Mise
Kérdező: Uram! Kérlek szeretettel, mondd el
véleményedet a szellemidézésről!
HANG: Barátom! Tudok arról az újságcikkről, mely
óvja olvasóit az olyan szellemidézésektől, melyeket ő szellemi fertőzésnek
nevez.
E kérdést nem szabad ennyire leszűkíteni.
Valóban van olyan szellemidézés, melyet senkinek sem
ajánlanék. Az Ellenem fellázadt, és még most is lázadó szellemek mindent
elkövetnek, amennyire lehetőségük van, hogy ártsanak nektek. Ez történhet úgy
is, hogy még létezésüket is letagadtatják, de történhet úgy is, hogy
érzékelhetően rátelepszenek emberekre, akik erre nekik lehetőséget adnak.
Viszont a szellemidézést csak ilyen szellemekre leszűkíteni nem volna
szabad. Nem, mert az Engem szerető szellemek is szeretnének segíteni nektek, s
az teljesen helytelen lenne, ha a rossz szellemeknek adnék lehetőséget arra,
hogy kapcsolatba kerüljenek veletek, a jó szellemeknek pedig nem.
Amikor kinyíltok a szellemvilág felé, olyankor szándékotok dönti el,
hogy károtokra vagy előnyötökre nyíltatok meg.
Katolikus Egyházamban minden szentmisében az átváltoztatás előtt
megidézitek a szellemvilág legkiválóbb tagjait, hogy lépjenek veletek
kapcsolatba. De mindannyiszor, ahányszor a szentekhez, angyalokhoz fordultok,
ilyenkor szellemidézést végeztek, s ezt ebben az egyházamban senki sem mondaná
szellemi fertőzést előidéző veszélynek. Bár tisztátalan szándékaitok gyakran
teszik az ilyen találkozásokat lelkileg veszélyessé. Gondolok most az e téren
elburjánzó babonákra.
Egészen biztosan tiszta a szándékotok akkor, ha a szeretet
gyakorlati megvalósításának hogyanját, illetve e szeretethez szükséges erő
mikéntjét akarjátok szellemtestvéreitek segítségével fölismerni és megélni.
Különösen alkalmasak erre a csoportos összejövetelek. Ilyenkor nagyobb
méretűvé válik minden jelenlévő nyitottsága, és az ellenőrzés is adottabb.
Tévedésben vannak azok a gyermekeim, akik úgy gondolják, hogy a
magán-kinyilatkoztatások, a magán-sugallatok ideje lejárt. Ez sohasem fog
megtörténni. Állandóan közlöm Magamat közvetlenül is és szellemi teremtményeim
által is. Ennek valóságát magad is tapasztalhatod mindannyiszor, ahányszor
Hozzám fordulsz valami kérdéssel. És Én vagy egy Általam jónak ítélt szellem
szól hozzád. Nem vagyok személyválogató. Bár hinnétek jobban, hogy egy
csodálatosan gazdag szellemvilág áll rendelkezésetekre!
Szomorúan meg kell állapítanom, hogy sajnos szertartásaitokkal, melyek
általában szintén szellemidézési formák, nagyon lejárattátok azt a tényt, hogy
a szellemvilág állapotszerűen rendelkezésetekre áll. Ez így, ahogy mondtam, a
katolikus egyházamra áll. De vannak egyházak, melyek sajnos még tovább mentek e
téren, és kifejezetten bűnösnek ítélik meg, ha valaki a szellemvilággal
kapcsolatot akar felvenni.
Ne a szellemektől féljetek! Önmagatokkal szemben legyetek óvatosak,
mert szándékotok döntő abban, hogy a rátok hatni akaró szellemek munkája milyen
következményekkel jár életetek további alakításában. 1 /64
Kérdező: 1. Meg akarom szerettetni a gyerekekkel a szentmisét.
HANG: 1. Engem akarj megszerettetni, ne a
szentmisét a gyermekekkel. A szentmise mit sem ér, ha valaki nem ismer Engem!
Mára a szentmise babonává
degradálódott. Olyan erőt tulajdonítotok a szentmisének, amilyen erőt annak
Isten nem adott! Nem a szentmise bemutatása, nem a szentmisén való részvétel
teszi Istennek tetszővé azt, aki Istennek tetsző akar lenni! Kizárólag a
szeretet az, ami növeli Isten előtt a lélek értékét! A szentmise nagyon
alkalmas eszköz erre. De ESZKÖZ!
A szentmise arra való, hogy megismerjétek és átéljétek az Utolsó vacsorán és a
Golgotán átélt Isten iránti szeretetemet értetek! Sajnos, ma már annyi e téren
a zavaró körülmény, hogy ugyancsak nagy hit és tisztult istenismeret kell
ahhoz, hogy ebből kihámozza valaki a lényeget! 15 /1443
*************************************************************************************
Ájtatosság
Kérdező: MINDEN ÁJTATOSSÁG FONTOS?
2. Vállaljunk minden lehetséges
ájtatosságot?
HANG: Konkrét véleményt sem emberekről, sem
különböző ájtatosságokról nem adhatok. Minden
emberben van jó és minden emberben van hiba. Minden jót el lehet rontani, tehát
minden ájtatosságot lehet babonává is silányítani.
2. Minden lehetséges ájtatosságot vállaljatok! Természetesen nem babonásan,
tehát nem úgy, hogy olyan erőt tulajdonítsatok bármelyiknek is, amilyet annak
Isten nem adott, hanem úgy, hogy szeretetben növekedni tudjatok, és szívetek
békéjét Tőlem vegyétek át. Minden ájtatosság
lényegében erre való! 21 /2103-2092
Kérdező: 2. Jól engeszteljük az Istent?
HANG: 2. Az engesztelés nem szerencsés szó! E szó, ha
Istenre vonatkozik, akkor olyasmit sugall, mintha Istent nektek kellene
megváltoztatnotok. Márpedig ez nem így van. Nektek kell megváltoznotok! Azok az
imák, szentmisék, virrasztások, böjtök, amelyek hatására nem növekszik
bennetek a szeretet, az irgalom, a gyakorlati szolgáló odaadottság embertársaitok
felé, nem érnek semmit!
Sajnos sok templomban folynak
olyan ájtatosságok, amelyek inkább nevezhetők babonának, mint a szeretetben való növekedésnek. A babona az, amikor valaminek valaki olyan erőt
tulajdonít, amilyen erőt annak Isten nem adott!
Az engesztel tehát jól, aki
úgy engesztel, hogy ennek hatására növekszik - Isten kedvéért - az emberek
iránti szolgáló szeretetben. 30 /3137
Kérdező: 1. Boldogtalan vagyok.
HANG: 1. Boldogtalan vagy? Úgy is mondhatnád, hogy hitetlen vagy! A vallásosság és a hitetlenség gyakran együtt jár! Általában azokat
mondjátok vallásosnak, akik sokat imádkoznak, templomba járnak, böjtölnek és
különböző szertartásokon, búcsújárásokon vesznek részt azért, hogy Istent
valamire rávegyék. Ezek inkább babonások, mint
hívők!
Az a hívő ember, aki tudja,
hiszi, hogy benne Isten boldogító módon van jelen, és ezért hálás, bármi is
történik vele. A hívő ember kérő imái szinte mindig szinkronban vannak a
„Miatyánk” imában mondott hét kérés valamelyikével.
Isten téged is boldogságra
teremtett, de helyetted ezt megélni nem tudja! Nem, mert a te boldogságod azon
múlik, hogy akarsz-e úgy boldog lenni, ahogyan azt az Isten akarja, vagy úgy
akarsz boldog lenni, ahogyan azt te elképzeled.
Boldog minden ember csak úgy
lehet, ahogy azt az Isten akarja. Isten saját boldogságát kínálja fel szellemi
teremtményeinek, tehát neked is. Vagy elfogadod ezt, vagy nem leszel boldog! 38
/4088
*************************************************************************************
Vallási gyakorlatot
Kérdező: 1. Sok vallási gyakorlatot végeztem, s nincs elég
eredménye.
HANG: 1. Mindaddig, amíg vallási gyakorlataitok arra irányulnak,
hogy Isten változzék meg veletek szemben, mondom, mindaddig nem fogjátok
megtalálni szívetek igazi békéjét. Lehetnek ugyan időszakos „jó időszakok”, de
ezek nem fogják biztosítani azt a békét, amelyet Én, Jézus, ígértem azoknak,
akik Hozzám jönnek, hogy felvegyék az Én igámat.
Az Én igám elsősorban egy
olyan gondolkodás-átalakítás vállalása, amely bennetek okoz érdemi változást.
Tehát nem az általatok nehézségnek látott dolgok fognak megváltozni, hanem
látásotokban rá fogtok látni azokra az erőforrásokra, amelyek könnyíteni tudnak
terheiteken.
Minden vallási gyakorlat
ESZKÖZ! Eszköz arra, hogy bensőleg szabaddá váljatok körülményeitektől,
családotoktól, de még önmagatoktól is! Minden vallási gyakorlat akkor válik babonává, ha nem a benső szabadság irányában teszi
hitelessé számotokra a bennetek élő Isten Lelkét (Korintusiakhoz írt 2. levél
3;17). A babona az, amikor valaminek olyan erőt
tulajdonítotok, amelyet annak Isten nem adott. A vallási gyakorlatok - lehet az
imádság, szentmise, böjt, zarándoklat, stb. - csak akkor nem babona, ha azt, aki ezeket gyakorolja, építi,
buzdítja és vigasztalja. Ha nem ezt teszi, akkor babona,
amely nem a HIT, hanem a HISZÉKENYSÉG alapján
áll, és nem boldogít, hanem ehelyett bódít! 38 /4065
*************************************************************************************
Vallás
Kérdező: Jézusom! Egyik testvérem súlyos lelki
problémákkal küzd. Kérlek, segíts rajta!
Problémáinak
egyik gyötrő kérdése így hangzik: Miért kell ragaszkodnunk a Katolikus
Egyházhoz?
HANG: Senkinek, semmiféle
egyházhoz nem kell ragaszkodnia. HOZZÁM kell ragaszkodni. Aki Hozzám
ragaszkodik, abban élni tudok azzal a szeretetemmel, mely képes minden
áldozatot és szenvedést vállalni azért, hogy szebb legyen a Föld, hogy
tisztultabbá váljék a jó szándékú emberekben az az önismeret, amely feltétele
annak, hogy Engem jobban megismerjen valaki.
E szenvedésnek
két összetevője van. Az egyik: szenvedéssel, lelki gyötrődéssel jár annak
tudomásul vétele, hogy nem szabad átlépnetek szabadságotok határait. A másik,
mely tán még nagyobb szenvedést hoz magával, az, ha másoknak tudomására
hozzátok, hogy véget ér szabadságuk ott, ahol a tiétek kezdődik. Annak
lelkében, akit erre figyelmeztettek, bizony támadásba lendül ellenetek az
illetőben lévő uralomvágy.
E két
szenvedés-összetevőnek vállalásához nagy bátorság kell. Nekem volt bátorságom
ehhez egészen a vérrel verejtékezésig. E bátorságom mindenkinek rendelkezésére
áll, aki engedi, hogy benne éljek, aki engedi, hogy általa szeressek. Nem
vagyok, nem lehetek független bátorságomtól. Ezt jelenti az, hogy az enyéim
közül senkit sem engedek erején felüli nehézségekbe bonyolódni. Soha senkinek
nem kell elhagynia Egyházamat. Szeretni mindenütt lehet és kell is.
Gyermekem! Ne
keverd össze Egyházamat - melyben szívvel-lélekkel jelen vagyok - azokkal az egyháziakkal,
akik téged bántanak. Ezek éppen e magatartásukkal igazolják azt, hogy nincsen
közük Hozzám.
Te egy tömény babonával megfertőzött népcsoportban élsz. E népcsoportban
legtöbben azt hiszik, hogy vallási érzékük, mely
nem más, mint egy metafizikai érzék, azonos a Hozzám tartozás lényegével. Nem
azonos.
Afrikában,
Ázsia egyes népcsoportjainál még jobban megmutatkozik az, hogy a vallásos
érzület mennyire nem tartozik a Velem való kapcsolat lényegéhez. Ha ott ezt
kifejtenéd, hát hamarosan véget vetnének földi életednek. Kicsit itt is így
jársz most, ahol jelenleg élsz, csak némileg kulturáltabb formában.
Amikor
emberként jártam a Földön, akkor sem volt azonos a VÁLASZTOTT NÉP azokkal, akik
a VÁLASZTOTT NÉP-hez tartoztak. Így van ez most is. Egyházam és az egyháziak
nem árulnak egy gyékényen.
Egyházamnak
természetesen van külső rendje is. De ez csak olyan, mint egy kép KERETE. Nem a
keret a lényeg, hanem a kép, mely azonos Velem, akit az evangéliumaimból
megismerhetnél. Ne foglalkozz képkeret cserével. Más keret sem méltóbb Hozzám,
mint a katolikus keret. A Földön nem lehetek meg keret nélkül. Nem miattam,
hanem miattatok.
Azt
semmiképpen sem szabad vállalnod, hogy a keret hatására elhomályosuljon benned
a KÉP, a tartalom, vagyis a Velem való személyes kapcsolat.
Ott, ahol a
templomba járás, mint keret, akadályozza kapcsolatunk elmélyítését, ott
feltétlenül csökkenteni kell a templomba járást. Ez akkor van így, ha helyette
valami mással jobban, gyümölcsözőbben tudod eltölteni Velem az idődet. Különben
az egész csak kísértés lenne.
Sajnos,
országotokban is van olyan katolikus templom, ahol kifejezetten bántják enyéimet,
akár azok, akik templomba járók, akár azok, akik ott lelkipásztornak nevezik
magukat. Ilyen helyre kár elmenni, mert csak botránkoztatásnak teszitek ki
magatokat.
Nyilván te is
tudod, hogy a Földön nincs egyetlen keresztény ország, egyetlen keresztény
város, egyetlen keresztény falu sem. Tehát a Földön nincs sehol Mennyország.
Attól még
senki nem lett keresztény, hogy megkeresztelkedett. Keresztény mindenki csak a
Mellettem hozott döntése következtében lehet. Az jó, ha e döntését lepecsételi
valaki egy szertartással, de maga a szertartás, a pecsételés önmagában nem
hordoz értéket, ha a semmit pecsételi, ha látszatot pecsétel.
Még az sem
elég, ha valaki vállalja a gondolkodás-átalakítást. Ez szinte minden gyónásban
megtörténik. Még elkezdeni sem elég a gondolkodás-átalakítást. Bár ez
megtörténik minden igazi megtéréskor. Döntően fontos az, hogy ezt sohase hagyja
abba az, aki vállalta. Fontos az, hogy állapotszerűen akarjon tanítványom lenni
az, aki elfogadott Engem urának, megszabadítójának. E téren sokkal fontosabb a
tanulás, mint az imádság.
Az imádság a
Rólam szerzett ismeretek éltetője, szolgálója. Sohasem szabad engedni, hogy a
szív az értelem rovására legyen. Amelyik jócselekedetből hiányzik az értelem
bölcsessége, az már nem jó, hanem rossz cselekedet. Mikor azt mondtam:
’Tanuljatok Tőlem, mert szelíd vagyok és alázatos szívű Mt 11,29*.”,
akkor a hangsúly számotokra mégis csak azon volt, hogy tanuljatok Tőlem.
Aki nem akar
Tőlem tanulni, annak valóban ópium a vallásossága, s ezek tudnak a
legszeretetlenebbek lenni. De ez nem jogosít fel senkit enyéim közül szeretetlenségre.
Gyermekem!
Számodra biztosan elég, ha néha elmégy templomba. Még a látnok Vicka
Medjugorjében is azt mondta az őt kérdezőknek, hogy akkor megy templomba, ha
szükségét érzi, és nem tette hozzá, hogy kivéve a vasárnapot.
Ne feledd: a
szívedben lakom! Te magad vagy az Én igazi, élő templomom, ahol tényleg otthon
érzem Magamat.
Neked ki kell
korrigálnod mindazt a helytelenséget, melyet mások gyermekeid lelkébe
beleszórtak. Reám, Egyházamra, gyónásra, szentáldozásra hivatkozva már sok
nyomorúságot követtek el Ellenem azok, akik azt hitték, hogy Nekem tesznek
ezzel szolgálatot.
Ha pedig
valaki többre tartja a pénzt, mint egy lelki-csokrot, hát attól igazán nem
lehet elvárni, hogy Engem képviseljen. E téren bizony vállalnod kellene a
lelki-csokor melletti helytállást, ennek minden negatív következményével
együtt.
Minden vallási
ceremónia, minden külső szentelmény csak akkor és annyiban fog lelked javára válni,
amennyiben Felém fordítod belső szemeidet, füleidet.
Függetlenülnöd
kell mások véleményének súlyától. Ezt csak egy úton érheted el. Jobban ki kell
nyílnod Felém. Minden más ennek legyen következménye.
Tehát Felőlem
kell érdeklődnöd. Anyóstól, apóstól, rokontól, baráttól, paptól, nem-paptól meg
kell kérdezned: mi a véleményük Rólam, mennyire ismernek, hogyan értelmezik
tanításomat, mit jelent jelenlétem hétköznapjaikban, stb. Ezt jelenti tehát az,
hogy jobban kinyílsz Felém.
Gyermekem!
Neked is sokszor el kell mondanod: „Mi ez az örökkévalósághoz képest!?” „Jézus
szeret engem, és nekem ez mindennél többet ér!”
Valóban nagyon
szeretlek, és mindenkor veled vagyok. 1 /76
Kérdező: 1. Hol rontottam el az életemet?
HANG: 1. Legtöbb ember úgy gondolja, hogy házassága
nem olyan, mint amilyen lehetne, ha a másik fél másképpen viselkedne. Ennek a
látásnak hibája az, hogy a házasságot a boldogság szigetének gondolja legtöbb
ember mindaddig, amíg a tapasztalat erre rá nem cáfol. Ahol pedig az történik,
hogy a tapasztalat nem cáfol erre rá, ott akkor következik be a tragédia,
amikor valamelyik fél meghal. Azt kell megélnie a Földön maradottnak, hogy
bálványa ledőlt, tehát boldogsága odavan, nincs kivel elfoglalnia magát.
Szükségszerűen ki kell ábrándulnia mindenkinek abból, hogy a házasság
boldogításra való. Nem! Boldogításra egyedül Isten képes. A házastársaknak arra
kellene törekednie, hogy egymást Istenhez segítsék. Ha nem ezt teszik, akkor
önző maguk körül forognak, s még jó, ha eljutnak az elfásulásig. Legalább nem
érzik annyira boldogtalanságukat. A férfiak legtöbbször az italhoz és más
különböző narkotikumokhoz menekülnek, bár tudják, hogy csak pillanatnyi
fájdalomcsillapítót használnak bajuk eltakarására. Az asszonyok szintén vagy
narkotikumok után néznek, vagy valami babonás vallásosságban próbálnak maguknak nyugalmat találni.
Boldogság helyett a bódultság állapotát igyekeznek elérni.
Ilyen hosszú bevezetés után válaszolok első kérdésedre. A Földre
általában olyan elrontott élettel
jöttök, amely életet a szeretet áldozatai által vagytok képesek olyanná
tenni, hogy Isten Lelke által újjászülessetek. Igen, mert Isten országában
nem olyan gazemberek vannak, akik miután bocsánatot kértek Istentől, bocsánatot
nyertek, hanem olyan szentek, akiket Isten szentté tett! Igazzá tett! Újjá
teremtett! Ezért boldog mindenki, aki ott van. Tehát nem azért, mert Isten
irgalma oda juttatta, hanem azért, mert nincs szégyellni valója, mivel új
teremtmény!
Házasságodban tehát a feladatod az, amit aláhúztam! 11 /891
*************************************************************************************
Ima
Kérdező: 3. A Szeretetláng szellemében imádkozó imacsoportunk tetszik-e az
Úrnak?
HANG: 3. A nálad összejött imacsoportnak csak
annyiban van értéke, amennyiben erősödtök általa a szeretetben. Jobbá lenni nem
imádság által lehet, hanem a szeretet által. Ha az ima
erre segít, akkor jó, ha nem segít erre, akkor haszontalan időtöltés, önámítás,
babona. Nem az a jó ima,
amely Engem akar valamire rávenni, Engem akar megagitálni, hanem az, amelyben
megtanultok Rám hallgatni, s egymást szeretni Jn 13;34*.6 /476
*************************************************************************************
Isten tisztelete
Kérdező: 9. A szentek túlzott tisztelete nem juttat vakvágányra bennünket?
HANG: 9. A rossz nem más, mint egy elrontott jó.
Soha nem szabad negligálni, elhanyagolni egy jót azért, mert elrontható. A szentek tisztelete is elrontható, tehát lehet
bálványimádás, az Isten tisztelete is
elrontható, tehát lehet babona, a szeretet is
elrontható, tehát lehet önzés, stb. De sem ezek, sem más olyan érték, amely JÓ,
de el lehet rontani, nem jogosíthat fel senkit arra, hogy ne tartsa azt jónak!
A HITET, a REMÉNYT, a SZERETETET nem lehet eltúlozni, de mindegyiket el
lehet rontani. Ennek ellenére, határtalanul kell HINNI, REMÉLNI, SZERETNI! 11
/957
***********************************************************************************
Mária-tiszteletet
Kérdező: 1. Miért nem fogadja el a református egyház
Szűz Máriát?
HANG: 1. A Mária-tiszteletet
részben azért nem fogadják el a protestáns felekezetek, mert nincs szó erről a
Bibliában. Részben pedig azért, mert a Mária-tisztelők
lejáratták babonás hozzáállásukkal Máriát. 10
/856
*************************************************************************************
Szertartások
Kérdező: 1. Foglalkozhatom-e komolyan mágiával?
HANG: 1. Pontosan meg kellett volna határoznod, hogy milyen mágiára
gondolsz. Igen, mert van fehér és van fekete mágia. A fehér mágia az nem más,
mint olyan szertartás elvégzése, amely Reám, Jézusra hivatkozva JOGOS! Ez akkor
igaz, ha akár evangéliumaimból, akár az őskeresztény hagyományokból igazolható.
Így alakultak ki idővel a szentségek, szentelmények. Ezeket nemcsak az
jellemzi, hogy az előbb említett módon igazolhatók, hanem az is, hogy nem akárki
által valósíthatók meg! Csak az végezhet ilyen szertartást, aki erre a
Szentlélektől kap meghatalmazást, és e meghatalmazást - ugyancsak a
Szentlélektől kapott szerep alapján - meghatározott személyek által
kontrolláltatja.
A fekete mágia soha nem terem
jó gyümölcsöket hosszú távon! A fekete mágia nem más lényegében, mint szertartásokban megnyilvánuló babona,
tehát olyan cselekedet, amely alapján valaki olyan
erőt, olyan szerepet tulajdonít valaminek vagy valakinek, amelyet annak Isten
nem adott!
Többet jelentene számodra és
mások számára is, ha nem „mágia’” gondjaid lennének, hanem tanulási
gondjaid! Jobban át kellene tanulmányoznod az evangéliumokat, és az ezek
alapján felmerült kérdéseket az országotokban beszerezhető KIO (Keressétek az
Isten Országát) vagy a „MERRE MENJEK?” című könyvek alapján
megválaszolnád. 30 /3047
*************************************************************************************
Kérdező: 2. Felkértek, hogy járjak
hitoktatói tanfolyamra. Jónak tartja ezt a HANG? Van tévedés a hivatalos
katolikus tanításban?
HANG: 2. Hitoktatói tanfolyamra csak az járjon,
akinek e téren nincs kérdőjel a lelkében. Akinek van, mint neked, az ne járjon!
Ilyen döntést nem szabad bizonytalan lelkiismerettel tenni! Tőlem ne várd, hogy
e téren eloszlassam benned a bizonytalanságot!
Minden egyházban sok tévedés van. Ahol emberek képviselnek valamit, ott
ez bizony előfordul. Most nem csupán olyan tévedésre gondolok, hogy különböző
cafrangokat osztogatnak egymásnak a főtisztelendő hatalmasságok. Ezekhez Nekem
semmi közöm nincs. Olyanokra is, mint a tévedhetetlenség
helytelen használata, a Mária-jelenések részbeni elszabotálása, részbeni
eltúlzása, a szentségi szertartások objektív hatásának elvárása, ellentétben a
gyakorlatban megmutatkozó valósággal, az ellenségszeretet elhallgatása, a
fegyverek, zászlók, soviniszta jelvények, stb. megáldása, és még sorolhatnám a
különböző szentelmények használatának babonás
eltűrését, sőt szorgalmazását! (Pl. a papokat gazdagító házszentelések
favorizálását.) 15 /1392
*************************************************************************************
Természetgyógyászat
Kérdező: 3. Hiszek a természetgyógyászatban. Ez babona?
HANG: 3. Okos dolog a természet lehetőségeit
eszköznek felhasználni arra, hogy növekedjen bennetek a szeretet. Erre valók!
Ismétlem a bevezetést. Olvasd el a HANG - könyveket! Együtt akarok élni
veled! 10 /867
*************************************************************************************Szimbólum
Kérdező: 2. A szimbólumokról kérdezem a HANG-ot.
HANG: 2. A különböző szimbólumok használata
különböző helyeken és időben nemcsak megengedettek, hanem hasznosak is! De
óvakodnotok kell a babonától! A babona az, amikor valaminek olyan erőt tulajdoníttok,
amilyen erőt annak Isten nem adott. A szimbólumoknak a földi életben elsősorban
lepecsételő szerepük van, és csak másodlagos a kisugárzó szerepük! 19 /1869 - 1880
*************************************************************************************Hagyomány
VÉLEMÉNY A PAPOKRÓL
Kérdező: Uram! Két
pap volt itt nálam ma délelőtt. Egy idősebb és egy fiatalabb. Szeretettel
kérdezem, miért nem tudtam velük közös nevezőre jutni?
HANG: Barátom! Mint emlékszel, megszólaltam benned,
és kértelek, hogy légy visszafogottabb. Sajnos, neked néha hiába beszélek.
De azért nem rontottál el mindent. Sikerült annyira hatnom rád, hogy
nem voltál kifejezetten szeretetlen, s ezt megérezték nemcsak a kapott könyvek
hatására, hanem annak következtében, hogy kinyilatkoztatásaimról tárgyilagosan
tudtál beszélni.
Barátom! Legtöbb jó szándékú pap nem tud mit kezdeni valójában
papságával. Majd megmondom, miért mondtam, hogy a legtöbb, és miért nem mondtam
azt, hogy az összes. De előbb arra válaszolok, hogy mit is tesznek ezek a
papságukkal mit sem kezdeni tudó papok.
Ezek, mint sok opera-drámában a főhős, aki még szíven szúrva is hosszan
trillázik, ezek is minden lehetséges és lehetetlen érvet megpróbálnak
összeszedni a tekintélyelv megvédésére.
Akiknek nincsenek érveik, azok általában csupán csak minősítenek. De
nemcsak. Igyekeznek valami hatalom mögé húzódva olyan védekező állást
kialakítani (holott őket senki sem támadja), mely védekező állásban győzködik
egymást annak elhitetésével, amit érvekkel bizonyítani nem tudnak, mert nem is
lehet. Gyengeségükkel akarják egymást erősíteni. E gyengeségük a tekintélyelvre
építés.
Erről a magatartásról ugyanazt kell mondanom, mint a babonásan hagyományokhoz
ragaszkodó, lélekben megöregedettekről már előbb kifejtettem.
Aki nem akar látni, aki nem akar fölébredni, az képes nem látni és nem
fölébredni. De sem a vakság, sem az álmodozás nem képes megváltoztatni azokat a
tényeket, melyek azt igazolják, hogy egyre selejtesebbek lesznek azok a nézetek
és magatartások, melyeknek hordozói mások mögé bújva akarják áthárítani - saját
meddő életüket látva- a felelősséget elöljáróikra.
Nincs felelőtlen normális felnőtt emberi élet. Nem lehet kibúvó a
parancsra tettem kijelentés. Mindenkinek szívébe írtam azt, amit Mózessel
KŐTÁBLÁRA vésettem.
Csak azok, akik a könnyebbik végét szeretik megfogni a dolgoknak, csak
azok, akik szeretnék, ha nem volna felelősségre vonás, csak azok, akik úgy
gondolják, hogy az a tudatlanság is felmentő ítélettel jár, mely megszüntethető
lett volna, ha az illető akarta volna, csak ezek azok, akik a végsőkig
kitartanak - ahogy te mondani szoktad, bár nem te találtad ki - a nulla
cukrozása mellett. Csak akik a külső hatalomtól, és nem belülről, az Én szent
Lelkemtől várják - esetleg parancsszóra?- az emberek Hozzám fordulását, csak
ilyeneknek fontos az úgynevezett objektív tekintély.
Az viszont, hogy valakiben ez megváltozzék, szintén nem mehet
parancsszóra. Ez nyitottság kérdése. E nyitottság se nem örökölhető, sem másra
át nem ruházható. Ez a benső szabad döntés lényegéhez tartozik.
Azt, hogy mi mellett és mi ellen kell döntenetek, még sokszor fogod
hallani Tőlem e párbeszédima alkalmával.
Nem minden pap ilyen. De azt bizton merem mondani, hogy azok a papok,
akik úgy törnek pálcát a BOKOR papjai felett, hogy el sem olvasták a KIO-t, úgy
ítélkeznek felettetek, hogy nem Rám hivatkoznak, hanem Egyházam hatalmon lévő
uraira, akik az egység igényének hangoztatásával arra akarnak rávenni
benneteket, hogy ne lelkiismeretetek szerint, hanem az ő lelkiismeretük szerint
szövegeljetek, akik nem érveket várnak tőletek, hanem hitet az ő teóriáik
iránt, hát az ilyen papok bizony nem ártatlanok.
De vannak olyan papok, akik csak idő kérdése, és hozzátok fognak
csatlakozni. Nem azért, mert rájönnek, hogy nincs mondanivalójuk, hanem azért,
mert rájönnek, hogy nincs igazuk. Nincs igazuk annak megítélésében, hogy miért
jöttem el közétek. Rájönnek, hogy nem szabad kijátszani a szertartást a
magatartás ellen, és nem szabad negligálni a szertartást magatartásra
hivatkozva. Itt most a szertartás alatt olyan ima-keretet értek, mely valóban
IMÁNAK a kerete, és nem KERET ima nélkül. Imádság alatt pedig azt értem, mikor
valaki Hozzám emeli lelkét. 1 /68
************************************************************************************
Hit
és Hiszékeny.
Kérdező: 4. Az álmomban hallott HANG mire
figyelmeztet?
HANG: 4. Az álmodban hallott hangot nem
magyarázhatom meg, mert hit helyett a hiszékenységet erősíteném benned. Márpedig a hiszékenység nem más, mint babona.
A babona nem más, mint valaminek olyan erőt
tulajdonítani, amelyet annak Atyám nem
adott. 8 /635
JÓ AZ, HA KAPCSOLATOM VAN SZELLEMEKKEL?
Kérdező: 1. Meggyógyul-e idegbeteg sógornőm?
2. Jó az út, amin járok?
3. Segít az a társaság, amelyet megneveztem?
4. Sokszor álmodom elhunyt apámmal. Jelentenek ezek valamit?
5. Meditációimban a kellemetlen érzéseimet rossz szellemek hatása
okozta?
6. Hiba az, ha megpróbálok szellemi lényekkel kapcsolatba kerülni?
7. Valóban felébresztenek éjszaka, vagy csak úgy gondolom?
8. Ki volt az a kisfiú, aki éjszaka férjem szobájában volt?
HANG: Örülök, hogy hiszel Bennem! Érted örülök
ennek. Ha tudnátok, hogy mennyire döntő boldogságotok szempontjából a hit!?
Pedig tudhatnátok! Szinte minden alkalmat felhasználtam annak érdekében, hogy
ezt tudassam veletek. És azt is, hogy ez mennyire függ tőletek is! Vagy
dicsértelek, vagy szidtalak benneteket a hittel kapcsolatban, függően attól,
hogy erősnek vagy gyengének ítéltem azt bennetek.
A hit az egyik választó vonal az ember és az ember alatti lények
között. Tudja ezt az ősellenség is nagyon jól! Tudja, hogy boldogságotok áll,
bukik azon, hogy milyen bennetek a hit. Ezért vagy gyengíteni, vagy hiszékenységgé akarja torzítani. Sajnos, mindkettőt
sikerrel végzi.
Gyengíti azáltal, hogy körülrak benneteket más, hiendő dolgokkal, s így
fölhígítja azt a hitet, amelynek csak Felém kellene irányulnia. Arra törekszik,
hogy bennetek olyasmi alakuljon ki, mintha a Nekem hívés, a Bennem hívés egy
lenne a sok másnak, másban hívés közül, s ezzel már közömbösítette is hatását.
E kijelentések: „Mindegy, hogy ki miben hisz, mindegy, hogy ki, milyen
felekezethez tartozik, mindegy, hogy ...” Ezek a mindegy-ek relativizálják a lényeget, és szinte elszívják az erőt
az egyértelműség vállalásától, s az így legyengített, felhígított hit már
képtelen életalakító erőt kifejteni. Magadra vonatkoztatva soha nem lehet
mindegy, hogy kinek és miben hiszel!
A hit torzítását pedig azáltal éri
el az ősellenség, hogy igyekszik dolgoknak, eseményeknek, megérzéseknek olyan
erőt tulajdonítani, amilyen erőt Én azoknak nem adtam. Tehát babonás hitté
torzítja a Nekem, a Bennem hívést, s így pontosan azt az eredményt éri el, mint
a felhígítással. Eltereli a figyelmet az egy fontosra koncentrálásról,
tehát arról, hogy Velem hogyan lehet állapotszerű kapcsolatot tartani, és olyan
pótcselekvésekre állítja a váltót, amelyek sohasem juttatják végállomásra az
utazót. Egyszerűen azért, mert a hiszékeny ember
úgy tudja elfecsérelni idejét, hogy szinte észre sem veszi azt!
Drága Gyermekem! Nem véletlenül beszéltem eddig a hitről. Kérdéseid
megoldásának alapját képezi az, hogy e téren rend legyen fejedben, szívedben
egyaránt.
1. Az idegbetegségből a Belém vetett hit által lehet kilábalni. A
szentek között nem találsz idegbetegeket. Nem, mert a szentek nem magukkal
voltak elfoglalva. Nem értek rá önmagukra! Én mindennél fontosabb voltam
számukra. Aki ezt az utat választja, az megszabadul minden idegbajától!
2. Kérdés az, hogy kivel járod utadat. Ha Velem járod, akkor minden út
jó út számodra,
3. és minden társaság jó társaság, mely el tud viselni Bennünket!
4. Imádkozz apukádért.
5. A meditációban lényeg az, hogy az értelem vegye át az érzések irányítását, s az
érzések így erősítsék a meditáció gyümölcstermését, a helyes elhatározások
megvalósítására az akaratot.
A helyes meditációról több helyen is olvashatsz a HANG - könyvekben.
6. Meg kell tudnod válogatni, hogy milyen szellemmel akarsz kapcsolatba
kerülni, mert különben nagyon pórul járhatsz. Még a legéhesebb ember sem eszik
meg MINDENT!, ha nem akar magának rosszat. A szellemi, lelki táplálkozásban is
válogatni kell!
7. Valóban felébresztenek éjszaka. Kérd őrangyalodat, hogy e téren
legyen résen!
8. E kérdésedre nem válaszolok. Higgy abban, hogy Én ott voltam!
Megáldalak, hogy tovább is egy tudjak lenni veled.
Kérdező: 2. Bizonyos kapszulákat tudnak
belém tenni az ártó erők?
3. Hogyan tudom leküzdeni a
félelmemet?
HANG: 2. Semmiféle kapszulák nincsenek beléd
építve. Aki ilyen ostoba bogarat a fejedbe ültetett, tehát aki ezt neked
bebeszélte, az kihasználta hiszékenységedet, és
te ahelyett, hogy hinnél Bennem, olyan babonás
lettél, amilyen vagy! Csak egy kicsit hidd el, hogy van józan eszed! Ha ezt
elfogadod, akkor már egyértelmű lesz előtted, hogy Én, aki elmondtam, hogy
legyőztem a világot (János 16;33), semmiképpen sem engedném meg azt, hogy ártó
erők diadalmaskodjanak benned, ha az Én védelmemet kéred!
Az a babonás, aki olyan erőt tulajdonít
valaminek, amilyet annak Isten nem adott! Igazán nem nehéz belátni senkinek,
aki Engem választott, hogy Isten semminek nem adhat olyan erőt, ami Engem,
angyalaimat legyőzhetné! Isten nem dolgozhat Önmaga ellen! Ha ezt nem tudod
belátni, akkor teljesen tehetetlen vagyok veled szemben!
3. Minden félelem mögött a
halálfélelemnek arca húzódik meg. Aki elhiszi szavaimat, az megszabadul minden
félelmétől, mivel aki Bennem hisz, az halált nem lát sohasem (János 11;26).
Van azonban egy félelem, amely jó, ha van. Féljetek bűnös önmagatoktól!
Tehát a babonától! Féljetek az olyan
ostobaságok elfogadásától, hogy kapszulákat helyezhetnek el bennetek! Az ilyen
butaságoktól féljetek!
Drága Gyermekem! Nagyon szeretlek! Bennem higgy! Az Életben higgy, és
ne a halálban! Fogadd el és fogadd be az ÉLETET, mint gyermeket, mint
kegyelmet, mint szeretetet! Ezért jöttél a Földre! 21 /2109-2098
Kérdező: 1. Érzem a szellemeket, és ilyenkor félek.
2. Hogyan küldjem el azokat a
szellemeket, akik nem akarnak távozni?
HANG: 1. Őrangyalod felülmúlhatatlanabbul nagyobb erőt képvisel,
mint az összes ártó erők együttvéve! Legalább odáig juss el, hogy csinálj úgy,
mintha ezt elhinnéd! Így tudod gyakorlati valósággá, érzékelhetővé emelni az
őrangyalodból feléd áradó isteni erőket. Ezek az erők akkor is valóságosak, ha
nem éled át őket élő hittel, csak így, önmagukban pont azokat a pillanatokat
nem tudják feloldottá tenni benned, amelyekben rád tör a szorongás.
2. Leghatékonyabban akkor
sugárzod ki magadból a téged és mindenkit áldásosan érintő égi fényt, ha
dicsőítő imába kezdesz. Ha el kezded mondani azt, amit az angyalok énekeltek
első karácsony éjszakáján: „Dicsőség a magasságban Istennek, és békesség a
földön a jó akaratú embereknek!” Ha ezt ismételgeted hűségesen, akkor minden
ártó erő elmenekül tőled, mert az ilyen dicsőítést ezek nem bírják elviselni.
Ha pedig ilyen dicsőítő ima után sem érzel megkönnyebbülést, akkor tudnod kell,
hogy nem ártó erők, hanem idegzeted játéka szórakozik veled. Ha így van, akkor
gyógyulásért kell folyamodnod őrangyalodhoz, mert nála jobb szellemi vezetőd
itt a Földön nincsen!
Örülnék, ha örömömet át
tudnám adni neked, de ehhez az szükséges, hogy a szolgáló szeretetet vedd
nagyon komolyan! Sokkal komolyabban, mint a különböző meditációkat. Mindenki a
szeretet, a szolgáló szeretet mérlegén méretik meg, és nem azon, hogy hogyan és
mennyit és mit meditált.
A hit
és a hiszékenység között ég és föld a különbség!
Akkor élsz hitből, ha hiszed azt, hogy el
tudsz fogadni Engem Uradnak, Megszabadítódnak. Akkor vagy hiszékeny, ha ennek ellenére nyugtalanná válik a
lelked. Igen, mert ilyenkor valaminek olyan erőt tulajdonítasz, amit annak
Isten nem adott. Ez pedig nem más, mint babona!
23 /2261-2249
Kérdező: 1. Egy könyv lapozgatásakor Jézus arcát láttam.
HANG: 1. Minden olyan látomás, amelynek következménye a szívbéke,
Tőlem van! De soha nem a látomás a lényeg, hanem a szívbéke! Ezt csak azzal a
hittel tudod erősíteni magadban, amely segít téged, átlépve önmagad, a szolgáló
szeretet vállalásában.
Te olyan benső érzékenységgel
rendelkezel, amely nem önmagában értékes, hanem attól lesz értékes vagy
veszélyes, hogy mire használod.
Ha benső érzékenységedet arra
használod, hogy jobban meg tudd érteni azokat, akik tele vannak jajjal-bajjal,
akkor megteremnek benned a Lélek gyümölcsei (Galatákhoz írt levél 5;22-23). Ha
e benső érzékenységedet nem tanulod meg önfegyelemmel, alázattal kezelni, akkor
azért válik veszélyessé, mert nem a hitet,
hanem a hiszékenységet erősíti benned. Ez pedig
a babonaságnak, a bálványoknak a területe. 23
/2281-2269
Kérdező: 2. Gyermekeim látomásáról, temetői látomásról.
3. Három álomról.
HANG: 2. A gyermeknek egészen más a valóság, mint a felnőtt
embernek. Egy bot lehet számára autó. Egy karika lehet repülő. Egy doboz lehet
palota, stb. Amit egy gyermek lát, csak akkor lehet elgondolkodtató a felnőttek
számára, ha a látottakért bármilyen szenvedéseket képes egy gyermek vállalni.
De ilyenkor is csak elgondolkodtató
lehet! Önmagában még ez sem elég egy gyermek látomásának hitelesítésére. Ne
legyetek hiszékenyek! A hiszékenység
a babona melegágya!
3. A te temetői látomásod, álmaid a szimbólumok nyelvén küldenek
üzeneteket belső világodról csakúgy, mint más dimenziókból. Angyalaim ügyelnek
arra, hogy feltétlenül meg tudd fejteni ezeket olyan mértékben, amilyen
mértékben fontos számodra, hogy sorsod lényegét, vagyis a Hozzám, Jézushoz
tartozásod mélyítését, segítsék elő. A többi nem érdekes!
Szeretném jobban kinyitni és
megtisztítani szíved szemét! Szeretném, ha hiszékenység
helyett hitből
élő lennél! 27 /2697
Kérdező: 2. Szeretném, ha apánk szólna hozzánk!
HANG: 2. Édesapádnak van lehetősége arra, hogy sugallataival vagy
az álom szimbolikus nyelvén szóljon
hozzátok, ha ezt jónak látja. De médiumomon keresztül is szólhat hozzátok. Íme:
„Innen, a végtelen Szeretet
birodalmából boldogan látom, hogy mennyire fontos, szükséges és kegyelmi
forrásokat felnyitó volt az egész család számára az én földi életemnek minden
szenvedése és kereszthordozása!
Drágáim! Ne féljetek a földi
élet poklában! A Végtelen Szeretet bennetek akarja megteremteni a
Mennyországot, tehát azt a lelki állapotot, amelyben én is bennetek élhetek. De
körülöttetek nemcsak nem lesz, de nem is lehet Mennyország! Az a sok jó, amit
tőletek kaptam, most már áldásként hull vissza rátok, s én itt nemcsak boldog
vagyok, de erősíteni is tudlak benneteket. A földi életben nem is lehet
felfogni azt, hogy mit is jelent e kijelentés: A Szentlélek a kapcsolatok Lelke!
Istenben a szellemi teremtményei szemszögéből kezdet lehet, de vég soha! Ez áll
a kapcsolatokra is!
Szeressétek a hálaadó imákat!
Ezek olyan benső szemeket tisztító csodákra képesek, amelyek örömmel tudnak
eltölteni benneteket már a Földön is, és így, ha nem is csökken életetekben a
problémaerdő, egyre jobban fogjátok látni azokat a megoldásokat, amelyek
gondfelhőitek elvékonyodását segítik elő! Egyre jobban meg fogjátok érteni,
hogy akinek Gondviselője van, annak nyomasztó gondjai nem lehetnek.
Amikor azt mondom, hogy
imádkozom értetek, akkor ezzel azt fejezem ki, hogy felkínálom magam az Isten
kegyelmének értetek. Eszköz akarok lenni arra, hogy a hitet és a hiszékenységet ne keverjétek össze, mert a hit
tisztítja, erősíti a szív szemét, míg a hiszékenység
a babonaság melegágya.
Mondanivalóm jelenleg itt
véget ér, de sugallatokkal továbbra is irányítani akarlak benneteket. Mindezért
ne nekem, hanem Istennek adjatok hálát!”
Drága Gyermekem! Édesapád az
Én, a te Jézusodnak szerető szívéből merítette mondanivalóját! 27 /2744
Kérdező: SZABADDÁ SZERETNÉK
VÁLNI!
1. Megszabadulhatok-e az ártó
szellemektől?
2. Szeretném, ha az egész ház
megszabadulhatna!
HANG: 1. A hit és a hiszékenység az
két különböző világ! Az ártó erők melegágya a hiszékenység
területe, amely egyben a babona szülőföldje is.
A HIT világa át tudja lépni
mind az érzelmek, mind a fantázia területét. A HIT-ben akkor él valaki, ha
igaznak tartja azt, amit ÉN, Jézus, állítok. Tehát elhiszi, hogy az
istenszeretőknek minden a javára válik. Elhiszi, hogy Én, Jézus, legyőztem az
ártó erők világát, tehát csak mondania kell, hogy „Jöjj, Jézus, a szívembe!”,
és Én már ott is vagyok, tehát függetlenül attól, hogy mit érez, tudja, hogy a
Győztes oldalán áll! Elhiszi, hogy Én, Jézus, azért jöttem, hogy szívbékét
hozzak nektek, és az Én nevem pontosan ezt jelenti: Isten, a Szabadító!
Ha ártó erők hatását érzed
magadon, akkor adj hálát Istennek azért, hogy te Isten édes gyermeke vagy! Ez
olyan mázsás igazság, amelynek súlyát egyetlen ártó szellem sem képes elviselni!
Reggel öltözz bele angyalaim
társaságába! A reggeli imádban adj hálát angyalaimért, akik nagy örömmel járnak
át téged! De napközben is adj hálát többször is! Ezáltal nemcsak megszabadulsz,
de állapottá válik benned az a szabadság, amelyet a 2.Kor 3;17-ben olvashatsz.
2. A mennyek országa bennetek
van! Bármilyen lehet körülötted a sötétség, ha te világítasz, akkor nem
zavarhat az, hogy mi van a fényen kívül! Magatokban kell állandósítani a FÉNYT!
Te a FÉNY gyermeke vagy! 28 /2795
Kérdező: GYÓYÍTANAK ENGEM?
1. Valóban életet mentő
műtétet végzett rajtam egy csoport?
2. Isten által gyógyítanak
ők?
3. Kigyógyulok valaha
betegségemből?
HANG: 1. A hívőnek minden lehetséges (Márk 9;23)! A hitnek valóban
kimeríthetetlen ereje van! De a hit nem
azonos a hiszékenységgel! Az a hiszékeny, aki babonás.
Az babonás, aki olyan
erőt tulajdonít valaminek vagy valakinek, amilyen erőt Isten annak nem adott.
Életet mentő műtét nem
létezik! A Földön kivétel nélkül csak halandók élnek! Aki úgy akar örökké élni,
ahogy Én, Jézus, ezt elétek tártam, annak nem műtéteket kell vállalnia, hanem
törekednie kell szeretetben növekednie, tehát nem szabad a földi élet
biztosítását elébe helyezni annak, hogy el nem múló kincsek gyűjtésével
foglalkozzatok.
Én, Jézus, nem azért jöttem a
Földre, hogy testi bajaitokból kimentselek benneteket, mivel ezt nem is lehet
megtenni. Azért jöttem, hogy szívetek békéjét, tehát boldogságotokat
felkínáljam nektek elfogadásra. Az fogadja el Tőlem, Jézustól, saját szíve
békéjét, aki nem önmagával, hanem Velem, Jézussal, foglalkozik, és Rám bízva
magát, elhiszi, hogy Isten, aki a hajatok szálait is számon tartja, van olyan
nagy, hogy mindent megtesz azokért, akik átadták magukat Neki!
2. A testi gyógyulás az
mindig tüneti gyógyulás. Lelket csak Isten tud gyógyítani. A testnek rövid
időre az ördög is vissza tudja adni az egészség látszatát. Ez akkor is rövid
idő, ha a földi élet végéig tart.
Boldoggá semmiképpen sem tesz az ilyen „gyógyulás”, mivel az elvesztés félelme
az ilyen gyógyulással mindig együtt jár!
3. Ha vállalod az együttélést
e betegségeddel, akkor feltétlenül el fog múlni akkor, amikor ez valóban
javadra válik. Tudniillik e betegségeddel egy adósságot törlesztesz!
Volt olyan életed, amikor
valaki miattad, elveszítve egyensúlyát, a mélybe zuhant. Te már születésed
előtt vállaltad jelen karmikus sorsodat, s ebben ezt a betegségedet is. Az
illető miatt már nem kell bánkódnod. De neked bizony le kell törlesztened e
téren adósságodat, hogy saját testedben újjászületve örökre boldog légy (János
3;3)! Csak Bennem, Jézusban bízz! 29 /2959
Kérdező: Depresszióban szenvedek.
HANG: Örülök, hogy rávetted magad leveled megírására. Már eddig is
sokat dolgoztak angyalaim azon, hogy magad is lépni tudj kifelé abból a
bedeszkázottságból, abból a sötét alagútból, amely nem más, mint a depressziód.
E leveleddel azt igazoltad, hogy van benned egy piciny pislákoló fény, hit, s
ez már elég ahhoz, hogy valami szép és igaz életfelfogás elkezdődjék benned.
Az eddig megjelent
HANG-könyvekben többször említem, hogy Én, Jézus, nem úgy szeretlek titeket,
téged, mint mindenkit, hanem úgy, mint senkit a világon! Igen, mert ha még
valakit úgy szeretnék, mint téged, akkor kettő lenne belőled. De nincs kettő
belőled! Te egyetlenem vagy!
Persze, ez a Belőlem feléd
áradó szeretet nem téged, hanem Engem boldogít. De téged is boldogíthatna!
Hogyan?
Akkor tud az ÉN téged szerető
szívem nemcsak Engem, de téged is boldogítani, ha ezt elhiszed Nekem! A HIT a
szívnek a szeme! Akarj látni a szíveddel. Hogyan történik ez? Hát úgy, hogy úgy
teszel, mintha elhinnéd, mintha hinnél Nekem!
Ez nem álszenteskedés, hanem
ez hiterősítő gyakorlat. Legalább annyit higgy el, hogy szenvedem
szomorúságodat, fájdalmaidat, és örülök örömeidnek. Amíg kívülről várod életed jobbra fordulását, addig délibábot kergetsz. A
mennyek országa benned van!
A hit
nem azonos a hiszékenységgel! Az hisz, aki elfogadja azt, hogy Én, Jézus, tudom,
mit beszélek, és soha senkit nem szoktam becsapni. Az a hiszékeny, aki önmagán kívüli dolgoktól várja élete javulását. Ez
tulajdonképpen babona, és minden depresszió
melegágya! Tehát ostoba önámítás!
Szeretettel kérlek,
szuggeráld be magadnak azt az igazságot, hogy benned élek, és Velem,
Jézussal, benned él az egész Mennyország.
Ha ezt gyakran megteszed,
mondjuk naponta legalább hússzor-harmincszor, akkor majd csak elhiszed egyszer,
s akkor nemcsak az fog történni, hogy a te szomorúságod, szenvedésed az Én
szomorúságom, szenvedésem is, hanem, és ez a fontos, az fog megtörténni, hogy
az Én örömöm a te örömöd is lesz. Együtt és egymásnak fogunk tudni örülni. Ez
itt a Földön az örök boldogság előíze!
Nagyon szeretlek, és nagyon
szeretném, ha együtt tudnánk örülni egymásnak. Rajtam semmi nem múlik! Tőled
csak azt várom, hogy hidd el: benned élek, és érted élek benned! 32
/3335
Kérdező: 3. Teljesen önállótlannak érzem magamat. A homeopátia
segít?
HANG: 3. A homeopátia, mint gyógymód, nem árt, de használni csak
Én, Jézus, tudok nektek. Meg tudom ezt tenni homeopátiával és e nélkül
egyaránt!
Aki csupán homeopátiával
gyógyít, csak akkor jár el az Én szándékom szerint, ha anyagi juttatást csak
akkor fogad el, ha a betege meggyógyult. Aki nem így tesz, attól Én, Jézus,
elhatárolom Magam!
Ne legyetek hiszékenyek, mert aki hiszékeny,
az saját hitét gyengíti, tehát babonás lesz. Az a babonás,
aki olyan erőt tulajdonít valaminek, amilyen erőt
Isten annak nem adott! A homeopátia önmagában csak akkor hordja erőmet,
ha függetlenül az anyagi szolgáltatástól. Tehát a kezelésért nem, csak a
gyógyulásért járhat anyagi juttatás. Ahol nem ez történik, ott az önámítás
útvesztőjébe tévedtek!
Légy okos és éber! Mert
nagyon szeretlek, és mert benned is nagy szeretet van lelked mélyén, ezért nagy
kísértésekkel kell szembesülnöd. De bízzál! Én, Jézus, legyőztem a világot!
Pontosan azt a világot győztem le, amely kísérteni próbál téged Jn 16,33*.
38 /4019
Kérdező: JÁRNAK ITT UFOK?
Ki az, aki magát UFO-nak
mondja?
HANG: Az illető semmiképpen sem az, akinek mondja magát.
A hit és a hiszékenység között akkora a különbség, mint egy virág
és egy művirág között. A virág ÉL! A művirág csak mutogatni tudja magát, de
nincs benne élet. Illata csak akkor van, ha kívülről locsolnak rá illatot.
Az az ember, akiről te
kérdezel, egy olyan művirág, amely csak a hiszékenyeket
tudja elbűvölni, de azt, akinek hite van, nem! A hit
egy olyan élő Istenbe vetett bizalom forrását nyitja meg, amely épít, buzdít,
vígasztal. A hiszékenység pedig babona. Vagyis olyan erőt
tulajdonít valaminek, amit annak az Isten nem adott. A hit belülről, a benned élő Istenből kapja éltető
erejét. A hiszékenység, tehát a babona, kívülről, megtévedt, hiszékeny,
ostoba emberektől kap olyan cicomát, amely által kelletni tudja magát.
Soha senki nem születik
gyógyítónak! Nem, mert soha senki nem születik le a Földre azért, hogy testileg
egészségessé váljék. Mindenki azért születik, hogy abban a szeretetben tanuljon
meg növekedni, amelyről Én, a te Jézusod ezt mondtam: „Úgy szeressétek egymást,
ahogy Én szerettelek titeket (János 13;34)”.
Bizonyos értelemben mindenki
tud segíteni másokon, s ezt lehet gyógyításnak is nevezni olyan értelemben,
hogy akinek könnyíted testi fájdalmát, nagyobb lehetőséget kap arra, hogy
szélesebb körben, tehát nagyobb felelősséggel élje életét. A szeretetben mindig
van olyan gyógyító erő, amely eszközként segíteni képes másokat Hozzám,
Jézushoz. De soha nincs, az Általam végzett gyógyításokban sem volt, önmagában
értéke.
Az emberek által történő
misztikus „beavatások” olyan praktikák, amelyek a fekete mágia terjedését
segítik elő.
Ami pedig az orvostudomány
gyakorlatán kívüli gyógyítások pénzre vonatkozó részét illeti, hát arról azt
kell mondanom, hogy az, aki magát gyógyítónak mondja, csak akkor jogosult némi
anyagi támogatás elfogadására, ha már meggyógyította a beteget. De a kezelésért
és főleg a „beavatásért” SOHA! Még a papszentelést sem szabad pénzért végezni!
Összegezem az eddig
mondottakat. Sem te, sem más nem születtetek gyógyítónak. Mindannyian arra
születtetek, hogy Engem, Jézust, egyre jobban megismerjetek, másokkal is
megismertessetek, szeressetek és másokkal is megszerettessetek, és azáltal,
hogy befogadtatok életetekbe, Lelkem által újjászületve üdvözüljetek! 39 /4140
Kérdező: 1. Hiteles lehet az a gyógyító, aki jósol?
2. Valóban a túlvilágról irányítják az ilyen jóst?
3. Érdemes követni az ilyen jóst?
HANG: 1. E szóval „gyógyító”, már nagyon sokan visszaéltek.
Én, Jézus, bár minden betegséget meg tudtam gyógyítani, mégsem neveztem Magamat
soha gyógyítónak. Tanítómesternek neveztettem Magamat, mert arra a boldogságra,
benső békére tanítottalak benneteket, amelyet semmiféle gyógyítással senki és
soha el nem érhet. Ha pedig valaki nemcsak gyógyítónak, de jövendőmondónak is
tartja magát, hát akkor attól jobb távol maradni, mert szinte biztos, hogy
lelki zavart idéz elő azokban, akik hiszékenyek.
A hiszékenység
nem azonos a hittel! A hit az egy olyan szeme a szívnek, amelyen keresztül
Engem, Jézust, egyre jobban meg tud ismerni valaki. A hiszékenység
pedig babonába viszi még a legjobb szándékú
embert is. A babona egy
olyan életszemlélet, amely alapján olyan erőt tulajdonítotok valaminek vagy
valakinek, amelyet annak az Isten nem adott.
Ha valaki követi az általad
említett gyógyító jóst, akkor az nem Engem követ.
2. Amit te túlvilágnak nevezel, az egy olyan tartomány, ahonnan
nemcsak jó, de ártó erők is hatni akarnak rátok, és hatnak is akkor, ha valaki
„vevő” erre.
Az egészen biztos, hogy az,
aki gyógyítónak mondja magát, és jósol is, olyan ártó erőknek nyit magában
ajtót, amely ajtón át sok jövőbeli értelmetlen szenvedést enged magába. Legjobb
az ilyet elkerülni. Ez, amit most mondottam, nem jóslás, hanem egyszerű logika!
3. Követni csak Engem, Jézust, érdemes. Én vagyok az ÚT! A senkinek
nem ártás, a mindenkinek megbocsátás és a szolgáló szeretés útja. Ha ezen
haladsz, akkor megnyerted az ÉLETET!
Szeretettel kérlek
benneteket, ne legyetek hiszékenyek! Kettőtök
kapcsolata addig hordozza áldásomat, amíg mindkettőtöknek Én, Jézus, vagyok a
legfontosabb. Ne legyetek tehát egymással sem megkötözve. Csak Velem! Csak
ennek akarásával tudjátok egymást is helyesen szeretni. 39 /4179
Kérdező: 2. Valóban tud olvasni valaki mások karmájából?
HANG: 2. Ne legyetek hiszékenyek! A hiszékenység
babonaságot eredményez. A babonaság pedig a bálványimádás egyik formája.
Tanácsot csak attól fogadj
el, akitől te kérsz tanácsot akár múltad, akár jelenedet, akár jövődet
illetően.
Ma sokan mondják látónak
magukat. Ha Én, Jézus, azt akarom, hogy valaki önmagára vonatkozóan valamit
lásson, halljon, akkor azt közvetlenül annak mutatom meg, mondom el, akire vonatkozik.
Ha pedig valaki azt mondja, hogy ő lát vagy hall valamit rád vonatkozóan, akkor
látásának, hallásának tartalma feltétlenül alátámasztható legyen
evangéliumaimmal. Én, Jézus, tehát valóban elmondtam nektek Atyám üzenetét számotokra. Az pedig, amikor valaki
arról beszél, hogy neki milyen rendkívüli tulajdonságai vannak, enyhén szólva,
mindig gyanús!
A HANG médiumom által sem
tesz mást a Szentlélek, mint evangéliumaim tartalmát személyetekhez,
körülményeitekhez igazítva épít, buzdít és vigasztal benneteket. 40 /4352
Kérdező: 1. Úgy érzem, irányítanak. Van több őrangyalom
is?
HANG: 1. Valóban irányítanak! De ez az irányítás soha nem
erőszakos! Kell hozzá hit és bizalom, de nem kell hozzá hiszékenység!
Élő hit annyit jelent, hogy
látni tudsz a szíveddel. A hiszékenység
lényegében babona. Az babonás,
aki valaminek vagy valakinek olyan erőt tulajdonít,
amilyet annak Isten nem adott. Légy hát okos és óvatos!
Általában több angyal is
vigyázza életedet. De mindig van egy, aki nagyon ritkán változik! Ha adsz neki
nevet, ő azt tudni fogja, és hallgatni fog e névre. 41 /4493
Kérdező: KÉTSÉGBE VAGYOK ESVE!
1. Szeretett férjem halálos beteg.
2. Rettegek a jövőtől.
3. Semmiféle vigaszban nincs részem!
HANG: Azzal a látásmóddal, amellyel most rendelkezel, nem is
lehetsz más lelkiállapotban, mint amilyenben vagy! Szinte képtelennek tűnik
számodra elfogadni azt, hogy boldogságotoknak, lelki nyugalmatoknak kulcsát
mindenki önmagában hordja! Annak ellenére, hogy tudod, mindenki halálos
betegséggel született a Földre, mégis azt gondolnád jónak, ha nem úgy és nem
akkor következne ez be nálatok, amikor és ahogy ez be fog következni. Mivel
pedig ezen te magad változtatni nem tudsz, hát csak az Isten lehet az, aki nem
jól csinált valamit, ha olyan boldogságra teremtette az embert, amelyet soha -
legalább is te - el nem érhet.
Én, Jézus, azért jöttem
közétek, hogy elmondjam és elétek éljem életetek problémáira a megoldást! Ez
pedig tömören így szól: Mindenkiben ott él az Isten boldogító módon! Erre a
bennetek boldogító módon élő Istenre csak az talál rá, aki gondolkodásának
átalakítását vállalva nem önmagán kívül, hanem önmagában akar e boldogító
Istenére rátalálni (Márk 1;15)!
2. A HIT
nem azonos a hiszékenységgel. Annak élő a HITE,
aki szentül meg van győződve arról, hogy az az Isten, aki az ÖRÖK JELEN, a
jövőben is ott lesz gondviselő módon akkor, amikor a jövő a jelenbe fordul! Ezt
a lelki állapotot REMÉNNYEL-TELT állapotnak lehet nevezni. Ez minden
szívbékének, benső harmóniának kimeríthetetlen FORRÁSA!
3. Te nem elégedsz meg silány vigasztalással! Ez nagyon jó, mert ez
igazolja azt, hogy sem bódult, sem hiszékeny,
tehát babonás nem akarsz lenni! Ezt Én, a te
Jézusod megköszönöm neked! Így adsz lehetőséget Nekem arra, hogy felkészítselek
arra az örök boldogságra, amely minden képzeletet felülmúl! Azok a sötét lelki
utak, amelyeken most barangolsz, segítenek téged abban, hogy a földi élet
poklát ne hazudd magadnak szépnek. Bizony, a te hazád is, férjed hazája is a
mennyben van! Ott, ahol Isten kimondhatatlan szeretete és szeretteitek
szeretete soha véget nem érően biztosítja számotokra azt a boldogságot, amely
utáni vágy itt a Földön még csupán vágyként él bennetek!
Kétségtelen, hogy Isten
irántatok való szeretetét van, amikor a Földön is érzitek, és van, amikor nem
érzitek. A rövid földi élet arra való, hogy ti mutassátok ki Isten iránti
szereteteteket azáltal, hogy szeretitek egymást. A mennyek országa, amely ÖRÖK,
azt fogja eredményezni, hogy örökre és végleg át fog járni benneteket Isten
szeretete!
Nem úgy van, hogy milyen jó
az angyaloknak, mert nekik nem kell megszenvedniük a földi élet poklát. Isten a
saját boldogságát csak felkínálni tudja. Ennek elfogadása minden szellemi lény
részéről erőfeszítést kíván. Ha nem így lenne, akkor bábuk lennétek, és nem
szellemi lények!
Isten azért mondható
GONDVISELŐ ISTENNEK, mert törődik gyermekeivel: „Nézzétek az ég madarait! Nem
vetnek, nem aratnak, csűrbe sem gyűjtenek - mennyei Atyátok táplálja őket. Nem
többet értek ti náluk? Ugyan ki toldhatja meg életét csak egy könyöknyivel is,
ha aggodalmaskodik? Hát a ruházat miatt miért nyugtalankodtok? Nézzétek a mezők
liliomait, hogyan nőnek: nem fáradoznak, nem szőnek-fonnak, mégis, mondom
nektek, még Salamon sem volt dicsősége teljében úgy felöltözve, mint egy ezek
közül. Ha a mezei virágot, amely ma virít, holnap pedig a kemencébe kerül, így
öltözteti az Isten, akkor benneteket, kishitűek, nem sokkal inkább? Ne
aggodalmaskodjatok hát, és ne kérdezgessétek: Mit eszünk, mit iszunk? Ezeket a
pogányok keresik. Mennyei Atyátok tudja, hogy ezekre szükségetek van. Ezért ti
elsősorban az Isten országát és annak igazságát keressétek, s ezeket mind
megkapjátok hozzá! Ne aggódjatok tehát a holnap miatt, a holnap majd
gondoskodik magáról! A mának elég a maga baja. (Máté 6;26-34)!’
Isten tehát vagy növeli
erőtöket, vagy csökkenti szenvedéseiteket. De mindenképpen mindent a ti
javatokra fordít. Bizony az istenszeretőnek minden a javára válik! 41 /4506
Kérdező: VALÓBAN A SZENTLÉLEK
IRÁNYÍT?
1. Lélekkeresztségben részesültem.
2. Azóta furcsa dolgok történtek velem!
3. Családom, unokáim problémáin szeretnék segíteni!
HANG: 1. A Lélekkeresztség és az újjászületés között a következő a
lényeges különbség: Az, aki újjászületik, mindent másképpen lát, mint előtte.
Az, aki Lélekkeresztségben részesül, küldetést kap arra, hogy tanúságot tegyen
Mellettem, Jézus mellett.
2. A rendkívüliségekkel kapcsolatban nagyon kell vigyáznod! A
Szentlélek nem a rendkívüliségek lelke, hanem a REND lelke! A hit és a hiszékenység
között nagyon nagy különbség van! Az, aki hisz Bennem, az mindent elkövet annak
érdekében, hogy az Általam nektek felkínált új parancsot megélje (János 13;34).
Aki hiszékeny, az babonássá
válik! Vagyis különböző eseményeknek, tárgyaknak,
személyeknek olyan erőt, szerepet, üzenetet tulajdonít, amelyeket Isten azoknak
nem adott.
3. Kétségtelen, hogy a te családod joggal elvárja tőled, hogy
segítsd tagjait. Az a tény viszont, hogy téged különlegesnek tartanak, akivel
nem tudnak igazán mit kezdeni, el kell hogy gondolkoztasson téged!
Magaddal kell egyenesbe jönnöd!
Meg kell harcolnod azt a harcot, amely olyan benső szabadságra juttat téged,
hogy megszűnik benned az a nyugtalanító függőség, amelyet jelenleg családoddal,
unokáiddal kapcsolatban magadban hordasz.
Nagyon szeretlek! Ez az
irántad való szeretem nem teszi azt lehetővé, hogy bármit is megcsináljak
helyetted. Veled és érted mindent, de helyetted semmit! Ez az igazi szeretet
velejárója! 42 /4551
Kérdező: BARÁTNŐM SOK ZAVART
OKOZ!
1. Barátnőm beszél Jézussal.
3. Féltem gyermekeimet!
HANG: 1. Nagyon szeretlek téged is és barátnődet is! De ez nem
jelentheti azt, hogy mindenre rábólintsak, amit egymás között beszéltek! Meg
kell mondanom, hogy szinte semmiben sincs igazatok!
Én, Jézus, azért jöttem le a
Földre, hogy elmondjam örömhíremet (Márk 1;38)! Az Általam elmondottakat
Szentlelkem által rögzítették azok, akik az evangéliumaimat leírták. Csak azt
fogadd el, ami ezekkel szinkronban van. Amiket leveledben leírtál - Isten a
csillagokban van; barátnőd beszél közvetlenül úgy az Istennel, hogy az
tévedhetetlen; van, aki ártani tud bárkinek, stb. - nincsenek szinkronban az evangéliumaimmal,
tehát nem felelnek meg a valóságnak!
Ne légy hiszékeny, hanem HÍVŐ! Hiszékeny
az, aki elhiszi azt, amit Rám hivatkozva valaki mond neki. HÍVŐ az, aki elhiszi
azt, amit az evangéliumaim alapján helyesnek tarthat! Hiszékeny
az, aki olyan erőt tulajdonít valaminek, amilyen erőt
az Isten annak a valaminek nem adott. HÍVŐ az, aki Engem, Jézust, mint
UTAT, elfogad! Aki hiszékeny, az babonás. Aki HÍVŐ, az boldog, vagyis benső békét hord
magában!
Ne barátnődnek higgy tehát,
hanem Nekem, a te Jézusodnak, aki téged nem ijesztget, hanem mindenkor épít,
buzdít és vígasztal!
3. Ne féltsd gyermekeidet! Ők
jobban az Én, a te Jézusod gyermekei, mint a te gyermekeid! Előbb-utóbb
mindegyik veled együtt örökre boldog lesz Bennem! Ha ezt nem hiszed el, akkor
nagyon sajnállak, de Én, Jézus, helyetted hinni nem tudok! Bízzál jobban
Bennem, és ne hallgass olyan szirénhangokra, amelyek Rám hivatkozva
ostobaságokkal akarják megtömni a fejedet és a szívedet! Amennyire lehetséges,
kerüld az ilyen kapcsolatokat!
Ha gyermekeidet bármilyen
baj, nehézség, betegség éri is, az feltétlenül a javukat fogja szolgálni! Hidd
ezt el Nekem, a te Jézusodnak! 42 /4533
*************************************************************************************Hit
Kérdező: 3. Nem viszem túlzásba Isten szeretetét!
HANG: 3. Az isteni erényeket, tehát a HITET, A
REMÉNYT ÉS A SZERETETET nem lehet
túlzásba vinni. Elrontani lehet mindegyiket. Az elrontott HIT = babona. Az
elrontott REMÉNY = vakmerőség. Az elrontott SZERETET = önzés. [Nem ÖNSZERETET!,
mert az ÖNSZERETET az csúcsérték (Máté 22;39)]! 11 /956
Kérdező: CSALÁDOMÉRT MIT KELL TENNEM?
Szeretnék
családommal jó kapcsolatot kiépíteni!
HANG: Minden jó kapcsolat alapja a Velem kiépített jó kapcsolat. Ha
naponta szívügyeddé tudod tenni azt, hogy Én szóljak általad, Én szeressek
szíveddel, akkor minden jó szándékú emberrel meg fogod találni a hangot. Ha
valaki nem jó szándékú, azzal Én sem tudtam, és ma sem tudom megtalálni a
hangot.
Az anyagi
áldozatokat kívánó tanfolyamokat meg kell gondolnod, mert a szerető
szolgálathoz szükséges energiákat Én mindenkinek ingyen adom Mt 10,8.
Mindig csak azt érdemes megtenni, ami halálod óráján örömmel fog eltölteni! Ez
pedig mindig a másokért élés irányában helyezkedik el.
Vigyázzatok,
nehogy önzésbe ágyazott legyen a különböző tanfolyamokon szerezhető ismeret
birtoklása azzal az ideológiával, hogy majd másoknak váltok ezzel jobban hasznára.
Kell szerezni ismereteket, de csak azok az ismeretek segítik lelki
fejlődéseteket, amelyek gyökerei az evangéliumaimban megtalálhatók.
Nagyszerű
erőforrás a HIT, de súlyos károkat okoz, ha babonává degradálódik. A babona
az az elrontott hit, amely által valaminek olyan erőt
tulajdonítotok, amelyet annak Isten nem adott. A pszichotronikát is
minden esetben ilyen értelemben vizsgálatnak kell alávetni. Csak az jó benne,
amiben Én felismerhető vagyok!
Férjed
természetét megváltoztatni nem tudod. Meg kell tanulnod, hogy együtt élj egy
olyan természetű emberrel, akire gyakran rávetődik a depresszió árnyéka. 19 /1857 - 1868
Kérdező: Az agykontrollról kérek véleményt!
HANG: Minden kontroll mögött bölcsesség húzódik meg! Ilyen az
agykontroll is, ha nem öncélú! Nincs értelme egy kést élesíteni azért, hogy
éles legyen. Csak akkor van értelme az élesítésnek, ha a kés használatban van,
használatban lesz.
Az agykontroll az agy
élesítését segíti elő, s ha valaki ennek következtében jobban ki tudja mutatni
szeretetét, könnyebben át tudja hidalni az emberek közötti távolságot, és
szellemi hatást tud eljuttatni olyan helyekre, ahová fizikálisan el nem érhet,
akkor az agykontroll által mindenki gazdagodni tud testileg, lelkileg egyaránt.
Természetes, hogy az
agykontrollnak veszélyei is vannak! Ilyen veszély például az, ha valaki az
általa megtehető, cselekedetekben megnyilvánuló szeretet helyett megelégszik
táv-segítségnyújtással. Az agykontroll által felszabadult szeretetenergiák nem
helyettesíthetik, csupán kisegíthetik a bennetek lappangó energiák eredményes
működését.
Gondolj csak az
evangéliumomban leírt százados szolgájának meggyógyítására! Amikor ez a
százados felkért, hogy gyógyítsam meg szolgáját, akkor az első szavam az volt,
hogy megyek és meggyógyítom, és nem az, hogy majd táv gyógyítok. Csak
amikor tanúságot tett hitéről, akkor alkalmaztam az agykontrollban ismert
távgyógyítást.
Az öngyógyításban is nagy
segítséget tud nyújtani az agykontroll által felkínált módszer. Erre is bőven
találsz példát az evangéliumokban. Bármennyire is megbotránkoznak egyesek,
akkor is igaz, hogy gyakran tettem olyan „csodákat”, amelyeket ti is meg
tudnátok tenni, ha értelmetek koncentráltabb felhasználásával jobban hinnétek.
Csak így érthető e kijelentésem: „A hívőnek minden lehetséges!” (Mk 9;23), és
az is, hogy ...”még nagyobb dolgokat is fogtok tudni tenni, mint Én!” (Jn
14;12)
Mikor egy betegtől azt
kérdeztem, hogy hiszed-e, hogy meg
tudom tenni azt, amit kérsz, akkor feltétlenül igényeltem agyának komoly
Rám-koncentrálását! Értelemvesztetten hinni nem lehet, csak az értelem nagyon
komoly erőbedobásával lehetséges az élő hit! Óriási tévedésben vannak azok,
akik úgy gondolják, hogy az élő hit lehetséges gondolkodás nélkül! Így csak a babona tud megélni, és nem a hit!
Drága Gyermekem! Hozzám
intézett leveledet nagyon értékelem. E levelet meg is jelentetem a HANG 23-dik
kötetének előszavában. 23 /2242-2230
Kérdező: 1. Információkat kapok odaátról.
HANG: 1. Valóban sok információt kapsz innen, de ezek az
információk csak akkor tudnak benned megfelelő gyümölcsöt teremni, csak akkor
leszel képes mások számára is ezeket az információkat hitelesen továbbítani, ha
nem belülről, hanem kívülről szerzed be a szükséges
ismereteket, amelyek szűrőül, mérlegül szolgálhatnak a belülről jövő információk kontrolljának, elrendezésének.
Elsősorban az evangéliumokra
gondolok, amelyekkel komolyan kell foglalkoznod, ha tanításomat meg akarod
ismerni. Ne zavarjanak a szívedben és értelmedben felbukkanó kérdőjelek! Minden
olyan felmerülő problémára, amelyek az evangéliumaim alapján kerültek tudatod
képernyőjére, meg kell találnod az értelmet megnyugtató választ. Az nem elég,
hogy el kell hinni valamit! Meg kell tudnod okolni, hogy miért kell elhinned
azt, amit valaki, személy vagy intézmény, el kíván hitetni veled.
Hidd el, hogy nemcsak Én
voltam és vagyok nagyon értelmes, de ezt várom el azoktól is, akik követőim
akarnak lenni! Az a hit, amelyet nem támaszt
alá az értelem, babona! 24 /2416
Kérdező: Problémáim gyökere a félelem, vagy más?
HANG: Minden problémád gyökere a KISHITŰSÉGED! A HIT a
szívnek a szeme! A SZÍV pedig az a törekvésközpont, ahonnan minden döntésed
származik. Gondolataidnak, szavaidnak és cselekedeteidnek forrása a SZÍV! Minél
tisztább a szíved, annál jobban látsz, tehát annál erősebb a hited (Máté 5;8)
Szíved tisztítását értelmed,
eszed helyes használatával tudod megvalósítani. Akkor használod helyesen
értelmedet, ha az evangéliumaim alapján igyekszel eligazodni a földi élet
útvesztőiben. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy rendszeresen kell olvasnod az
evangéliumaimat, meg kell találnod azokat az ember-testvéreidet, akikkel a
benned felmerülő kérdésekről beszélni lehet, és imáidban törekedned kell
átélni, hogy nemcsak szavakat mondasz, amikor imádkozol, hanem Velem,
Jézusoddal, magával a Szentháromsággal, tehát SZEMÉLLYEL beszélgetsz! Ez áll
arra is, ha szentekkel, főleg égi Édesanyáddal, Máriával, kerülsz kapcsolatban
az imád által.
A hitet
csak értelemmel lehet erősíteni, különben babonává
silányul! Hinni valakiben annyit jelent, hogy annak,
akiben hiszel, odaadod az életedet! Az egyre tökéletesebb odaadottság csak
gyakorlás által lehetséges. Ezért az élő hit
növeléséhez nem elég önmagában az imádság.
Értelmes ember
értelmetlenséget sokáig képviselni nem tud! Tehát az a HIT, amelyet Én, Jézus,
kívánok tőled és mindenkitől, nem valami elméleti dolog, hanem az Engem ÚTKÉNT
elfogadás kinyilvánítása. Én, mint ÚT, csak akkor élek általad, veled és
benned, ha a senkinek soha nem ártást, a mindig mindenkinek megbocsátást, és a
szolgáló szeretést, mint CÉLT, állítod magad elé akkor is, ha csak gyarló módon
sikerül ezeket megvalósítanod. Ilyen értelemben valóban a legfontosabb a
SZÁNDÉK!
Egyre jobban fog gyengülni
félelmed, ha arra teszed a hangsúlyt, hogy az Enyém vagy, és nem arra, hogy
milyen vagy! Ha gyakran felidézed magadban, és igazán hiszed, hogy az Enyém
vagy, akkor szinte automatikusan, a pszichikai törvények alapján, milyenséged
is finomulni fog. Olyan leszel, mint az a mag, amelyet a magvető elvet a
földjébe, és a mag magától, maga sem tudja hogyan, kikel, szárba
szökken, és sokszoros termést hoz (Márk 4;28)! 38 /4103
Kérdező: 2. Rontást vittek a
fiamra.
3. Mi a teendőm?
HANG: 2. Nincs olyan, hogy bárkit is meg lehetne rontani! Isten nem
rossz Isten, hanem JÓ Isten! Erején felül senkit nem enged kísértésbe, bajba
kerülni.
Ti mindannyian halálra váltan
születtetek a Földre. Ennek nem mások gonoszsága az oka, hanem mindenkinek
saját döntései következményeit kell viselnie. Nem ez az egyetlen életetek
létezett csupán! Előző életeitek adósságainak terhével születtetek, és ezeket
kell élő hittel, nagy szeretettel viselnetek ahhoz, hogy átélhessétek azt az
újjászületést, amely feltétlen feltétele üdvösségeteknek, boldogságotoknak
(János 3;3)!
Ne higgy hát semmiféle
rontásban! Az ilyen hit babona! Benned és fiadban élek! Hinned kell
abban, hogy nagyobb az, aki bennetek él, mint az, aki kívületek él (János első levele 4;4)!
Fiad depressziójának oka nem
mások gonoszsága, hanem saját gyenge
hitének következménye. Szeresd őt, de aggódj miatta! Ő jobban az Enyém, mint a
tiéd! Előbb-utóbb fel fog fényleni benső világa. Tőle függ, hogy mikor. Én soha
nem foglak elhagyni benneteket! Sem téged, sem őt!
3. Újra mondom: Bízzatok,
mert Én, Jézus, valóban legyőztem minden ártó erőt! Így semmi nem árthat nektek!
Sem halál, sem betegség, sem bármilyen külső tragédia! Szívbékéteket csak saját
bűneitek ronthatják el. 42 /4572
Kérdező: HIBÁIM OKAIT KUTATOM!
A bennem lévő stressz,
félelem, aggodalom milyen okokra vezethető
vissza?
HANG: Azok a negatív lelki tartalmak, amelyeket felsoroltál, és
amitől egész biztos, hogy szenvedsz, a lélek olyan betegsége, amely mindig a
hit hiányából ered. Azért betegség ez nálad, mert állapotszerű, és ha nincs
megfelelően kezelve, először depresszió, utána idegosztály lesz belőle vagy
valamilyen elrontott hit, babona. A hit hiánya
mindig ilyen és ehhez hasonló negatív tartalmakkal bír, és leküzdeni a Bennem
való hit növekedése által lehet.
Én, Jézus, kétezer évvel
ezelőtt beszéltem nektek a boldogságról, és akkor ott fenn a hegyen elmondtam
azt is, hogy boldogok a szomorkodók, mert vigasztalást nyernek. Azokra a
szomorkodókra gondoltam, akik azért szomorúak, mert Én, Jézus, hiányzom az
életükből. Nagyon természetes, hogy aki Miattam szomorú, azt Nekem kell
megvigasztalni. Meg is vigasztalom. De azok, akik félnek, aggódnak, rettegnek,
pedig tudják, hogy Én az ő Istenük vagyok, azoknak nem vigasztalásra, hanem
hitre van szükségük. Hitre, hogy elhiggyék azt, hogy Én, Jézus, legyőztem a
világot, és azt, hogy az istenszeretőknek minden a javára válik. Sajnos, Én
olyan hitet nem tudok nektek adni, hogy higgyetek Bennem. Ezt Én kérem tőletek.
Aki nem hisz Bennem, abban nem tudok hatékonyan működni. Az nem lát rá arra,
hogy minden perce kegyelem, amit Velem tölt el, abban az Isten-gyermekké
válásban, amelyre teremtve lettetek. A Bennem való hit számotokra az az
erőforrás, amely benneteket átsegít az élet legerősebb viharán is. Sokkal
többet értek a verebeknél! Higgyétek el végre azt, hogy az Istennek szükséges
van rátok. De nem mint bábokra, hanem mind öntudatosan gondolkodó, a
gondolkodásért felelősséget vállaló, szabad szellemi lényegre. Ilyenné pedig
csak azt tud válni, aki Bennem, Jézusban, hisz, vagyis az életét Rám teszi. Ha
Én tudnék hitet adni nektek, akkor mindjárt akkorát kéne adnom mindenkinek,
amekkora Nekem van. Ez azt eredményezné, hogy tele lenne a Mennyország
helytelenül gondolkodó istenekkel. Az lenne csak igazából szörnyű világ! Ezért
szeretettel kérlek, hogy amit a Márk 1;15-ben mondtam, azt vedd komolyan, és
minden reggel és minden este adj Nekem hálát, a te Jézusodnak, mindenért.
Amiért tiszta szívvel hálát tudsz adni, az már a tiéd, és attól soha többé nem
kell félned! Bízz jobban Bennem, és bízz jobban magadban! Én vigyázok rád!
Szeretetem mindig töretlen
feléd! Megáldalak a HITHŰSÉG LELKÉVEL!” 42
/4654
*************************************************************************************
Ember
alatti világ, kövek, kristályok, képek, szobrok
Kérdező: 1. Gyűrűm valóban energiát áraszt?
HANG: 1. Ha a gyűrűd önmagában többletenergiát
sugározna, akkor ezt tőled függetlenül is tenné. Akik arra kértek, hogy te
használd e gyűrűt gyógyító erő továbbadására, azok azért fogalmaztak így, mert
lelkükben azt élték meg, hogy neked szükséged van erre, mint eszközre. Igen. A
hited által tud áradni belőled a gyógyítás ereje, s te ezt magad és mások
érdekében is jó, ha hozzákapcsolod a gyűrűdhöz. De ne hidd, hogy a te hited
nélkül tudna e gyűrű gyógyítóan működni! Ha ezt hinnéd, akkor babonás lennél. De így, ha tudod, hogy hited által és
azoknak hite által, akik gyógyulni akarnak, e gyűrű eszköz arra, hogy te átadd,
ők pedig átvegyék az Én gyógyító erőmet.
Nem szükséges neked külön keresni alkalmat a gyógyításra. Elég, ha
felhasználod az adott alkalmakat.
16 /1481
Kérdező: 3. Bizonyos kövek, kristályok is félelmet ébresztenek
bennem.
HANG: 3. A tárgyaknak nincs erkölcsi erejük! Ha azt hiszed,
hogy jó sugárzást árasztanak, akkor így van, ha azt hiszed, hogy rossz
sugárzást árasztanak, akkor úgy van. Ha bármit megáldasz, az csak jó sugárzást
áraszthat mindaddig, amíg ezt az áldást vissza nem vonod. Ha nem áldottál meg
valamit, az csak akkor tud negatíve hatni, ha te ezt hiszed. De csak
rád tud így hatni. Butaság hinni abban, hogy az
ember alatti világ hordozhat olyan erőket, amelyeket annak Isten nem adott.
Aki úgy gondolja, hogy hordozhat, az BABONÁS!
26 /2674
Kérdező: 2. Bizonyos képeknek, szobroknak lehet ártó sugárzásuk?
HANG: 2. Bizonyos képek, szobrok olyan hatást gyakorolhatnak rátok,
amilyet ti akartok, hogy gyakoroljanak. Most nem gondolok olyan anyagokra,
amelyeknek fizikai kisugárzása árt az emberi testre. Csak olyan, önmagában
közömbös anyagokra gondolok, amelyeknek erkölcsi hatása lehet rátok.
Az is kétségtelen, hogy
bizonyos ártó szellemek nagyon szeretnék, ha képeken, szobrokon keresztül hatni
tudnának rátok. Aki nem vigyáz magára, aki nem fedi le magát, az bizony ki van
téve annak, hogy képek, szobrok olyan pótcselekvésekbe vigyék, amelyek nem
Hozzám hozzák közelebb, hanem Tőlem viszik el őt. Tehát a babona útjára terelik azt, akivel ezt megtehetik, s
ennek természetesen nem lelki fejlődés, hanem idegbaj a következménye. 27 /2751
*************************************************************************************
Számok
Kérdező: 3. .... A 13-as számról ....
HANG: 3. A 13-as számot Édesanyám különleges
szeretettel választotta, hogy földi megjelenéseit ehhez kösse. Önmagában nincs
jelentősége egyik számnak sem, de az, amit hozzáköttök, fontos tartalmat
hordozhat! Ártó tartalom nem kötődhet számhoz! Ne légy babonás! 21 /2116-2105
**********************************************************************************
Jóslás
Kérdező: 3. Különböző jóslásokról kérdezem a HANG-ot.
HANG: 3. A babona az, amikor valaminek olyan erőt tulajdonítotok, amit annak
Isten nem adott. A jóslásoknak minden formája magában hordozza azt a
veszélyt, hogy elfordultok a lényegtől, s elindultok a babona
útján. Így aztán, ami kezdetben ígéretes reménnyel kecsegtetett, később óriási
csalódásokba torkoll!
Ne jósoltass magadnak!
Elégedj meg Velem, Jézussal, aki mindenkor boldogító módon vagyok jelen benned.
Vállald az Általam megkívánt
gondolkodás-átalakítást! Bármi történik veled, csak ezt a kérdést engedd
fölmerülni magadban: „Ez miért jó nekem?” Arról meg lehetsz győződve, hogy amíg
az Enyém vagy, addig minden javadat, boldogságodat szolgálja! És mindaddig az
Enyém vagy, amíg az Enyém akarsz lenni! Nem lennék győztes Isten, ha nem így
lenne! Szinte káromlás arra gondolnod, hogy bármikor bárki is Fölém kerülhetne,
Engem legyőzhetne! 25 /2488
*************************************************************************************
Kérdező: Uram! Azt kívánod tőlem, hogy én válaszoljak egy olyan levélre, melyben
az illető elmondja, hogy Te nem értetted meg, s reméli, hogy nem haragszol, de
Neked valahogy másképpen és mást kellene mondanod, mint amit és ahogy
válaszoltál neki. Hát akkor most én válaszolok. Természetesen saját nevemben.
Kedves Uram! Nem a HANG nevében, de a HANG helyett én válaszolok
levelére.
Írja, hogy a HANG nem értette meg önt. Azt is írja, hogy ne sértődjön
meg a HANG.
Először is megnyugtatom, hogy a HANG nem sértődős fajta. Nem, mert
boldogsága, békéje, harmóniája semmi kapcsolatban sincs mások Róla alkotott
véleményével. A HANG senkinek soha semmit nem mond azért, hogy az illető előtt
JÓFIÚ legyen. Az azonban kétségtelen, hogy egyáltalán nem vitaképes. Senkivel
sem hajlandó ütközni. Ha valaki azt mondja neki: ’Nem értesz engem egészen,
vagy jól’ akkor a HANG nem magyaráz, hanem továbbmegy. Csak olyankor magyaráz,
ha valaki azt mondja neki: ’Nem értettelek jól, nem kérdeztelek talán jól? Vagy
úgy gondolod, hogy amit kérdeztem, arra éppen az a válaszod, hogy nem
válaszolsz, mert ez nekem a legjobb?’- Ilyenkor a HANG általában magyarázni
kezd, tanít, érvel, alátámaszt, stb.
A levelében említett illető balesete után nem adott hálát
gyógyulásáért. Beszélgettem ezzel kapcsoltban a HANGGAL. Ő elmondta nekem, hogy
nagy tévedésben van az, aki azt hiszi, hogy az illető e gyógyulással jól járt.
A halálban még az elkárhozottak is, sőt főleg ők, csak jól járnak, mert
legalább olyan önismeretre jutnak, melyre földi életükben már képtelenekké
váltak.
Azzal a bizonyos „Magasabb Intelligenciával” kapcsolatban, meg korunk
betegségével kapcsolatban is beszélgettem a HANGGAL. Nagyon furcsa választ
kaptam. A HANG elmondta nekem, hogy nem a „csúsztatás” korunk betegsége. Azt
mondta, hogy az nem is betegség. Ő korunk betegségének a hitetlenséget, illetve
a rosszul hívést mondta, tehát a babonát. A
„csúsztatást” ügyeskedésnek mondotta. A babona
a HANG SZERINT AZ, mikor valaminek olyan erőt
tulajdonítunk, amilyet annak az Isten nem adott. A HANG ezt tartja
korunk súlyos betegségének. A „Magasabb Intelligenciával” kapcsolatban pedig
olyasmit mondott, hogy bizony egyáltalán nincs meg bennünk az a nyitottság,
mely lehetővé tenné számunkra az említett „Intelligencia” általi gazdagodást.
Most szó szerint idézem Őt: „Gondolj csak arra, mennyire zártak, mennyire
önmagukba gubancolódottak ma még azok az emberek is, akiktől méltán kéne már
elvárni némi érzést, nyitottságot mások iránt. Gondolj csak arra, hogy hányan
még odáig sem jutottak el lelki intelligencia terén, hogy mikor téged arra
kérnek, kérdezz meg Engem problémáik felől, s írd meg nekik válaszomat, még
arra sem méltatnak, arra sem engednek önmagukban ráérezni, hogy kívánságaik
teljesítése érdekében neked felbélyegzett válaszborítékot küldjenek. Okos eszük
legtöbbjüknél nem ér el odáig, hogy nekik ez csupán húsz forint többletet
jelent, de neked, aki több száz levelet vagy kénytelen megválaszolni, ezt a
több száz levelet beszorozva hússzal, bizony már komoly summát jelent. Amíg az
empátiának ilyen szintjén álltok, addig bizony nem vagytok képesek pozitív
módon reagálni arra a fényre, melyet szívesen ajándékoznék nektek. A nagyobb
világosság nem használ, inkább ártalmára van az önző embereknek, akik emellett
olyan tudálékosak, hogy még zártságukban is nyitottságukról vannak meggyőződve.
Borzalmas katasztrófák előtt álltok. Majd csak kinyílik egyszer szemetek, s
jobban igyekeztek látni. Ha nem a Földön, hát a másvilágon.”
Kedves Uram! A HANG harmadik kötetének előszavában - bár sokkal
finomabban, mint nekem a HANG mondta - már felkértem a HANG olvasóit, hogy
felbélyegzett válaszborítékkal segítsék munkámat.
Nem tudok válaszolni arra, hogy ön kivételezett ember vagy sem, mert nem
tudom, mit ért a kivételezett szó
alatt. Arra viszont nagyon is tudok válaszolni, hogy mire való a tíz parancs.
Arra, hogy megtartsuk! - Ön összekeveri a hiányt
a ninccsel. A rossz, az a jónak a hiánya. Ez a hiány VAN!
Tisztelettel 3 /248
Kérdező: 2. Engem és környezetemet megrontottak-e?
3. Ki lehet kerülnöm ebből a szörnyű körülményből?
HANG: 2. Senkit nem lehet kívülről megrontani! Hagyjatok már föl azzal a babonával, hogy boldogságotokba bárki is kívülről, akaratotok ellenére
belenyúlhat! Én sem tudom megtenni, hogy akaratotok ellenére hassak rátok!
Hogyan tehetné ezt meg az a Nálam mérhetetlenül gyengébb szellemi világ,
amelyről egyértelműen elmondtam, hogy Én legyőztem azt a világot Jn 16,33!
A nagy gond és probléma az, hogy át kellene programoznotok,
alakítanotok gondolkodásotokat, és ti erre a szellemi, lelki munkára nem
vállalkoztok, mert nem akartok hinni sem Nekem, sem Bennem!
Az hisz Nekem, aki elfogadja azt, amit tanítok. Tehát az, aki
foglalkozik is tanításommal. Az hisz Bennem, aki átadja magát Nekem,
tehát nemcsak elhiszi tanításomat, hanem erőm segítségével igyekszik is azt
átélni! Szép és jó a szenteltvíz, a szentelt gyertya, a szentmise, a litániák,
a búcsújárások, de ezek nem pótolhatják azt, hogy valaki higgyen Nekem
és Bennem. Ezek jók, mint eszközök, hogy Nekem és Bennem
higgyetek!
3. Nagyon természetes, hogy ki lehet kerülni minden rosszból Általam,
Velem és Bennem! Én pontosan azért jöttem közétek, hogy elmondjam: Betelt az
idő! Elérkezett hozzátok Általam az Isten országa! Alakítsátok át
gondolkodásotokat, és higgyetek az evangéliumban, tanításomban, a jó hírben, az
Én boldogítani akarásomban (Márk 1;15)!
Drága Gyermekem! Segítségemmel magadban teremts békét, s ez ki fog hatni
környezetedre is. Csak magadért vagy felelős! Te sem tudsz mások helyett
megtérni! De önmagadat Velem össze tudod úgy kapcsolni, hogy az Én békém és
erőm működni tudjon benned! 18 /1753 - 1742
Kérdező: TANÁRNŐM ELŐRE
MEGIGÉRTE, HOGY MEGBUKTAT!
Tanárnőm megígérte, hogy
megbuktat.
HANG: Való igaz, hogy egy könnyelműen kimondott fenyegető
kijelentés hallatlanul negatív módon tudja befolyásolni a gondolkodását annak,
akiben ez táptalajra talál. Ez is a babonának
egyik megnyilvánulása.
Amikor bizonyos dolgoknak,
eszközöknek, kijelentéseknek, jelenségeknek olyan erőt tulajdoníttok, amivel az
nem rendelkezik, akkor babonásak vagytok. Nem
szabad „halálosan” komolyan venned a számodra kétségbeejtő kijelentést! Úgyis
javadra válik minden, ami történni fog veled, mert Istent szerető vagy! Bíznod
kell tehát, és nem félned! A félelem lebénít. A bizalom szárnyakat ad!
A pedagógusoknak az iskolában
ma nincs más fegyelmező eszközük, mint a hangerő és az ijesztgetés, fenyegetés.
Jó, ha átgondolod, vajon miért fenyegetett meg téged az a pedagógus. Az
önismerethez az is hozzátartozik, hogy a napi feladatok elvégzésében látnod
kell azt, hogy hol tartasz. Akinek nincs félni valója, azt hiába fenyegetik!
Mind szellemileg, tehát az
iskolában szerezhető ismeretanyagban, mind lelkileg, tehát a nem ártás,
megbocsátás, segítés területén fejlődnie kell annak, aki komolyan vesz Engem,
Jézust!
Számodra legfontosabb ne a
pedagógusok, ne a szüleid felelőssége legyen, hanem arra tedd a hangsúlyt, hogy
az idődet és szeretetedet, vagyis azt, amit teszel, és ahogyan teszed, az Én
szándékom szerint tedd! 26 /2574
Kérdező: 3.
Reinkarnációról, különböző liturgiákról, kézbe-áldoztatásról.
HANG: 3. Nem jó, ha a reinkarnációval foglalkoztok. Azok, akik
hangsúlyt tesznek arra, hogy a reinkarnációval foglalkozzanak, általában azt
szeretnék tudni, hogy ők kik voltak előző életeikben. Ez nagyon el tud vinni
benneteket a jelen megszentelésétől. Viszályok, szakadások, bárgyú
beletörődések, nagyfokú önfelértékelések, és még sorolhatnám, hogy mi minden szokott
következni abból, ha valaki hangsúlyt tesz a reinkarnációra. Én, Jézus, soha
nem tagadtam a reinkarnációt, és párszor tettem rá némi utalást. Ha elolvasod
figyelemmel az evangéliumokat, akkor efelől nem lesz kétséged. Más dolog az,
hogy egyes felekezetek tanítják vagy sem.
Szertartásokkal kapcsolatban
tudnod kell, hogy nem a külső megnyilvánulásuk a lényeg, tehát nem a ruha, hanem a tartalmuk, amelyekre
utalnak a különböző szertartások. E tartalmak nem lehetnek ellentétben
egymással.
A kézben áldoztatás sokkal
emberibb, mint a szájban áldoztatás. Az embereknek sokkal mocskosabb a szájuk,
mint a kezük! Nem is beszélve arról, hogy felnőtt embereket nem illik úgy
etetni, mint egy kisbabát!
A fölszentelt kéz pedig nem
igaz! Nincs fölszentelt fül, fölszentelt orr, fölszentelt láb, fölszentelt
szem, fölszentelt kéz. Csak fölszentelt ember van, s ennek lehet jelét adni
akár a kézen, a homlokon, a fejen is. De ettől nem lesz egy homlok, egy fej
vagy kéz szent! Te magad is megdöbbennél, ha látnád, tudnád, hogy hány olyan
kézzel öltek már embert, amelyet előtte fölkentek.
Használjátok az eszeteket,
mert különben roskadozni fogtok a különböző babonák
súlya alatt! Csak nem képzeled, hogy az utolsó vacsorán Én, Jézus, a
tanítványok szájába adogattam a kenyérbe-lényegült testemet?! A történelem
folyamán kifejlődött szájba-áldoztatásnak nagyon szomorú és lehangoló
egyházpolitikai, hatalmi ambíciók nyitottak teret. Az Én szentségi
jelenlétemnek kézbe adása sokkal emberibb, mint a szájba adása. 26 /2598
Kérdező: MISZTIKUS DOLGOK TÖRTÉNNEK VELÜNK
1. Az ufók vitték el leányunkat?
2. A videó elindulhat csak úgy magától?
3. Leányunktól kapunk jeleket?
HANG: 1. Nem ufók vitték
el leányodat. Ő még születése előtt
vállalta azt, hogy éppen a saját érdekében, de a ti érdeketekben is, csak rövid
életszakaszt él át a Földön. Mindaz a furcsaság, amelyet életében ti is
tapasztalhattatok, ebből a döntéséből eredt.
2. Hidd el, hogy Én, Jézus, aki kimondhatatlanul szeretlek
benneteket, soha nem engedném meg azt, hogy bármi is ártalmatokra lehetne. Az
igaz, hogy a földi élet poklában nagyon sok szenvedést kell vállalnotok, drága
gyermekeim, de ezek a szenvedések pontosan azt teszik lehetővé, hogy lelki
fejlődéseteket ne akadályozzátok.
Az a benső szabadság, amelyet
el kell érnetek, ha részesülni akartok a végtelen boldogság örömében, csak
kemény szenvedések árán érhető el. Az egyik legkegyetlenebb megkötözöttségnek
éppen a vérkapcsolat tűnik. Pedig az örök boldogságotok érdekében ezt is le
kell oldanotok magatokról. Nem egymásra, hanem Istenre vagytok teremtve
mindannyian. És kikerülhetetlenül nyugtalan marad mindaddig szívetek, amíg
Bennem, Jézusban, meg nem nyugszik.
Gyermeked már sokkal
boldogabb, mint lehetett volna bármikor a Földön!
2. Semmi nem történik csak úgy magától!
Amit különlegesnek tartotok, az azért különleges, mert lelki, szellemi
hangoltságotok által válik azzá. Ne légy babonás!
A babonás magatartás
az, amikor valaki valaminek olyan erőt tulajdonít, amit annak Isten nem adott!
A világon minden józanul megokolható. Isten ilyennek teremtette meg ezt a
világot. Ma van július 22 Holnapra egyesek különös égi jelenséget jósolnak. Bár
nem lesz semmiféle különleges égi jel, de bizonyára lesznek olyanok, akik
hirdetni fogják, hogy ők bizony látták azt a bizonyos keresztet, amiről most
beszélnek. Látták? Nem, de bebeszélik maguknak, hogy látták. Pedig a józan
emberek tudni fogják, hogy ezek nem láttak semmi különöset. Ők mégis, akár
esküdni is fognak rá, hogy láttak! Gyakran így vagytok a kopogásokkal,
lépésekkel, zörejekkel is.
3. Leányotoktól kaphattok jeleket, de csak olyan jeleket, amelyek
építenek, buzdítanak és vigasztalnak. Más jelek nem jönnek tőle! Nem, mert
sokkal jobban szeret ő benneteket most, mint szerethetett volna bármikor is a
Földön.
Engedd el lélekben leányodat!
Ez nem annyit jelent, hogy ne gondolj rá, hanem azt jelenti, hogy hidd el, jobb
helyen van, mint volt a Földön. Ha valódi benned a leányod iránti szeretet,
akkor nem gyötröd magadat miatta, hanem hálát adsz azért, hogy ő már
kiléphetett a földi élet poklából, és Istennél van, ahová téged is vár! 26
/2649
Kérdező: SZINTE LEBÉNULTAM
LELKILEG
1. Kérjük az Istent, hogy
kegyelmezzen és irgalmazzon akarata szerint az egész családnak.
2. Lelki szárazságot érzek.
3. A gyógyító energia elmúlt
a kezemből, most szinte béna vagyok. A rossz szellemek hatására van ez?
HANG: 1. Mérhetetlenül szeretlek téged és az egész családot. A te
családod az Én családom is. Én, Jézus, a te Istened vagyok, te ezt jól tudod,
és gondom van rád, amióta csak létezel. Higgy Bennem, és Nálam, az Én
megbocsátó szívemben mindig irgalmat találsz. Ne higgy a megtévesztő
szirén-hangoknak! Ne higgy a babonának! Aki
Velem van, azon nem fog semmilyen átok! Én legyőztem a világot, és te a Győztes
oldalán állsz. A testnek meg kell halnia, hogy a lélek életre keljen! Ne félj
attól, aki a testet megöli! A szívedet, az elmédet ne engedd át másnak, azt add
továbbra is Nekem! A többit pedig bízd Rám! Aki így él, az nem veszhet el.
2. A lelki szárazság csak
látszólagos távolodás Tőlem. Valójában óriási lépés Felém, a te Jézusod
irányába. Ebben az ajándéktalannak tűnő, önmagadra hagyatkozó lelki magányodban
érik meg benned az az újjászületett személyiség, amely a továbbiakban minden
körülmények között Engem, Jézust, választ. A mostani állapotod a bensőd, a lélek
formálásának az ideje. Természetes, hogy minden változás egyfajta fájdalommal
jár. Maradj hűséges, és a jutalmad nem marad el!
3. Abban a lelkiállapotban,
amelyben vagy, a kísértő kísértéseit nehezebben tudod kivédeni. Ilyenkor a
józan ész mérhetetlenül fontos, hogy ne hidd el a félelmet, az
elbizonytalanítást sugalmazó gondolatokat. Ha ezeket elhiszed, megbéklyózod
magad. Újra mondom, te a Győztes oldalán állsz! Higgy Bennem, és a te
gyógyulásod és gyógyító erőd, úgy, ahogy nem is gondolod, vissza fog térni.
Mária, a ti égi édesanyátok imádkozik érted és családodért. Adj Neki hálát
érte! 42 /4658
*************************************************************************************
Nem babona
Kérdező: 3. Van fekete mágia a családunkon?
HANG: 3. Nincs fekete
mágia családotokon. Fekete mágia csak ott és azokon van, ahol és akik azt
tudatosan végzik. Tehát az, aki tudatosan akarja az ősellenséggel a
kapcsolatot, az el is éri azt. De hatni csak azokra tud, akik nem engednek be
Engem magukba!
Én legyőztem a
világot Jn
16,33*, tehát ahol Engem megidéznek, Én ott vagyok közöttük.
Márpedig tudnotok kell, hogy egyugyanazon helyen nem lehet együtt Isten és a
Sátán! Az lehet, hogy ő körülöttetek tombol, de bennetek feltétlenül Isten él,
ha ti ezt akarjátok. És ilyenkor még a legsátánibb körülmény is javatokra
válik, mert az Istent szeretőknek minden a javukra válik. Ha nem így lenne,
akkor nem mondhatnám, hogy legyőztem a világot Jn 16,33*!
Higgy jobban
Bennem! Ajánld föl magad naponta Nekem! Reggel imáidban kérd angyalaim
segítségét! Ők örömmel segítenek annak, aki őket erre kéri. Azért kell
megvárni, hogy kérjétek őket, mert nagyon tisztelik szabadságotokat. Nem úgy,
mint az ősellenség!
Neked is van őrangyalod. Úgy
hívják őt itt a szellemvilágban, hogy FAUSZTA. Ez magyarul biztatót jelent.
Szólj hozzá, kérd segítségét! Hidd el, ez nem
babonaság és nem felesleges. Amint egy házba transzformátorokon
keresztül jut el a világító áram, s nem közvetlenül kapcsolódnak a házak az
áramforráshoz, így lelketek fényét, erejét, szépségét, fejlődését sok angyali transzformátor segíti elő! 18 /1732 - 1721
31 ~3193
Kérdező: 1. Egy új lakásban szörnyű álmom volt.
HANG: 1. Nem
babona az, ha elköltözve valahová megáldjátok lakásotokat. Kérjétek az
ég angyalait, jöjjenek és oltalmazzák az általatok lakott lakást, házat,
környéket.
A Földnek
vannak szent, áldott helyei, és vannak olyan területei, amelyeken zavaros
lelkek tanyáznak. Bárhová mész, ha csak gondolatban is, de megáldod a helyet,
ahová lépsz, hidd el, külső kegyelmeket biztosítasz ahhoz, hogy a benső
kegyelem, az Én jelenlétem hatékony ereje jobban tudja árasztani áldását.
Ti beszéltek
szentföldről, beszéltek zarándokhelyekről. Igazatok van, mert kegyelmi helyek
ezek. De ilyen helyeket ti magatok is létre tudtok hozni akár otthon, akár
máshol, ahol konkrét módon áldásomat lokalizálni akarjátok. Nemcsak kenyeret,
nemcsak tárgyakat, de helyeket is meg lehet áldani! Vess keresztet a párnádra,
s úgy hajtsd álomra fejedet. Tapasztalni fogod ennek jótékony hatását.
Nem jó az sem,
ha valaki a szertartásokat többre becsüli a helyes magatartásnál, és nem jó az
sem, ha valaki nem értékeli a szertartásokat, a szentelményeket, az áldásokat,
mint eszközöket a földi életetek megszentelésére.
A jó alvás, a
frissítő álmok gyakran biztosíthatók imádságok és áldások által.
Ha tudod, hogy
minden rossz egy elrontott jó, akkor nem kell tartanod attól, hogy a
vallásosság ördögének kelepcéjébe kerülsz, ha komolyabban veszed áldásaimat,
amelyek a te imáid hatására kelnek életre ott, ahol akarod.
*************************************************************************************
Babona:
1/64, 1/68, 1/76, 3/248,
6/476, 6/501, 8/635, 10/844, 10/867, 11/891, 11/956, 11/957, 15/1392, 15/1443, 16/1481, 18/1753 - 1742,
19/1857 - 1868, 19/1869 - 1880, 21/2103 - 2092, 21/2109 - 2098, 21/2116 - 2105, 23/2242 - 2230, 23/2261 - 2249, 23/2281
- 2269, 24/2416, 25/2488,
26/2574, 26/2598, 26/2649, 26/2674, 27/2697, 27/2744, 27/2751, 28/2795, 29/2959, 30/3047, 30/3137, 32/3335, 38/4019, 38/4065, 38/4088, 38/4103, 39/4140, 39/4179, 40/4352,
41/4493, 41/4506, 42/4533, 42/4551, 42/4572, 42/4654, 42/4658.
Nem babona: 18/1732
- 1721, 31/3193.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése