Létsík, Létsíkok

 Létsík, Létsíkok

❀

6 ~477

Kérdező: 5. Hányféle és milyen létsíkok léteznek?

HANG: 5. A létsíkok taglalásába nem akarok belemélyedni. Elégedj meg most azzal, hogy kielégítő információkat és erőforrásokat kínál fel az a szemlélet, mely az érzékelhető világot négy (ásvány-, növény- állat-, ember-) világra osztja fel, a szellemvilágot pedig kilenc (angyalok, főangyalok, fejedelmek,---, erők, uralmak, hatalmak,---, kórusok, kerubok, szeráfok,) világára osztja fel.

❀

8 ~681 

Kérdező: 2. Mondj valamit az Oltáriszentségről és a szentmiséről.

HANG: 2. Én vagyok az élet kenyere Jn 6,35*- Jn 6,48*. Eledelnek maradtam közöttetek. Minden eledel arra való, hogy energiát közvetítsen, hogy fejlődést mozdítson elő. Ha valaki csak felvesz energiát, de nem adja tovább, az valami nagyon nagy jót ront el! Nagyon ártalmas! Szépen kifejezve: lejáratja az energia értékét.

Én azért maradtam közöttetek a kenyér színében, hogy végtelen szeretet-energiámat tudjátok átvenni, tudjatok ti is falat kenyérré válni azok számára, akik éppen azért esznek, rágnak, bántanak benneteket, mert nagyon kevés szeretet-energiával rendelkeznek. Ha szentáldozáshoz járultok, akkor képeseknek kell lennetek arra, hogy az Én szeretet-energiám a ti megbocsátásotok által feltöltse azoknak szeretetét, akik titeket eddig bántottak. A farkasoknak egyetlen esélyük van arra, hogy bárányokká váljanak: ha a bárányok vállalják, hogy fölfalják őket a farkasok. Ez azért van így, mert a báránylét magasabb, mint a farkaslét. A világrendben pedig a magasabb létsík az, ami képes magába asszimilálni az alacsonyabb létezőt. Így épül az ásvány a növénybe, a növény az állatba, az állat az emberbe, az ember az Istenbe, táplálkozás útján. E lehetőségnek megteremtése a szentmise.

❀

11 ~957

Kérdező: 7. Szenvedés nélküli szeretet még a Mennyországban sincs jelenleg? Mi az, hogy jelenleg? Ott is van idő? Van tér is?

HANG: 7.  A mennyek országa és a földi élet vonatkozásban vannak egymással. E vonatkozás egyik pontján nincs „jelenleg”, de a másik pontján VAN! E kérdésetek válaszában tehát arról van szó, hogy mindaddig, míg a Földön bárki boldogtalanná teheti önmagát, Isten, aki bizonyos értelemben MAGA A MENNYORSZÁG, szenved emiatt. A szeretéssel elvileg mindig együtt jár a szenvedés. Gyakorlatilag viszont csak addig, amíg van szenvedést okozó. A szenvedést okozóknak a Földön kell megszűnniük, hogy a Mennyországban se legyen szenvedés. Ezt a vonatkozás természete követeli!

Itt meg kell még említenem, hogy Isten és teremtményei vonatkozásában mindig van, tehát a mennyek országában is van a teremtmények oldalán olyan, amit időhöz lehet hasonlítani, mivel a teremtményekben itt is van változás, kommunikálás, fejlődés, kibontakozás. A látás-szeretés, még jobban látás, még jobban szeretés végtelenre nyitottan transzformálják egymást. A mennyek országa kicsit sem unalmas állapot! Apostolom erre érzett rá az Jn  első levele 3,2-ben.

Amit pedig a „térről” mondottatok, arról tudnotok kell, hogy a tér nem egy önálló valóság, hanem az anyagnak az a tulajdonsága, hogy viszonyítható más anyaghoz. A Földön (és nemcsak a Földön) az időről is azt lehet mondani (ismét azt kell mondanom, hogy bizonyos értelemben), hogy nem létezik teremtményektől, mozgástól független, önálló léttel. A múlt és a jövő a JELEN „tulajdonsága”. Egyik sincs a maga valóságában sem a jelenben, sem a jelen nélkül. A múlt azért múlt, mert már nincs. A jövő azért jövő, mert még nincs. A jelen mindig hordoz valamit abból, ami volt, és abból, ami lesz. Ami volt, azt az emlékezés szintjén, ami lesz, azt az elgondolás, tervezés, fejlődés, haladás szintjén. Tehát minden teremtett létező a maga létsíkjának megfelelő szintjén hordoz egy olyan tulajdonságot, amely alapján lehet múltról vagy jövőről beszélni vele kapcsolatban, illetve ha szellem lény, tud beszélni mással kapcsolatban.

❀

20 ~1964-1975

Kérdező:  CSODÁLATOS MEGTAPASZTALÁSAIM VOLTAK!

Az a sok gyönyörű álom és élmény, amelyeket átélhettem, kitől származott?

HANG: Minden, ami épít, buzdít, vigasztal, az Tőlem van! Nagyon sok olyan forrás nyílt meg számodra a szellemvilágban, amely a földi életedet szeretetben gyümölcstermővé tudja tenni.

Egy fa, ha jó talajba ágyazódtak gyökerei, ha megfelelő Napot és esőt kap, akkor automatikusan meghozza azokat a gyümölcsöket, amelyek saját természetének élvezetes adományai magasabb létsíkok  (állat, ember) számára.

Az embernél nem egészen így áll a dolog! Nagyon fontos a talaj, ahol és akikkel élsz, nagyon fontos a Nap, a szeretetem, amit árasztok feléd, nagyon fontos az eső, az információk, tehát a források, a könyvek, előadások, emberi kapcsolatok, de mindez nem elég! Ezek önmagukban nem képesek olyan gyümölcsöt kiérlelni a te életedből, amely az egész örökkévalóság örömét szolgálná! Mi hát az, ami az előzőket képessé teszi arra, hogy Isten öröme légy?

Az IRÁNY! Minden azon múlik, hogy az előbb említetteket milyen irányba állítottad be életedben. E téren némi aggodalmam van.

Minden erőddel azon kell lenned, hogy ne te magad légy magad számára a legfontosabb, hanem az, hogy Én mit akarok itt és most veled! Neked nagyon elmélyült és célirányos reggeli imáidnak kell lennie ahhoz, hogy a jelened megszentelését ne csak mindennél fontosabbnak tartsd, de ennek megvalósítására törekedj is!

Az nem jelent semmit, hogy tudsz járni vagy nem! Nem jelent semmit, hogy mi történik veled. A legfontosabb az, hogy mi történik benned! Olyan nap nem létezik, hogy ne volna lehetőséged kimutatni szeretetedet, tehát azt, hogy Én benned élek. Lelkem élteti a te lelkedet! Ezt ne feledd el! A másokra figyelés sokkal fontosabb, mint az, hogy rád figyeljenek! Meg kell értened, hogy nem te vagy az érdekes, hanem Én! Amennyiben ez realizálódik benned, annyiban tudsz te érdekes lenni Nekem! És ez a lényeg!

Végeredményben még az is teljesen mindegy, hogy élményeid honnan voltak és vannak. A lényeg az, hogy ezeket mire használtad és használod! A szeretni tanításnál fontosabb nincs a világon. Mindenki azért született le a Földre, Én is, hogy ezt valósítsa. Sajnos, az önközpontúság, az érdekessé válás igénye az emberek nagy részét szinte alkalmatlanná teszi a szeretni tanítás okos megvalósítására.

Aki sokat kap, attól sokat is követelnek Lk 12,48. Mindig mindenkinek csak az marad meg, mint örök érték, amit mások érdekében odaadott!

❀

20 ~2016-2027

Részlet BARCZA BARNA „Érvek és szempontok a reinkarnáció szükségessége mellett” című tanulmányából.

„A Föld nyugati féltekéjén sokan úgy gondolkodnak, hogy a reinkarnáció tudomásulvétele jobbára a keleti emberek gondolkodásába illeszkedő, de semmiképp sem bizonyítható. A keresztények világán belül pedig egyenesen visszatetszőnek tűnik ez a felfogás, hiszen 1500 éven keresztül csupán egyetlen földi életünkről tanultunk, hallottunk. A túlvilágra csak a jutalmazás-büntetés maradt. Ott is két állapot véglegesülten, egy pedig átmeneti jelleggel.

Ha napjainkban azt tapasztaljuk, hogy a kereszténységen belül is sokan és egyre többen fogadják el valóságnak a reinkarnációk sorát, akkor pedig hajlamosak vagyunk ezt olyan szimpátia-kérdésként kezelni: „Elfogadja, mert neki ez szimpatikus” - mondjuk. Ebben burkoltan arra gondolunk, hogy ez egyáltalán nem bizonyítható, még kevésbé szükségszerű. Akik mégis hisznek benne, azokra pedig legyintve azt mondjuk: Az a hobbijuk!

Eszünkbe se jut, hogy ezen fordul, ha nem is az Isten léte, de mindenképpen az Isten szeretet-volta. Már amilyennek Jézus bemutatta Atyánkat. Akik nem hisznek a reinkarnációban, azok nem tudnak választ adni egy sereg olyan kérdésre, amelyek pedig kikezdik Isten szeretet-természetét. Sok Istentől elforduló ember az ilyen megválaszolatlan kérdéseken megbotránkozva lett hitetlenné.

Mik ezek a megbotránkoztató, Istent önkényes személyválogatással illető és szeretetlennek mutató tények?

Mielőtt felsorolnánk néhányat ezek közül, előbb határozzuk meg, mi is a reinkarnáció?

A reinkarnációk tényét elfogadók hisznek az ember préegzisztens létezésében, vagyis abban, hogy az ember szelleme már a fogantatása előtt létezett a szellemi létmódban. Ott bukott el, vagyis fordult el Istentől, és ezáltal személyisége dezorganizálódott. Közben a szeretet-törvény valósítását megszüntetve életében, egyre mélyebben öltözött bele az át nem látszó sűrű anyagba. Az Istentől elfordultság, tehát a kárhozottság állapotából Isten a bukottakat is kimenteni akarja, hiszen az Isten szeretet-természete soha nem szűnhet meg. Még azokat a teremtményeit is szereti, akik Tőle elfordultak. Isten eredetileg teremtett szellemvilágát a bukottak által létrehozott anyagi káoszból úgy menti ki, hogy előbb egy újabb teremtő aktussal a káoszt Kozmosszá rendezte, s a Kozmoszon belül létrehozta azokat az embertesteket, amelyekbe a bukott szellemeket belehelyezhette, hogy az ilyen megtestesített, vagyis inkarnálódott bukott szellemek az egyes életek során, tehát haláluk után megismételt testetöltések útján, bár lassan, de egyre inkább visszakapaszkodhassanak bukásuk előtti létszintjükre, majd onnan - már inkarnáció nélkül - egyre tovább a saját tökéletesedésük maximumáig, az Isten Országába betagozódásukig.

Ezek után soroljunk fel most néhányat a megbotránkoztató tényekből.

Ha nem volna préegzisztencia és reinkarnáció, akkor nagyon megbotránkoznánk azon, hogy a Szeretet-Isten

1. miért szünteti be szeretetét a Tőle eltávolodottakkal szemben? Miért létesített örök kárhozatot?

2. miért teremt lelket nyomorék testekbe? Miért teremt lelket egy megerőszakolt nő magzatába? Hiszen ezekkel a ténykedéseivel a megszületett gyermek sorsa, starthelyzete rendkívül egyenlőtlen. Ő pedig jogosan lenne nevezhető szeszélyesnek, személyválogatónak, igazságtalannak. Nem Szeretet-Isten lenne, hanem kifejezetten igazságtalan Isten.

3. miért ad az egyes embereknek nagyon-nagyon különböző kifutási területeket egyenlőtlen esélyekkel?

4. miért szenvednek a jók, miért élvezhetik az anyagi javakat a jólétet, a gazdagságot a különböző mértékben gonoszok?

5. ha az ember is szeretetre van teremtve, akkor miért van a Földön többségben a szeretetellenes élet: a bűn, a gonoszság?

6. igazságos-e, hogy a jó korán hal meg és szenvedve, a gonosz meg sokáig él kevés szenvedéssel?

­­­­­­Folytathatnánk. Hitetlenek vagy hitetlenné váltak gyakran támadnak ránk ilyen kérdésekkel. Hagyományos, reinkarnáció nélküli teológiánkkal igazán nem tudjuk nekik megmutatni az Isten „becsületét”.

Bevezetésünk után most vegyük sorra meggondolásainkat a reinkarnáció szükségessége mellett.

Elméleti megfontolások

1.1. Isten a saját képére, tehát a szellemi létmódban teremtett.

Nem lehet csodálkozni azon, hogy minket meghatároz anyagba bukott léthelyzetünk. Ne felejtsük azonban, hogy nem ez a kiindulási létállapot. Isten alapvetően szellemi létező, nem található meg benne a mi drasztikus és áthatolhatatlan, átláthatatlan sűrű anyagunk. Hiszen ez a szellemi létezés mozgékonyságának, átláthatóságának legnagyobb korlátozása. Amikor Isten a teremtésbe árad, akkor kiterjeszteni akarja erejét, nem korlátok közé szorítani. A szellemi létezés olyan felszabadult létezés és olyan tüneményes mozgékonyság, hogy csak ezen a szinten kívánhatott partnereket létrehozni, nem pedig abban a bezártságban, amiben mi most létezünk. Igaz, hogy szellemeket teremtő kisugárzása egyéniség-csírákat hozott létre, akikben a tökéletesség még csak a kibontakozás hajnalát jelentő magocskákban volt jelen, de ezek a csírák éppen az egyre teljesebb találkozásokban borultak virágba. Tehát a találkozásokat egymással és Teremtőjükkel éppen hogy segíteni kellett, nem pedig korlátozni. Az állandó, sokcsatornás találkozásuk egyre áttekinthetőbb egységekbe, közösségekbe rendezte őket. Isten teremtényeinek szellemvilágában a transzparencia (átlátszóság) volt a természetes, nem az egymástól elszigeteltség vagy elzártság. Szerencsére még senki nem találta fel azt a sűrű anyagot, amely teljesen elzárta volna őket egymástól és Istentől.

1.2. Tapasztalati anyagunk a szellemi létben történt bukás következménye. A bűn eredménye: káosz.

Amíg a teremtett szellemek rajta maradnak az Isten kijelölt törvénypályáján, addig a szellemek világa átlátszó és áthatolható volt. A gondolatátvétel a szellemtestvérektől erőlködés nélkül történhetett. A kapcsolatba lépés és közösségalkotás érzelmi vonzalmak alapján jöhetett létre. Az adás kölcsönössége annyira egyetemes volt, hogy az ebből adódó szimmetria az egész teremtett mindenséget egyensúlyban tartotta és átlátszóvá tette. Tehát bárki bárkivel közösségi kapcsolatba léphetett, nem volt közöttünk fedés, takarás. Mindenki megosztotta a másikkal tudását, élményanyagát, kapcsolattapasztalatát, teremtő kreativitását anélkül, hogy egyéniségét föl kellett volna ezért áldoznia.

Ez az egyetemes állapot csak addig tartott, amíg meg nem indult a kezdeményező és elcsábító szellemek bukása, vagyis az Isten törvénypályájáról való letérés. Egyszerűsítve így is fogalmazhatnánk: megszüntették az adás szimmetriáját. Azok, akik beszüntették az adást, akik csak elfogadtak vagy elvettek, azok saját léttartományukat kezdték besűríteni, egyre áthatolhatatlanabbá tenni. Mivel mindezt csupán mérhetetlen önérvényesítő szándékkal, önzéssel és nagyravágyással tették, de átfogó koncepció és szolgáló alázat nélkül, ezért ez a létsűrűsödés kaotikus tendenciája létrehozta a káoszt, az össze nem rendezett sűrű anyagot.

1.3.  A Szeretet-Isten a bukottakat sem szűnt meg szeretni.

A szabadsággal lehet élni és visszaélni. A Teremtő szeretete azonban alkalmat ad minden változat kipróbálására. Mi nyomban haragszunk a másként gondolkodókra és másként cselekvőkre. Isten azonban soha nem szünetelő szeretet-sugárzásával azokat is körülöleli, akik éppen az általunk helytelenített változatot próbálják ki. Hiszen a kipróbálás előtt legfeljebb hallottak a törvénypálya elhagyásának rosszaságáról, boldogságot hosszú távon megtorpedózásáról, de tapasztalatok híján ez merő teória volt számukra. A gyereknek is hiába mondja mamája, hogy ne fogd meg a forró kályhát. Amíg meg nem égeti kezét, addig alig tud valamit a szabály semmibevevésének rosszaságáról.

A szabadság a szellemek bukásakor úgy értelmezhető, hogy a teremtő Isten lehetővé teszi az általa nem boldogítónak tartott lehetőségek kipróbálását is. A szakadék mélyére zuhant vad síelő maga fog kiáltani szabadító és szabadulás után. Isten pedig épp azon gondolkodik meg nem szűnő és sértődésmentes szeretetében, hogyan is szabadíthatja ki a bukottakat már felismert rossz helyzetükből, miközben továbbra se sérti szabadságukat.

1.4.  A második teremtés a bukottak által létrehozott létsűrűsödés káoszát Kozmosszá rendezte.

Isten csak a saját képmására teremtett, tehát szellemi létsíkon teremtett. Eszében nem volt sűrű anyagot teremteni. Ha azonban a bukottak mégis „legyártották” azt az anyagot, melyben tehetetlenkedve „fuldokoltak”, akkor most olyan módon kell segíteni rajtuk, hogy ezt a maguk teremtette káoszt használható, tehát funkcionáló közeggé kell rendezni, melyben már valamilyen - bár alacsonyszintű - életfunkciók a szellemek számára is létrejönnek.

Ezzel a feladattal bízta meg valamelyik igen hatalmas szellemét, aki az Atya törvényútján járva rengeteg energiát gyűjtött össze. Létrehozta a maga hatalmas energia-napját. A nevét nem ismerjük. Pál szeretné ezt a feladatot Jézusra ruházni. Jobb, ha mi csak a káoszt Kozmosszá rendező Szellemről beszélünk.

Ez az átrendezés, ez a Kozmosz-teremtés, ez az úgynevezett második teremtés. Mélyebb átgondolások nélkül is be tudjuk látni, hogy a végrehajtó Szellemnek mennyi korláttal kellett megküzdenie. Hiszen egy összekuszált léttartományt kellett „kisimítania” és viszonylagosan funkcionálóvá tennie. Ez azonban az anyag bűnös keletkezése miatt csak nagyon töredékesen sikerülhetett. Ezt az új léttartományt, a bukottak által létrehozott sűrű anyagot már nem jellemezhette az egyetemes léttörvény, az adás, hanem erre már a vevés erőszakos ismérvei a jellemzőek.

Mielőtt a bukott szellemek belehelyezhetők lettek volna a biológiai szinten egyre komplexebb anyagstruktúrákba, már akkor és ott tapasztalhatók egy nem Istentől indított magatartás megnyilvánulásai. Alacsonyabb rendű létezők esetében is saját létük fenntartásához mások elpusztítása szükséges. Hasonlattal élve: Míg a hajón minden utas megkapta a maga élelmiszeradagját, addig a hajótörés után az Óceán egy elhagyott szigetén már csak egymást felfalva lehettek túlélők.

Nagyon sokan eme nem isteni törvények érvényesülése miatt jutottak el Isten tagadásáig. Ezért kell nagyon értenünk, hogy az Isten-teremtette szellemvilágban nem voltak ilyen más energiamezejét elrabló megoldások - a bűnbeesés előtt. Az anyag nemcsak létében, de funkcionális mivoltában is eleve eltér Isten adás-törvényétől, a szeretettől. A szellemvilág is teremtményekből áll. Azok is relatív létezők. Mégis az Isten adástörvényének síkján élnek. Relatív voltukból egyáltalán nem következik, hogy Isten törvényeivel ellentétes módon éljenek. Ez csak a bukott szellemekre, és bukásuk következményére: az anyagra érvényes. Ha valaki tudományos alapossággal föltérképezné az élőlények önfenntartását mások élete árán, hamar rájöhetne, hogy ez az anyagvilág nem Isten eredeti szándékából jött létre.

Sem Isten, sem a második teremtést végző Kozmoszt teremtő Szellem nem vádolható az anyagvilág rosszaságáért. Hiszen ez a bűn, illetve bűnök következménye. A káosz Kozmosszá rendezése éppen azt teszi lehetővé, hogy a bukott szellemek visszakapaszkodása ezen erősen megrongálódott, de feljavított léttartományban elkezdődjék és folytatódjék. Már az is látható, hogy az itteni nehéz áttekinthetőség miatt a bukottak tökéletességre jutása nagyon nehezen történhet. Ezért is van szükség annyi újra-testetöltésre.

1.5.  A kozmosszá rendezett anyagban valósulhatott meg a kegyelem rendje: a dezorganizálódott személyiség újra felépülése.”

❀

22 ~2202-2191

Kérdező: 3. Véleményt kérek az „Abszolútumba integráló” mozgalomról.

HANG: 3.  Az a szellemi mozgalom, amelyet említesz leveledben, kétségtelen, hogy a legjobbat akarja, amikor azt akarja tudatni veletek, hogy senki sem külön sziget, hanem minden mindennel összefügg, és így mindenki számára lehetőség nyílik kifogyhatatlan erőforrásba kapcsolódni.

Amit viszont nem szabad szem elől tévesztenetek, az az, hogy Én, Jézus, egy olyan személy vagyok, aki képes vagyok bennetek élni, mint valóságos valaki, ha befogadtok szívetekbe Engem. E szó: ABSZOLÚTUM, nagyon személytelennek tűnik, és nem érzékelteti a létsíkok közötti különbséget, tehát az ásvány-, növény-, állat-, embervilág össze nem keverhető valóságait. Egyedül csak az ember az a szellemi lény, aki az örök élet boldogító valóságát képes nemcsak vágyaiban, elképzeléseiben elgondolni, hanem ezt magában hordozni is. Erkölcsi értéke tehát csak az embernek van!

❀

30 ~3124

Kérdező: HONNAN SZÁRMAZIK AZ EMBER?

Érdekel az ember eredete.

HANG: A létsíkok határvonala oly vékony, hogy abban a durva anyagban, amelyben szellemetek él, ez szinte megfogalmazhatatlan mindaddig, amíg az ásvány, nö­vény, állat után el nem juttok az emberhez.

Az ember és az ember alatti világ között viszont már egyértelművé válik a helyzet, mert az emberrel kezdődik az erkölcs, tehát a jó-rossz, boldogság­boldogtalanság világa. Az ember alatti világban ezekről csak nagyon áttétele­sen, nagy többértelműséggel lehet beszélni. A leggonoszabb embert is megvédi a kutyája a legjobb emberrel szemben is!

A világmindenség örök törvénye, hogy a létsíkok láncolatán az alacsonyabb létsík képes beépülni a magasabb létsíkban lévő lény életébe. Így az ásvány be­épül a növénybe, a növény az állatba, az állat az ember szervezetébe.

Van tehát minden Földön élő szellemi lényben, tehát minden emberben ás­vány-, növény-, állatszármazék, amely szolgálja az ember anyagi részét, a lát­ható testét. Ez mindaddig így van, amíg az ember szellemi lelke kötődik az ér­zékelhető, látható, anyagi testéhez.

Semmiképpen sem lehet igaz az, hogy az ember egy higiénikus istállóban kitenyésztett minőségi állat lenne! Nem! Az ember, egészen ritka kivétellel, olyan szellem megjelenülése a Földön, aki azért jelenült meg rövid időre, mert önzésével az időtlenségben akadályozva volt szeretetének kiteljesítésében.

Van a szeretetlenségnek egy olyan foka, amely csak földi dimenzióban szüntethető meg.

Ti mindannyian itt a Földön olyan anyagi testbe ágyazott lények vagytok, amely test ásványi, növényi, állati származékból tevődik össze, és korlátaival le­hetővé teszi számotokra azt, hogy szenvedések megtapaszta1ásával ránevelődje­tek az önzetlen szeretet felértékelésére. Egész földi életeteknek ez az értelme!

Ne az legyen tehát a legfontosabb, hogy hogyan épül a tested az állati szin­tig, hanem az, hogy ebben az állati testben a szellemi lelked tisztuljon meg attól a téveszmétől, amely el akarja hitetni veled, hogy kívülről befelé, tehát mások hatására, önző módon el lehet érni azt a szívbékét, amely után mindannyian vá­gyódtok!

❀

38 ~4129

Jézus szavai a reinkarnációról

Ezzel az írással senkit nem akarok meggyőzni, csupán a felismeréseimet osztom meg úgy, ahogy azokat most látom.

Véleményem szerint különbséget kell tenni a reinkarnáció és a keletről származó lélekvándorlás között. A reinkarnáció emberi testben való újraszületést jelent. A lélekvándorlás alatt pedig ugyanazon emberi léleknek az ember, állat és növény létsíkok közötti vándorlását értik azok, akik hisznek ebben. Ez utóbbiról Jézus Krisztus nem beszélt. A reinkarnációról viszont - mint az emberi lélek szeretetben való fejlődésének eszközéről - az evangéliumokban igenis szólt.

a, Jézus beszélt arról, hogy ugyanaz a lélek - a test halála után - egy másik emberi testben újra megszületik.

b, Beszélt arról is, hogy senki sem juthat az Atyához, csak rajta keresztül (Jn 14,6). A tapasztalat viszont azt mutatja, hogy e felismerésre az emberek túlnyomó többsége nem jut el egy emberi élethossz alatt (Mt 7,13). Tehát e felismerésre - az idő távlatában - lehetőséget kell biztosítani számukra. A reinkarnáció ténye nélkül Jézusnak ezt az állítását: „és én, ha felemelnek e földről, mindeneket magamhoz vonzok.„ (Jn 12,32) komolytalan kijelentésnek kellene vennünk.

c, A reinkarnációra utaló tényként beszélt Jézus arról is, hogy az emberi lélek már leszületése előtt szabad akarattal rendelkezik, és dönt arról, hogy Isten akaratát képviselve, vagy annak ellenében kíván a Földön élni.

Mindent összevetve, a reinkarnáció kegyelmi rendje nélkül nem gondolhatnánk Istenre úgy, mint gyermekeit végtelenül szerető személyre. A reinkarnáció nélkül Isten meghasonlott szellemi lény, aki egyik kezével teremt, a másikkal pusztít. A reinkarnáció tudatában Isten tökéletes bölcsességű, végtelenül szerető Atya.

Az idézeteket Vida Sándornak az eredeti görög szöveghez ragaszkodó és a kifejezések magyar változatait zárójelben is közlő fordításából vettem.

I. A reinkarnáció legtöbbet idézett evangéliumi bizonyítéka a János - Illés azonosság. Amint Bemerítő János, úgy az emberek többsége sem emlékszik előző földi életére-életeire. S ez így jó. Hiszen a múlton való merengés könnyen csapna át önmarcangolásba vagy alaptalan öndicsőítésbe. Ez pedig a jelen feladatainak elmulasztását eredményezné, ami egyenlő lenne a múlt hibáinak megismétlésével.

Mindenki életében legfontosabb feladat az ön- és Istenismeretre jutás, tehát annak felismerése, hogy Isten nem rajtunk kívül, hanem bennünk él, és rajtunk keresztül másokat is akar szeretni.

A cél tehát a jézusi gondolkodás és magatartás. Amint minden futó, aki indul egy versenyen, a célszalagot keresi a tekintetével, és az előtte levő távra összpontosítja figyelmét, úgy minden embernek a jelenben előtte álló feladatára kell koncentrálnia.

Bemerítő János tehát nem volt tudatában annak, hogy Illés testében és prófétai feladatával már korábban is élt a Földön. Nem volt ennek tudatában, mivel lelki fejlődése érdekében nem volt rá szüksége. Jézus viszont tudta, hogy ki volt korábban az, akit Bemerítő Jánosnak hívnak.    

1.    „ mondom nektek, hogy Illés már eljött, de nem ismerték fel őt, hanem azt tették vele, amit akartak, így az Emberfia is szenvedni fog tőlük.

Ekkor megértették a tanítványok, hogy (baptista) Bemerítő Jánosról mondta ezt (beszélt) nekik, „ (Mt 17,12-13) (lásd még Mk 9,11-13)

2.    „ Ez az, akiről meg van írva: nézd, én elküldöm (hírvivő) követemet (angyalomat) előtted, aki előkészíti utadat....

Bemerítő János napjaitól fogva mostanáig az Egek (Istenének) királyi uralma erőszakot szenved és az erőszakosok ragadják el (azt), mert minden próféta és a törvény Jánosig ezt jövendölte, és ha el akarjátok fogadni: Ő maga Illés, akinek el kell jönnie. „ (Mt 11,10-14) (lásd még Lk 7,27-28)

Fenti szavaival Jézus, a János - Illés azonosságon túl azt is állítja, hogy emberből lehet szellemi lény és szellemi lényből lehet ember. Van tehát kapu a szellemi és az anyagi létsík között.

Nem véletlen az sem, hogy Jézusnak és három tanítványának Mózes és Illés angyali szelleme jelent meg a hegyen. Istennek van stílusa. A hegyen Jézus a működését megelőző időszak első és utolsó prófétájával beszélt, vagyis Mózessel és azzal az Illéssel, akiről tudjuk, hogy Bemerítő Jánosként is élt.

II. Felvetődik a jogos kérdés: Illésen kívül kaphat-e más - szabad akarattal rendelkező - szellemi lény is lehetőséget arra, hogy emberként megszülessen?

1. Jézus válasza: „mindenki, aki hallgatott az Atyára és nála tanult, hozzám jön,” (János 6,45) Jézus ezt a Földön mondja el, hiszen Hozzá jönni, csak a Földön lehet. De az Atyára hallgatni és nála tanulni csak a szellemvilágban.

Jézus előbbi szavait a magam számára így tettem érthetőbbé: ’mindenki, aki úgy döntött, hogy az Atyára akar hallgatni és ennek érdekében komoly tanulást is vállal, az, ha leszületik a Földre, nyugtalan lesz addig, amíg Engem - az Atyát képviselő Jézust - a Földön meg nem talál.’

Ennek kapcsán felvetődik a kérdés, hogy mi van azokkal a szellemi lényekkel, akik nem akarnak az Atyára hallgatni? Jézus így beszél róluk: „miért nem értitek (ismeritek fel) az én szólásomat? Mert képtelenek vagytok (meg)hallgatni az én szómat,

ti az ördög atyából vagytok, és az atyátok kívánságait akarjátok tenni (megvalósítani).” (János 8,43-44)

Jézus más kijelentése is igazolja azt, hogy a testet öltött lelkek szabad akarattal bírtak már leszületésük előtt is: „Aki Istentől származik, az Isten beszédeit hallgatja, ti azért nem hallgatjátok, mert nem származtok az Istentől,” (János 8,47)

Jézus szerint tehát ölthetnek ember testet ördögi szellemek is, mégpedig születés, nem pedig megszállás által. Nyilvánvaló, hogy ezeknél az embereknél az Isten ellen döntő alapszándéknak már az anyagtestben való megszületés előtt léteznie kellett. Ezt támasztja alá Jézus következő két kijelentése is :

a, „Aki az (eszményi), kitűnő magot veti, az az Emberfia,

A szántóföld pedig a világ, a kitűnő (eszményi) mag a királyság fiai, a vadóc (konkoly) pedig a gonosz(ság) fiai.

Az ellenség pedig, aki a vadócot (konkolyt) veti, az ördög,” (Mt 13,37-39)

b, „Ő pedig így válaszolt: minden növényt, amelyet nem az égi Atyám ültetett, gyökerestül ki fognak tépni.” (Mt 15,13) Bizonyítékok ezek arra, hogy vannak szellemi lények, akik azzal a szándékkal születtek le a Földre, hogy itt Isten akaratát tegyék, és vannak olyanok, akik nem ezért születtek le.

(Zárójeles véleményem az, hogy egyes rossz szándékú szellemi lények soha nem törekednének megszállni mások testét, ha ezáltal nem egy korábbi, saját tapasztalatú testben átélt élményüket igyekeznének megismételni.)

2. Jézus az Őt elárulni készülő Júdásról azt mondta, hogy jobb volna neki, ha meg sem születik. (Mt 26,24) Úgy gondolom, e Jézusi kijelentés utal arra is, hogy minden leszülető szellemi lénynek van egy alapszándéka, amely egész földi életét meg fogja határozni. Vagyis gyökeresen új életcélt csak a szellemvilágból hozhat a maga számára minden testbe született szellemi lény.

Jézus szerint tehát nemcsak angyali szellemből lehet ember, hanem ördögi szándékú szellemből is, akik azért képtelenek felismerni Jézust, mert nem az Atyánál tanultak, nem Rá hallgattak, mielőtt anyagtestben megszülettek volna!

A szeretet Istene nem teremthetett ördögöt. Aki azzá vált, az saját, helytelen gondolkodása következtében lett azzá. Logikusnak tűnik, hogyha egy bizonyos gondolkodásmód vállalása által el lehet távolodni Istentől, akkor egy másfajta gondolkodásra való törekvés által lehet közeledni is Hozzá. 

De hogyan válhat egy ördögi szellem újra angyallá? Itt van pl. Júdás esete, akit Jézus „a veszedelem (romlás)” fiának nevezett (János 17,12).  Ennek ellenére Jézus, mikor a saját, második dicsőséges eljövetelét megjövendölte, Júdásnak is ugyanazt a jutalmat ígérte, mint a tizenegynek: „Ámen, mondom nektek, hogy ti akik követtetek engem, az újjáalakuláskor (újjászületéskor), amikor az Emberfia dicsősége trónjára ül, ti is tizenkét trónra ültök oda és ítélkezni fogtok Izrael tizenkét törzse felett, „ (Mt 19,28) (Akiben netán kétség merülne fel, azzal kapcsolatban, hogy Júdást a tizenkét apostol közé számította-e Jézus, azt arra kérem, olvassa el a Jn 6,70-71-ben lejegyzetteket.)

Jézus tudta, hogy Júdás el fogja árulni, de azt is tudta, hogy az árulás és annak következményei nem fogják békességgel eltölteni Júdást. Sőt szenvedni fog. Ezért mondhatta, hogy „jaj annak az embernek, aki az Emberfiát elárulja.” (Mt 26,24) Jézus tudta, hogy azok a tapasztalatok, melyeket Júdás Mellette szerez, előbb-utóbb a gondolkodásmódjára is hatással lesznek.

Jézusnak volt igaza. Bár Júdás elárulta Jézust, de ezt követően felismerte, hogy helytelenül járt el. Tettének következményeivel szembesülve magát árulónak, Jézust pedig igaznak ismerte fel (Mt 27,4). Még a vérdíjat is visszaadta, a tettét pedig megbánta. De mivel bűntudatát még nem tudta feloldani azáltal, hogy Isten irgalmát elfogadja, ezért önmaga fölött a saját értékrendje szerint ítélkezett.

Jézus csak azért adhatott jövendölésében az ’áruló’-nak is trónt, mert tudta, hogy Júdásnak lesz alkalma arra, hogy a múltban végzett tetteit ne csak a saját elgondolása alapján, hanem az Isten fényében is megítélhesse, s újra leszületve bebizonyíthassa, hogy Isten akarata szerinti életáldozatot is képes vállalni azért, amit jobbnak ismert fel.

Júdás a Földön szerzett tapasztalatai nélkül nem szembesülhetett volna a saját addigi gondolkodásmódjával és nem merült volna fel benne a változtatás igénye. Júdás a minden emberben benne élő boldogságvágy és a Jézus mellett átélt tapasztalatok hatására elindult a gondolkodás-átalakítás útján. S kérdem én, akadályozná-e őt ebben az az Isten, aki Fián keresztül mindenkit gondolkodás-átalakításra szólított fel (Mk 1,15)? Úgy gondolom, hogy a nem ártás, megbocsátás és segítés Jn 14,6 = Jn13,34*. Istene nemcsak nem gördít akadályokat az általa kért gondolkodás-átalakítás útjába, hanem inkább lehetőséget biztosít rá: „a ti időszakotok...mindig készen van (megfelelő)” (János 7,6).

Mi történik tehát a testi halál után azzal, aki földi tapasztalata nyomán felismeri gondolkodásának helytelenségét - mint Júdás is tette -, de még nem ismeri fel Jézust az irgalom rendjét képviselő szabadítójának?

Az a véleményem, hogy halála után mindenki átvilágítódik Isten szeretetének fényével, és szembesülve önmagával lehetősége nyílik arra, hogy Isten mellett vagy ellene döntsön. (Ennek földi megfelelőjéről beszélt Jézus a Jn 3,19-21-ben.)

A szellemvilágban csak az dönt Isten mellett, aki Isten szeretetét közvetlenül megtapasztalva önismeretre jut, és vágyakozás ébred benne, hogy viszont szeresse az Istent. Igen ám, de ennek a döntésnek a komolyságát igazolni csak a Földön lehet, ahol az Isten rászoruló módon minden emberben benne él. (Mt 25,40)

Azokban, akik felismerik, hogy az Isten bennük is szeretet, vágy ébred arra, hogy ezt - az önmagukban felismert igazságot - tettekkel is igazolják, ugyanis egy gondolkodásmód milyensége a belőle fakadó cselekedeten, tehát a gyümölcsön mérhető le. A megváltozott gondolkodás igazolására a legbiztosabb lehetőség a kísértések világában, tehát a Földön nyílik. Valójában a megtérés vágyával leszületett emberek biztosítják azt is, hogy a Jézus által elhozott világosság az Ő második eljöveteléig jelen legyen a Földön.

Aki vállalja, hogy Isten képviseletében leszületik a Földre, az biztosra akar menni. Vagyis azáltal, hogy a Földre visszatér, nem akar gondolkodásmódjában is visszalépni, és azt, amit hibának ismert fel, újból elkövetni. Tehát nem akar eltévedni! Talán még garanciát is kérne Istentől, ha nem látná be nagyon hamar, hogy az Istenhez való hűséget a Földön nem adhatja meg senki a másik számára, csak mindenki önmaga számára, azáltal, hogy már a szellemvilágban nagyon komolyan gondolja ezt.

Mindenki, aki önként vállal feladatot Istenért, igyekszik felkészülni erre. Minél őszintébb valakiben a vágy, és egyértelműbb benne az elhatározás, annál inkább igyekszik mindent megtenni azért, hogy helytállhasson. Mivel tudja, hogy kudarca vagy győzelme nem Istenen múlik, hanem saját szándékának komolyságán, ezért felkészül, tanul, kitisztáz, hogyha majd visszatér a Földre azért, hogy Istent közvetlenül, embertársaiban szerethesse, semmiképpen ne tévedjen el, hanem Jézusra találva újra tudatossá válhasson benne az, hogy kicsoda ő, kiért érdemes élnie és hogyan.

3. A születés előtti tudatos létezést igazolják Jézus következő szavai is. Miután az Egek (Istenének) Királyságát előbb szántóföldbe rejtett kincshez, majd vándorkereskedőhöz és tengerbe vetett vonóhálóhoz hasonlította, így szólt a tanítványaihoz: „minden írástudó, aki az Egek (Istenének) Királyságában tanult, hasonló a gazdához, aki a kincstárából új és régi dolgot hoz elő. „ (Mt 13,52) E Jézusi kijelentést úgy értelmezem, hogy azok, akik azzal a tiszta szándékkal születnek le a Földre, hogy itt Isten Királyságát hirdessék, találhatnak ki új példabeszédeket, de a különböző formájú példabeszédek mögött a tartalom soha nem lehet más, mint az Isten akarata.

4. Jézus tudta, hogy aki nem azzal a komoly szándékkal születik le a Földre, hogy itt Istent képviselje, az képtelen lesz arra, hogy Őt az Isten Fiának ismerje fel. Erre utalva mondja Nikodémusnak: „Ámen, Ámen mondom neked, ha valaki nem lesz újjá (nem származik fentről) nem láthatja meg (nem képes felfogni) az Isten Királyságát (királyi uralmát),” (Jn 3,3) Sőt, Nikodémus hitetlenkedésére újra megismétli: „ Nehogy csodálkozz azon, hogy ezt mondtam: újjá kell lennetek (nektek fentről kell származnotok).” (János 3,7)

5. Jézus nagyon egyértelműen fejezi ki magát, mikor azt mondja, hogy az Atya ismerete nélkül a Fiút nem lehet Isten által fölkent szabadítóként felismerni. „ Kijelentettem (kinyilatkoztattam) a Te nevedet az embereknek, akiket nekem adtál e világból, Tiéid voltak és nekem adtad őket és a Te szavadat megőrizték (megtartották), most megismerték, hogy mindaz, amit adtál nekem: Tőled van, „ (János 17,6-7)

Éppen a leszületés előtti létezés tényét ismerve mondhatta Jézus jogosan az Őt elutasító zsidóknak a következőket: „megismertelek benneteket, hogy Isten szeretete nincs meg bennetek.” (János 5,42)

A fenti gondolatkörhöz tartoznak - és a leszületés előtti tudatos létezés tényét igazolják - Jézus következő szavai is:

a, „ az én tanításom nem az enyém, hanem azé, aki küldött engem,

ha valaki az ő akaratát akarja tenni, az fölismeri a tanításról, vajon Istenből van-e vagy én magamtól szólok, „ (János 7,16-17)

Tudjuk, hogy fölismerni (azonosítani) egy tanítást csak az képes, aki a tananyaggal már korábban is foglalkozott.

b, „senki sem jöhet (én)hozzám, ha az Atya, aki engem küldött, nem vonzza őt,” (János 6,44)

Ez a vonzalom nem lehet más, mint annak a lehetőségnek a felismerésre, hogy a szellemvilágban korábban átélt boldogító élettapasztalat Jézust követve újra átélhető valósággá válhat.

c, „Minden, amit nekem ad az Atya, hozzám jön, és aki hozzám jön, semmiképpen nem taszítom el,” (János 6,37)

d, „Én értük kérlek (könyörgök), nem a világért kérlek (könyörgök), hanem akiket adtál nekem, mert a Tieid.” (János 17,9)

e,   Mivel az Istenre találásnak a Földön tudatosan vállalt előzménye kellett hogy legyen. Ezért jelenthette ki Jézus Pilátus előtt is ezt: „mindenki, aki a való(igaz)ságból van, hallgat az én hangomra,” (János 18,37)

f,   Ha azokat tekintjük igazságosaknak, akik magatartásuk által már igazolták Istenhez való hűségüket, akkor érthetővé és a reinkarnációt igazoló kijelentéssé válik Jézusnak ez a mondata: „...Ámen, mondom nektek, hogy sok próféta és igaz(ságos) ember kívánta látni, amit ti láttok és hallani, ami ti hallotok, és nem hallotta.” (Mt 13,17) Vagyis a Jézus előtt élt próféták és igazságos emberek között sok olyan volt, aki szívesen vállalta volna azt, hogy Jézus kortársaként újra leszülessen a Földre, Tőle tanuljon, és nyomában munkálkodjon. Mivel Isten országában nem élhetnek olyan igazságos emberek, akiknek van olyan szeretetből fakadó vágyuk, amit Isten nem tud betölteni, ezért léteznie kell a reinkarnációnak, hogy azok, akiket a szeretni tanulás és szeretni tanítás vágya tölt el, megszülethessenek. 

g,  „Ekkor mondta a tanítványainak: az aratni való ugyan sok, de a munkás kevés.

Kérjétek hát az aratás Urát, hogy vessen be munkásokat aratásába. „ (Mt 9,37 - Lk 10,2)

Az a véleményem, hogy egy olyan munkásnak, akit az aratás Ura küld munkába, nagyon tudatosnak, fölkészültnek kell lennie és az Isten képviselésének szándékával kell megszületnie. Ellenkező esetben nem lenne képes arra az aratásra, amit az Isten kér tőle, s amelyet ő is vállalt, még munkába indulása - leszületése - előtt.

h,   Belátható, hogy Jézus a Vele kialakítandó tudatos földi kapcsolat feltételéül állítja az Atyával kialakítandó leszületés előtti tudatos kapcsolatot. Nagyon szép tanúbizonyságát adja ennek, mikor az örök élet elnyerésének feltételeit ekképpen fogalmazza meg:

„az pedig a (világ)korszakokra szóló élet, hogy

megismerjenek Téged az egyedül való(igaz) Istent és

akit elküldtél, Jézus Krisztust. „ (János 17,3) Bizony így, ahogy Ő mondja, egymás után.

i,  Mikor Jézustól azt kérdezték a benne hinni nem tudó zsidók „hol van a te Atyád ? „, Jézus így  válaszolt nekik: „sem engem nem ismertek, sem az én Atyámat, ha engem ismernétek, az én Atyámat is ismernétek,” (János 8,19)

    A tapasztalat azt mutatja, hogy Jézus nem képes az emberi szíveket megnyitni, ha azok nincsenek ráhangolva annak a tartalomnak a befogadására, amit Jézus az Atyától átvett. Tehát Jézus Földön elhangzott szavai az emberek által korábban befogadott, szívük mélyén már meglévő tudást tudják csak életre kelteni. Ez a tudás csak annak a szívében van jelen, aki azt korábban, a saját döntése alapján oda - a gyümölcsérlelés szándékával - befogadta.

   Aki nem az Atyánál tanult, az nem ismerheti az Atyát, és így az Atya akaratát cselekvő Jézust sem ismerheti fel olyannak, akit az Atya küldött. Jézus értékét csak az lesz képes felismerni a maga számára, aki leszületése előtt az Atyát már értékelte.

   A fentiek által nyerhet további új értelmet az Atya és Fiú egylényegűségét igazoló alábbi jézusi kijelentés: „aki látott engem, látta az Atyát,” (János 14,9)

6, Jézus tudta, hogy mindenki azt az alap-szándékát fogja gyümölcsöztetni a Földön, amit még leszületése előtt vállalt, magával hozott. Ezért mondhatta, hogy „A jó fa nem hozhat nyomorúságos gyümölcsöt, sem a romlott fa (eszményi) szép gyümölcsöt.” (Mt 7,18)

   Az, hogy egy magból finom gyümölcsöt vagy szúró tövist termő növény lesz-e, a fajtájától függ. Ez pedig már az ültetéskor eldől. Ugyanis a mag a benne lévő, magával hozott tulajdonságait bontja ki, jeleníti meg. Vagyis a megszülető lelkeknek már leszületésük előtt olyan tapasztalatokkal kell bírniuk, amelyre támaszkodva eldönthetik, hogy Isten mellett, mint jó fa, vagy ellenében - mint romlott fa - szándékoznak-e élni.

7.    „Vagy (eszményi)széppé teszitek az élő fát és gyümölcsét is (eszményi)széppé, vagy rothadttá (romlottá) teszitek a fát, gyümölcsét is rothadttá (romlottá), mert (hiszen) a gyümölcséről ismeritek meg a(z élő)fát.” (Mt 12,33 - Lk 6,44)

Jézus szavait így értelmezem a magam számára. ’Vagy élővé teszitek magatokat az Isten melletti döntés által már születésetek előtt, és vigyáztok, hogy Hozzá méltó gyümölcsöt teremjetek a Földön, vagy ellene mondotok Isten akaratának leszületésetek előtt, és akkor a Földön tanúsított magatartásotok gyümölcse sem lehet jó.’

8. A fentieket belátva már érthető, hogyan rendelkezhet valaki elutasító, ’útszél lelkülettel’, vagy éppen befogadó ’jó föld lelkülettel’ már azelőtt, hogy az Isten szavát ebben a földi életében hallotta volna.

Nem véletlenül fejezi be Jézus a magvetőről mondott példabeszédét így: „ Vigyázzatok tehát, hogyan hallgatjátok, mert akinek van, annak adatik (még kap hozzá), akinek pedig nincs, (attól) még azt is elveszik, amiről azt gondolja (véli), hogy az övé, „ (Lk 8,18)

9. Szintén az eddig elmondottak nyomán nyert új értelmet előttem a személyválogatástól mentes Isten-Fiú következő kijelentése: „mindenkitől, akinek sokat adnak, sokat követelnek, és akire sokat bíznak rá, attól többet kérnek számon,” (Lk 12,48)

Felvetődik a kérdés, hol adták és hol bízták a sokat valakire? A talentumokról szóló példabeszédből tudjuk, hogy a talentumok kiosztása, elfogadása és az azokkal való elszámolás az ’úr’ jelenlétében történt. Viszont a lehetőségek (talentumok) használata vagy fel nem használása az ’úr’ látszólagos távollétében.

Vagyis annak, aki ’sok’-at kapott, ezt már a születése előtt tudnia kellett.

10 Azt, hogy a világosság fiai számára a földi élet a hűség igazolásának helye, véleményem szerint Jézus egyértelműen megmondta: „aki a kevésben hű (megbízható) (Mt 25,21  ~25,23*), az a sokban is hű, és aki a kevésben igaztalan, a sokban is igaztalan, ha tehát az igaztalan mammonban nem voltatok hűek, az igazit (a valódit) ki bízza majd rátok?

...ki adja nektek azt, ami a tiétek ? „ (Lk 16,10-11)

11. Hogy a földi élet a fény fiai számára nem más, mint lehetőség az Isten mellett hozott korábbi döntés igazolására, bizonyítja Jézusnak az a válasza is, melyet az apostoloknak adott, mikor azt kérték Tőle, hogy növelje a hitüket: „ ha mindent megtesztek, amit parancsoltak nektek, mondjátok, hogy...amit kötelesek voltunk megtenni, azt tettük. „ (Lk 17,10) Olyan ez, mintha Jézus ezt közölte volna velük: ’most van a hűségetek próbája, amit nektek kell megtennetek, azt Én nem tehetem meg helyettetek !’

12. A szellemvilág valóságában hozott döntés tehát meghatározó. Mikor a tanítványok megkérdezik Jézust, hogy „ ki üdvözülhet? „ Ő így válaszol nekik: „ ami embereknél lehetetlen, lehetséges az Istennél. „ (Lk 18,27)

A józan eszem is azt diktálja, hogy csak arra érdemes rátennem az életemet, akinek jóságát olyan alaposan megismertem a színről-színre látás világában, hogy érte akár a tükör által homályban látás világába való leszületést is vállalom. Igen, azok, akik követik a Mestert „ Nem a világból valók, „ mint ahogy Jézus sem (János 17,16).

III. Jézus szerint nem találhatunk rá a Földön anélkül, hogy ezt a leszületésünk előtt ne határoztuk volna el a szellemvilágban. Ha ez nem így lenne, akkor Jézus nem nevezhetett volna juhoknak egyes embereket még azelőtt, hogy az Ő szavát meghallva a követésére indultak volna. Márpedig olyan embereket is a sajátjainak mondott, akik e kijelentése elhangzásakor talán még nem is hallottak Jézusról a Földön. Íme a példák:

1. „Más juhaim is vannak nekem, amelyek nem ebből az akolból (karámból) valók, azokat is nekem kell vezetnem, hallgatni is fognak az én hangomra” (Jn 10,16)

2. Egy másik alkalommal ezt válaszolta: „küldetésem csak Izrael házának elveszett juhaihoz szól.” (Mt 15,24) Ezzel kifejezte azt is, hogy tudomása van olyan elveszett juhokról akik nem zsidónak születtek.

3. „a juhok az ő hangjára hallgatnak és a saját juhait nevükön szólítja és kivezeti őket.

...a juhok követik őt, mivelhogy ismerik az ő HANG:ját,

idegent (más embert) pedig nem követnek, hanem elfutnak (elmenekülnek) tőle, mivelhogy nem ismerik annak a HANG:ját.” (János 10,3-5)

4. Újra és újra feltehetjük a kérdést. Vajon hol ismerték meg a juhok az Isten tanítását még azelőtt, hogy azt Jézustól hallhatták volna? A választ újra és újra Jézustól halljuk: „az én Atyám, aki azokat nekem adta,” (János 10,29) Nyilvánvaló, hogy az Atya csak azokat az embereket adhatja Jézusnak, akik korábban, a szellemvilágban szabad akaratukból az Atyának adták magukat.

Elgondolhatjuk azt is, hogy mennyire komolyan kellett venni a ’juhságra’ való felkészülést ahhoz, hogy Jézussal találkozva Őt egy ’juh’ se vétse el, hanem a korábban megismert Atyai akarat közvetítőjeként ismerhesse fel.

Most már érthető számomra az, amit Jézus a magvetőről szóló példabeszédében mondott: vagyis azért fogadhatják egyesek ’köves talaj’ lelkülettel, vagy ’tövises talaj ’ lelkülettel az Isten szavát, mert vagy felkészületlenül születtek le, vagy szándékuk már a leszületésük előtt sem volt komoly. Ennek aztán az a következménye, hogy nem képesek a Földön gyümölcsöt hozni.

5. Akik nem hiszik el, hogy Jézus azért jött, hogy egyszer mindenki maradéktalanul boldog legyen, azok nem tartoznak az ő juhai közé (János 10,26). Sőt, üldözni fogják nemcsak Jézust, de Jézus képviseléséért a tanítványait is. Mindezt pedig azért teszik, mert korábban - leszületésük előtt - elmulasztották megismerni az Atyát. Jézus egyértelműen fogalmaz: „mindezeket az én nevemért teszik veletek, mert nem ismerik azt, aki küldött engem.” (János 15,21)

Tehát nem az volt Jézus és a tanítványok üldözésének az oka, hogy az örömhírt rosszul hirdették, hanem az, hogy voltak és vannak olyanok a Földön, akik mielőtt leszülettek a Földre, nem ismerték meg az Atyát, vagyis az Isten által felkínált valóság ellen döntöttek.

IV. A reinkarnáció tényének további bizonyítékai Jézus szavai alapján.

1. A jó szándékú, nyitott embereket Jézus tanulni hívja: „Idegyertek hozzám...és tanuljatok tőlem”. (Mt 11,28-29) De tanulni küldi azokat a farizeusokat is, akikről tudta, hogy zártak az Ő irányában, sőt a halálát fogják kívánni: „Menjetek csak és tanuljátok meg, hogy mit jelent: irgalma(sságo)t akarok, és nem áldozatot,” (Mt 9,13)

Ha tehát Istennek az a szándéka, hogy a pillanatnyilag ellene döntők is megtanulják az Általa kért szeretetet, akkor erre mindaddig, amíg a kért tananyag megtanulása be nem fejeződik, lehetőséget és időt kell hogy adjon. Ellenkező esetben lehetetlent kérne. A reinkarnáció nélkül egy ilyen felhívás értelmetlenség.

2. Jézus tudta, hogy aki a szellemvilágban az Atya mellett dönt, a Földön a Fiút az Atya legfőbb képviselőjének fogja tekinteni. Ezért mondhatta, hogy „mindenki úgy tisztelje (becsülje meg) a Fiút, ahogy(an) tisztelik (megbecsülik) az Atyát.” (János 5,23)

Ha viszont valaki, bár látta a Fiút, de nem követte, bizonyos, hogy leszületése előtt az Atyára is nemet mondott. Ezért fejezhette be Jézus a szavait így: „Aki netán nem tiszteli (becsüli) a Fiút, nem tiszteli (becsüli) az Atyát (sem), aki küldte Őt.” (János 5,23)

3. A reinkarnáció tudatában megfogalmazott kijelentésnek tartom Jézus következő szavait is: „az Atya nem is ítél senkit sem, hanem az ítéletet mind a Fiúnak adta,” (János 5,22)  

Jézus egyértelműen beszél. Az Atya mellett élve képtelenek vagyunk igazolni a Hozzá való hűségünket. Ezt csak a Földre leszületve a Jézus által bemutatott ÚT vállalása által tehetjük meg. A jézusi örömhír tehát olyan mérce, amely leleplező erővel bír a Földön élő emberek számára. (János 3,19-21)

4. Kétezer évvel ezelőtt Jézus a saját második eljöveteléről szólva így beszélt kortársainak:  „Ámen mondom nektek, nem múlik el ez a nemzedék, míg mindezek be nem következnek.” (Mt 24,34) Vagyis az én olvasatomban, Jézus második, dicsőséges eljövetelekor lesznek olyan emberek a Földön, akik korábban - a keresztre feszített Jézus kortársaiként - már éltek emberi testben.

5. Az Őt elítélő zsidó főtanács tagjainak pedig ezt mondta Jézus: „meglátjátok majd az Emberfiát, hogy a Hatalmas jobbján ül és eljön az ég felhőivel.” (Mk 14,62)

Nyilvánvaló, hogy azok, akikhez Jézus szólt, e két tényt csak akkor láthatják meg, ha előbb szellemi létformába kerülnek, majd újra testet öltenek.

6. Számomra a reinkarnáció valóságát igazolja Jézus következő példabeszéde is: „ mihez hasonlítsam Isten Királyságát? hasonlít a kovászhoz, amelyet vett egy asszony, belekeverte három mérce lisztbe, mígnem az egész megkelt.” (Lk 13,21)

Mivel Jézus óvta a tanítványait a farizeusok kovászától - tanításától -, ezért biztosan tudhatjuk, hogy e példabeszéd kovásza alatt a saját tanítását értette. A három mérce liszten - vagyis az egészen  - pedig a jézusi szeretet-tan ismeretében nem lehet mást érteni, mint az emberiség teljességét. Valószínű, hogy Jézus is így értette, különben egy másik alkalommal nem állította volna: „ha felemelnek e földről, mindeneket magamhoz vonzok.” (Jn 12,32) A reinkarnáció nélkül Jézus fenti kijelentései nélkülöznének minden valóságos alapot.

7. A hegyi beszéd során Jézus ezt mondta hallgatóságának: „...Ámen mondom nektek, amíg az ég és a föld elmúlik, egy (görög) í betű (ióta) vagy (héber) vesszőcske sem múlik el a törvényből, míg minden valóra nem válik (meg nem lesz).” (Mt 5,18)

A fenti szavak kapcsán felvetődik a kérdés, hogy melyik az a törvény, amelyik nem múlik el, és mi az a minden, amelynek Jézus szerint valóra kell válnia. A törvény nem lehet más, mint a szeretet gyakorlati törvénye. A minden pedig csak akkor válik valóra, ha már nem lesz olyan gondolat a mindenségben, amely a szeretet törvényének ellene mond.

Ha a szeretet gyakorlati törvénye alapján Isten nem pusztítja el azt, aki ellene dönt, tehát nem árt, akkor kénytelen az ellene döntőt olyannak elfogadni amilyen, vagyis megbocsát. Mivel az Isten jót akar, éppen ezért azon fog munkálkodni, hogy lehetőséget biztosítson a többre hivatott ellenkezőnek kilépni bódultsága köréből. Tehát segít neki.

A segítés pedig - mivel nélkülözi a kényszert - nem lehet más, mint két alapvető tapasztalat átélésének felkínálása. 

Az egyik tapasztalat szellemi létformában is megszerezhető: ez Isten szeretetének közvetlen átélése. A másik - vagyis a saját gondolkozás szeretet tartalmának megtapasztalása - csak a Földön, az anyag világában lehetséges. Természetesnek tűnik, hogy a megváltozás igénye csak abban merülhet fel, aki megtapasztalja, és ezért felismeri saját tökéletlenségét, és ennek ellenszerét, az Istenben való növekedést. Csak az anyagtestbe való újra és újra megtörténő leszületés, majd az Isten fényében való újra és újra megtörténő szembesülés lehet az egyetlen eszköze az alvó lelkek felébresztésének.

8. Lk leírja evangéliumában, hogy Jézusnak nem csak egy szűk, tizenkét főt számláló állandó tanítványi köre volt, hanem mások is követték Őt. Egy alkalommal közülük hetvenet kettesével kiküldött maga előtt, hogy azokban a városokban és helységekben, ahová menni készült, hirdessék Isten Királyságát. Gyógyító és démonűző erővel is felruházta őket.

A hetven tanítvány visszatérve, a tapasztalat örömétől eltelve újságolta Jézusnak:  „Uram, a démonok is enged(elmesked)nek nekünk a nevedben.” (Lk 10,17) Jézus ekkor a megtapasztalt hatalomtól kicsit talán ’meg is részegedő’ tanítványoknak ezt mondja: „nehogy annak örüljetek, hogy a szellemek engedelmeskednek nektek, inkább annak örüljetek, hogy a neveitek fel vannak írva az egekben.” (Lk 10,20)

Úgy gondolom, hogy ezeknek a tanítványoknak a nevét nem mások, hanem ők személyesen írták be az élet könyvébe azáltal, hogy már a leszületésük előtt az Isten mellett döntöttek. Mert még a Földön is csak annak a névbeírásnak van súlya, jogot és kötelezettséget eredményező hatása, amelyet személyesen, saját kezűleg tesz valaki külső kényszer alkalmazása nélkül. A Mennyország vonatkozásában ilyen ’fel-írást’ csak leszületése előtt tehet egy ember.

V. A reinkarnáció közvetett bizonyítékai.

1.    „Amikor Jézus Fülöp Cezáreájának vidékére ér(kezet)t megkérdezte a tanítványait, ezt mondta: kinek mondják (tartják) az emberek az Emberfiát ?

Azok pedig ezt mondták: Egyesek (baptista) Bemerítő Jánosnak, mások Illésnek, mások pedig Jeremiásnak vagy egynek a próféták közül, ezt mondta nekik: ti pedig kinek mondotok engem, ki vagyok ?” (Mt 16,13-15) + (Lk 9,18-20)

Mikor a tanítványok arról beszélnek, hogy az emberek valamelyik korábban élt próféta új testben való megjelenülésének tartják Jézust, akkor ezzel azt is kifejezték, hogy Jézus korában a reinkarnáció ténye közismert volt. Jézus tudomásul veszi szavaikat, majd az ő véleményüket is megkérdezi.

2. Jézus nem javítja ki tanítványait akkor sem, amikor azok - a reinkarnáció tudatában - egy vakon született férfi születés előtti vétkéről kérdezik Őt. Márpedig, ha nem létezne reinkarnáció, Jézus biztos nem engedte volna meg, hogy tanítványai tévedésben maradjanak.

„Rabbi, ki vétkezett, ez vagy a szülei, hogy vakon (szü)le(te)tt?

(ezt) válaszolta Jézus: sem ez nem vétkezett, sem ennek szülői, hanem, hogy nyilvánvalóvá (láthatóvá) legyenek az Isten tettei (munkái) (ő)benne,” (János 9,2-3)

A meggyógyított későbbi magatartása - párbeszéde a zsidókkal - azt mutatja, hogy ez a férfi nem csak azt vállalta önként, hogy leszületve vakon él addig, míg Jézus őt meg nem gyógyítja, hanem kiállása, értelmes válaszai arra engednek következtetni, hogy komolyan készült szerepére. Vagyis az a tény, hogy ő vakon fog megszületni, nemcsak ismert volt előtte testet öltése előtt, hanem tudatosan vállalta is azt.

3. Közvetve a reinkarnáció tényét igazolja az a párbeszéd is, melyet Jézus folytatott azzal az apával, akinek fiát kisgyermekkora óta egy szellem akarta megölni. (Mk 9,21-22) Fontosnak tartom azt a tényt, hogy a szellem nem használni akarta a megszállt testet, hanem az embert testestől-lelkestől el akarta pusztítani. Ezért dobta „sokszor tűzbe is, meg vízbe is”. Nagyon valószínűnek tartom, hogy a fiú és az őt elpusztítani akaró szellem korábban - feltehetően egy előző élet során - már ismerte egymást, és az egyikük részéről biztosan meglévő személyes gyűlölet ekkor alakult ki.

A fenti, Jézus ajkára adott kijelentéseket és evangéliumokban közölt élethelyzeteket találtam alkalmasnak arra, hogy a Teremtő Istent szeretetnek mutassam be. Az Atya Isten nem lehet rosszabb az Általa teremtett gyermekeihez, mint egy tanár azokhoz a diákjaihoz, akiknek - miután megbuktak a vizsgán - osztályismétlésre ad lehetőséget.

Addig, amíg valaki nem látja be a Földön is, hogy csak a szeretet jézusi útjának vállalása vezet el a mindent birtokláshoz, a reinkarnáció (újraszületés) kegyelmi törvényének hatása alatt áll. (Mt 5,25-26) Ezalól csak akkor mentesül, ha megtanul adni, vagyis úgy szeretni, ahogy azt Jézus elmondta és bemutatta nekünk.

Bucholcz Ferenc

**************************

Létsíkok: 6 ~477, 8 ~681, 11 ~957, 20 ~1964-1975, 20 ~2016-2027, 22 ~2202-2191, 30 ~3124, 38 ~4129