Lourdes-i barlang
❀
38 ~4042
Kérdező: NAGY AZ
ÉRDEKTELENSÉG.
Kialakítottunk
egy lourdes-i barlangot. Nem értékelik.
HANG: Helyettem, a te Jézusod helyett, most Édesanyám, Mária
válaszol problémádra.
„Leányom! A
Földön többek között, tartalmában három egybefolyó jelenésem volt. Az egyik a lourdes-i (reggel), a másik a fatima-i (délben),
a harmadik a medjugorje-i (este).
Mindhárom
jelenésem megcáfolhatatlan! Két szempont vezetett ezeknél a jelenéseimnél. Az
egyik, hogy rádöbbentselek benneteket arra: nem vagytok árvák! Van égi
édesanyátok, aki nemcsak tud rólatok, de mindent elkövet, amit egy égi, jézusi
édesanya elkövethet azért, hogy segítselek benneteket. A másik szempontom pedig
az volt, hogy segítséget kérjek tőletek! Hozzám küldött imáitok egyik
tartalma tehát ez legyen: Égi édesanyám, segíts! A másik: Égi édesanyám, mit
segítsek?! Szívetekben rá kell éreznetek a válaszomra, kérésemre!
E jelenéseim
ébrentartása a feladata annak a lourdes-i barlangnak
is, amely miatt gondban vagy. Én is gondban vagyok miatta!
Nagyon
elszabadult a pokol jelenleg a Földön! De ne feledd: ahol elhatalmasodik a bűn,
ott túlárad a kegyelem. Ez tehát küldetésem gyökere!
A szeretetet
soha nem szabad megsérteni! Valóban igaz egyik szentéletű gyermekem mondása:
„Inkább minden sebet, de ezen a gyémánton egyetlen karcolást sem”! Amikor tehát
szorgoskodsz e barlang ügyében, nagyon vigyázz, soha ne sértsd meg a szeretetet
senkivel szemben! Ha nem ég a villany, nem baj, ha nincs megfelelő virág, nem
baj. Csak szívedben égjen az az örökmécses, amely az én Fiamnak, a te
Jézusodnak jelenlétét jelzi, amint a templomok örökmécsese jelzi a
tabernákulumban titeket váró Fiam szerető szívét! Te magad légy az az élő
virág, aki által szebb, örömtelibb lesz mások élete!
A helytelen
anyagi és egyes embereknek helytelen erkölcsi hozzáállása a ti
buzgólkodásotokhoz olyan, mint a sötétlő felhő, amely beárnyékolja a Napot.
Számotokra ez nem lehet ijesztő, mert ti tudjátok, hogy a felhő a Napot csak
beárnyékolni tudja, de megszüntetni nem!
Az ÉN
SZEPLŐTELEN SZÍVEM feltétlenül diadalmaskodni fog az egész világon! Minél
nagyobb a tészta, annál több idő kell a kovásznak ahhoz, hogy azt átjárja. De
átjárja, mert nem a tésztán kívül van, hanem belül!
Minden, ami
jó, ami szent, belülről indul el. Ezért a benső mindennél fontosabb!
Fontosabb a lourdes-i barlangnál, fontosabb a
fatimai Napcsodánál, fontosabb a medjugorjei jelenéseimnél, csodáimnál.
Higgy abban,
hogy az én Fiam az Atyával és a Szentlélekkel Istene az enyéim külső
körülményeinek is! Higgy abban, hogy a szeretet egyik fontos jellemzője a várakozni
tudás! Higgy abban, hogy Isten plusz egy fő mindig abszolút többség!
❀
***********************
❀
7 ~510
Kérdező: Tíz kérdés az életemmel kapcsolatban, hogy miért bűn 1. A születésem,
2. hogy férjem
kivégezték,
3. hogy
lehetetlent nem ismertem,
4. hogy
klinikai halálban voltam,
5. hogy többet
látok az átlagnál,
6. hogy nem
tudok gyűlölni,
7. hogy
mindenemet szétosztottam,
8. hogy
gyógyítok,
9. hogy a
megfeszített Krisztus festménye alatt vérzett a kezem?
10 Mit tegyek?
HANG: Drága Gyermekem!
Te legalább olyan jól tudod, mint Én,
hogy amiket kérdeztél, azok nem értelmes kérdések olyan értelemben, hogy
bűnként kérdezed. Te is tudod, hogy azt kell bűnnek mondani, ami tudatos
ellenszegülés az Én akaratomnak. Nálad tehát nem erről van szó. Hanem miről?
Arról van szó,
hogy választ vársz Tőlem arra a problémádra, amit így lehet megfogalmazni:
Miért kell annyit szenvednie annak, aki Istenhez hű akar maradni, olyan
emberektől, akiknek éppen ennek ellenkezőjét kellene tenniük, vagyis segíteni
az életben azokat, akik Hozzám akarnak tartozni? A válaszom a következő:
Drága
Gyermekem! A Föld a pokol bugyra. Arra a kérdésre, hogy neked miért kellett leszületned
ide, azt kell mondanom, mert te akartad. Igen. Nem kellett volna. Te azért
jöttél el, mert szenvedéseid ellenére akartad megmutatni sok beteg embernek
azt, hogy másodrendű az, hogy milyen valaki. Az első az, hogy kié! Azt a
feladatot vállaltad magadra, hogy megmutasd a világnak: nem a körülmények
által, hanem éppen a körülmények ellenére lehet ember az ember.
Vállaltad azt,
amit Én, csak természetesen egy másik fokon, és behatároltabb területre hatóan.
Értelmed és szíved egyaránt igent mondott akkor arra a sorsra, melyet Én így
fogalmaztam meg nektek: „Nem lehet különb a tanítvány mesterénél. Ha Engem
üldöztek, titeket is üldözni fognak. Jn 15,20*” E kijelentéseim akkor izzó
vággyal töltöttek el téged, s Én nem ígértem mást, csak azt, hogy veled leszek,
és érted leszek veled. Ezzel te meg voltál elégedve, és most Én drukkolok a
szívedben, mert kezdesz belefáradni keresztem, keresztünk cipelésébe.
Több humort
kérek tőled! Anyámat is tömjénfüsttel és szenteltvízzel akarták elzavarni a kis
Bernadett elől Lourdes-ban.
Ő csak mosolygott. Nevesd ki azokat a bohócokat, akik ördögűző szertartásokkal
játszadoznak körülötted. Már régen ki kellett volna nőnöd azokat az intézményes
kereteket, melyek bár fontos szerepet töltenek be általában, de sok olyan konkrét eset van, amikor
abroncsként akarják kordába szorítani Lelkemet. Pedig ezt nem lehet!
Az intézményes
egyházak megszűnnek szolgálni Engem, ha azok, akik az intézményt képviselik,
uralkodni akarnak az emberen. Azt kell tehát mondanom, hogy sok szenvedéstől
megkímélhetted volna magadat, ha nem veszed őket komolyabban, mint Engem.
Megvilágítom egy hasonlattal azoknak az egyházi vezetőknek szerepét, akik bár
biztosan jót akartak, de nagyon rosszul csinálják.
Amint a szép
zenében nagyon fontos a szünet, mert különben elviselhetetlen lenne, úgy ezek
az emberek az Én szeretetem muzsikájában a szünetek.
A szünetre nem szabad hangsúlyt tenni, mert aki ezt teszi, az a semmire
teszi a zenében a hangsúlyt. A dallam Én vagyok! A szünetek a legtöbb egyházi
vezető. Nem szabad őket a dallamot elnyomóan komolyan venni, bár létük, ha nem
is fontos, de szükséges a földi életben, hogy még a leganalfabétább lelkű ember
is valami REND-élményhez tudjon jutni általuk.
Drága
Gyermekem! Újra mondom: TÖBB HUMORT!
Megáldalak a
HUMOR LELKÉVEL!”
❀
22 ~2156-2145
Kérdező: VÉLEMÉNYT KÉREK
MÁRIÁRÓL!
Máriáról
kérdezem a HANG-ot.
HANG: Drága Gyermekem!
Mária az Én Édesanyám! Én soha semmit nem
tettem meggondolatlanul. Azért választottam Őt édesanyámul, mert azt is
akartam, hogy mindenki, aki önmagát az Én testvéremnek tudja, fogadja el Őt
anyjának! Természetesen a kegyelmi rendben!
Mint tudod,
Nekem van egy Titokzatos Testem. Ez az Én Egyházam! Ennek a Titokzatos Testnek
Én vagyok a FEJE, ti pedig tagjai vagytok. Így már magától értetődő, hogy aki a
FEJNEK anyja, az anyja a tagoknak is.
Azok a bibliai
részek, amelyeket te idézel, arra szolgálnak, hogy a testi kapcsolatot ne tegye
senki a kegyelmi kapcsolat elé! Anyámmal kapcsolatban Nekem nem az volt a
feladatom, hogy Mária-tiszteletet hozzak létre, hanem az, hogy példát adjak
nektek, hogy hogyan viselkedjetek földi édesanyátokkal! Sajnos, kevés
kivétellel, az anyák nagyon meg vannak kötözve gyermekeikkel, és ez nem helyes!
Anyámnak is meg kellett tanulnia, hogy az nem lehet számára előny, hogy Én
vagyok a gyermeke! Természetesen hátrányt sem! Neki is növekednie kellett abban
a Rám figyelő, szolgáló szeretetben, amely az Én Lelkem jelenlétét jelentette
benne! Nektek is meg kell tanulnotok, mint neki, hogy sem gyermekeitekkel, sem
anyátokkal ne legyetek megkötözöttek!
Az nyilvánvaló
volt Számomra, hogy aki Engem szeret, az szeretni fogja anyámat is, tehát erre
nem kellett külön felhívni senkinek a figyelmét.
Isten
szeretetének kibontakozása bennetek az egymás iránti kapcsolat tisztításában,
ápolásában, felhasználásában tud megtörténni. Szeressétek nagyon égi Anyátokat!
Ő ma is azt mondja nektek, amit a kánai lakodalomban mondott a szolgáknak! Rám
mutatva monda nekik: „Amit mondd, tegyétek!”
Ne állítsd
Máriát egy sorba másokkal! Isten ugyan nem személyválogató, de szerepeket
kiosztó! Olyan minőségi szerepet, amilyet Mária kapott, senki nem kapott a
világon Istentől!
Én Istentől
Márián keresztül jöttem hozzátok. Rajta keresztül, és nem máson vagy másokon
keresztül! Gondolod, hogy te jobb utat tudsz kitalálni ahhoz, hogy Istenhez
juss, mint azt, amit Én találtam felétek? Mária nélkül Én nem lehettem volna a
Földön. Gondolod, hogy Nélküle te közelebb lehetsz Hozzám, mint általa? Ha így
gondolod, meg kell mondanom, hogy nem jól gondolod! A szerep nemcsak
kitüntetés, hanem felelősség is! Az általad felsorolt szentek ezred-annyira sem
teljesítették jól szerepüket, mint Mária!
Arra a
kérdésedre pedig, hogy miért kell Máriához imádkozni, már elmondtam a HANG 1.
kötetében, de másutt is tudomásotokra hoztam, hogy a szeretet Isten iránt az
egymás iránti segítésben tud csak kibontakozni. Boltba sem viszlek el
közvetlenül, pedig megtehetném, ha elutazol valahová, akkor is igénybe kell
venned mások szolgálatát, pedig e téren is megkímélhetnélek ettől. Egyáltalán,
ha élni akarsz, akkor ez csak mások felhasználása által valósulhat meg.
Másképpen nem lehetséges! Az egymáshoz tartozást nem szakítja szét a halál sem,
mert aki Bennem hisz, az halált nem lát sohasem (Jn 11,26)!
Így az istenszeretők egymásba kapcsolódva teszik lehetővé a maguk számára, hogy
kibontakozzék bennük az Én Lelkem szeretete!
A „másvilágra”
jutottakkal való kapcsolatotok élő kapcsolat! Ápoljátok hát, mert az életet
ápolni kell!
Természetesen
a helytelen Mária-tisztelet az helytelen lelkületből fakad! Sőt! Fajulhat
egészen a bálványimádásig. Ezt Mária fájlalja a legjobban!
Újra a HANG 1.
kötetére hívom fel figyelmedet. Akinek Máriával jó a kapcsolata, annak Velem is
jó a kapcsolata. Akinek Velem jó a kapcsolata, annak Máriával csak
tudatlanságból lehet helytelen kapcsolata. De a tudatlanság soha nem volt, és
nem is lesz erény!
Ma Máriának szinte
második földi életének lehettek tanúi. Sajnos nem hallgattok rá. Sem Lourdes-ban, ahol
reggelenként jelent meg, sem Fatimában, ahol délben jelent meg, sem
Medjugorjében, ahol már több mint 16 éve mindennap este jelenik meg ma is! Úgy
tűnik, hiába! Ő mondja a magáét, tehát azt, hogy hallgassatok Rám, ti pedig
mondjátok a magatokét, tehát hogy Ő hallgasson rátok. Ezt szoktátok süketek
párbeszédének mondani!
Drága
Gyermekem! Maradj nagyon józan, de tanulj meg látni a szíveddel is!
❀
37 ~3919
Kérdező: Uram, Jézus! Adj eligazítást a HANG-INFO
újraindításával kapcsolatban.
HANG: „Testvéreim!
Egy jó kezdetet egy jobb folytatásnak kell követni. A kezdet jó volt,
leszámítva azokat az indulásban előforduló kisebb hibákat, amelyekből nyilván
megtanultátok, hogy ez a folyóirat tartalmában, hangulatában a HANG-könyvek
szellemét, lelkületét kell hogy hordozza, az Én, a ti Jézusotok szándéka
szerint.
A
jövőben is fogadjatok el minden termékeny kritikát munkátokkal kapcsolatban,
hogy áldásom erejével egyre szélesebb körben nyerjen teret az a
gondolkodás-átalakításra szólító felhívásom, amelyet a HANG-könyvek annyira
hangsúlyoznak. Az önzésnek és a felelősség áthárításának eredendő bűnét
másképpen magatokról le nem oldhatjátok.
Én,
Jézus, megköszönöm Trencsényi Lídiának az eddig megjelent HANG-INFO számaiban
végzett áldozatos munkáját. Ő is tudja, és mindannyiotoknak tudnotok kell, hogy
Engem, Jézust, nem lehet nagylelkűségben felülmúlni.
Szándékotokat
helyezzétek égi Édesanyátok szerető szívére, aki Lourdes-ban
(reggel), Fatimában (délben) és Medjugorjében (este), mint az EREDENDŐ
BŰN NÉLKÜLI BÉKE KIRÁLYNÉJA mutatkozott be a világnak.
A
HANG-könyvek e címszó alatt hangzanak el Dombi Ferenc médiumom ajkáról: ÉGI
BÉKE A FÖLDÖN. Mondanom sem kell, hogy a BÉKE KIRÁLYNÉJA és az ÉGI
BÉKE A FÖLDÖN ugyanaz, különböző
változatban. Ezek egymást hitelesítik! Mindkettő Isten legnagyobb áldásai közé
tartozik ma a Földön élők számára!
Hálás
alázattal és gyermeki bizalommal higgyetek abban, hogy azok, akik e folyóiratot
írják, szerkesztik, olvassák, az Én, a ti Jézusotok szerető szíve békéjének
hordozóivá, apostolaivá válnak!
Hálás
alázattal és gyermeki bizalommal higgyetek abban, hogy Az, aki ezt az apostoli
munkát elkezdte bennetek, be is fejezi, gyümölcsöt termővé is tudja fordítani
bennetek, veletek és általatok (Filippibeliekhez írt levél 1,6)!
Megáldalak
benneteket Lelkem fényével, melegével, bölcsességével, hogy e folyóirat által
elvetett igazságok mindig szeretetben, e folyóirat által elvetett
szeretet-magocskák mindig igazságban hozzanak bő termést azok életében, akik
ezeket befogadták!
Hő
vágyam, hogy a Földön elérhető legnagyobb boldogság - az Általam nektek átadott
égi béke - égi Édesanyátoknak, a béke Királynéjának hatékony közbenjárására is
egyre jobban megtapasztalható valóság legyen szívetekben és környezetetekben
egyaránt!
***************
Lourdes: 7 ~510,
22 ~2156-2145,
37
~3919-
Lourdes-i barlang:
38 ~4042
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése