BESZÉLGETÉS J.G. ELHUNYT KATOLIKUS PAPPAL, A KÖNYVÉRŐL
Kérdező: Uram! Az előző
kijelentésem óta eltelt egy jó óra. Ezalatt tovább olvastam az előbb említett
könyvet. Most már akarok beszélni a könyv szerzőjével.
HANG: Testvérem!
Most sokkal alázatosabban, sokkal szerényebben szólok hozzád, mint mikor a
könyvet írtam.
Először is meg
kell mondjam, hogy azokon a spiritiszta
összejöveteleken, melyeken ismereteimet szereztem, természetesen nem használtam magnót, s így az ott
fölszedett ismeretek megfogalmazása elég sok kivetnivalót hagy maga után. Nekem
még nem állt rendelkezésemre a KIO.
Akkor számomra
égbekiáltó gonoszság a pápai tévedhetetlenség volt, és az a nyárspolgári
úrhatnámság, mely akkor a klérust jellemezte.
Kétségtelen,
hogy sok olyan inspirációt kaptam a szellem-világból, mely segített abban, hogy
olyan kép álljon össze bennem, mely számomra és enyéim számára akkor
megnyugtatónak tűnt.
Az is
természetes, hogy nem ismertem azt a hármas aranyszabályt /1.
rangsorolás a Szentírásban, 2. A józan ész szabad használata, 3. A bennünk
munkálkodó Szentlélek /,
melynek ismerete és alkalmazása által szinte függetleníteni tudjátok magatokat
minden dogma kényszerítő erejétől.
Az én
könyvemben még sok az önkényeskedés. Szabadjon megemlítenem, hogy ebbe a hibába
minden földi gondolkodó ember beleesik. Ti is. De már kevesebb hibaszázalékkal,
mint én annak idején. Bizony mindannyian fejlődő lények vagyunk, és éppen a
Katolikus Egyház az, mely évezredes hordalékaitól csak úgy képes némiképpen
szabadulni, ha nagy lelki megrázkódtatásokon megy keresztül. Gondolj csak a
reformációra. Kellett, hogy el ne süllyedjen a Katolikus Egyház hajója.
Nekem nagyon
nagy daganatokat kellett kivágnom ennek az Egyháznak a testéből, s bizony a
műtét által sebesüléseket is okoztam. Ez általánosságban az volt, hogy nem
rangsoroltam, hanem javítgatni engedtem a rám ható szellemeknek a Szentírásban.
A másik műhibám az volt, hogy sokkal többet foglalkoztam a háttérrel, melyet
tiszta forrásnak véltem, s eltekintettem gyakorlatilag attól, hogy a tükör
által homályban látás elsősorban nem új kinyilatkoztatást, hanem egészségesebb
kontrollt kíván. Ebbe a hibába még maga szent Pál is beleesett, nem is kis
mértékben, és nem kis kárára Jézus Egyházának.
Fájlalom, hogy
szinte durva és szeretetlen szavakkal illettem azokat, akik másképpen látnak
tükör által homályban, mint én.
Főleg a
SZENTHÁROMSÁG tényéhez és Jézus ISTENSÉGÉHEZ nagy felháborodással közeledtem.
Éppen ezért e téren átestem a ló túlsó oldalára. Mentségemre legyen mondva,
hogy ezek a VALÓSÁGOK teljesen érthetetlenek voltak számomra, s azt láttam a
gyakorlatban, hogy EZEKKEL, mint leglényegesebb IGAZSÁGOKKAL, nem az emberek
nagyobb szabadságán dolgozunk, hanem éppen ellenkezőleg. Újólag bocsánatot
kérek.
Ma már innen
látom, hogy a ti számotokra az én könyvem nem szolgál olyan eledellel, mely
jobban növelhetné bennetek a szeretetet Isten és egymás iránt, mint a KIO. De
hát nem is nektek íródott, hanem az akkori és a mostani egyházi hatalmasoknak,
akik talán e könyv hatására mégsem lesznek olyan biztosak abban, hogy akkor
tesznek jót, ha titeket bántanak, hanem akkor, ha a tükör által homályban
látást saját teológiájukban jobban figyelembe veszik.
IMÁDKOZZUNK
EGYMÁSÉRT!
Testvéri
szeretettel Johannes Gréber. 1 ~72
Kérdező: Uram! Mióta
nyilvánosságra hoztam, hogy Veled párbeszédet folytathatok, azóta olyan
kérdésekkel keresnek fel, melyekre valóban csak Te tudsz helyes választ adni.
Most is ilyen kérdést hozok Eléd.
Van egy
társaság, mely nagy intenzitással kíván foglalkozni a szellemvilág
megismertetésével. Uram! Mi erről a véleményed?
HANG: Nagyon itt az ideje
már annak, hogy kezdjétek komolyan venni azt a világot, ahonnan és ahová valók
vagytok. Mióta birtokotokban van tanításom lényege, amit örömhírnek neveztek,
azóta tudnotok kéne, hogy nem a félelem lelkét kaptátok, hanem a fogadott
fiúság Lelkét. Rátok nézve szomorú dolog az, hogy míg különböző felekezetek
vezetői nem látnak abban semmi kivetni valót, hogy materialista tanokkal
fertőződjenek, addig a spiritiszta összejövetelektől
óva intenek benneteket, nehogy lecserélhetőkké váljanak azok a vezetőitek, akik
hatalmukat éppen azáltal tudják fenntartani köztetek, hogy nélkülözhetetlennek
mutatkoznak éppen az olyan ismeretszerzés dolgában, mint a szellemek világa.
Valójában
egyetlen dologra kell ügyelnetek. Ez pedig az, hogy amit názáreti
vándortanítóként mondtam el nektek, az érvényes az idők végezetéig. „Ég és föld
elmúlnak, de az Én igéim el nem múlnak Lk 21,33*.”
A
médiumképzéssel kapcsolatban legyen elvetek az, hogy csak olyan személy
jelentkezésére mondjatok igen-t, aki
ismeri az evangéliumokban leírt tanításomat. Igen, mert aki a szellemvilággal
kapcsolatba akar kerülni, annak tudnia kell, hogy új kinyilatkoztatásban
részesül. De ez az új nem szabad, hogy szőlőtőről lemetszett vessző legyen. Új hajtás, de nem új gyökér. Fontosabb
tehát az erkölcsi hozzáállás, mint a technika. Vagyis az a jó szándék, amely
olyan, mint a jó gazda, aki kincseiből régit és újat egyaránt hozhat elő. Csak
az lehet jó médium, aki legbelül nem minden áron és feltétel nélkül akar médium
lenni, hanem elsősorban Nekem tetsző lélek.
Valamikor
neked, Barátom, aki írod most szavaimat, azt mondtam, hogy ne az legyen a
legfőbb célod, hogy pap légy, hanem az, hogy jó keresztény. Ha aztán emellett
még pap is leszel, az lényegében már az Én ügyem, és nem a tiéd. Hát ezt mondom
most a médiumképzéssel kapcsolatban is. Ha jó szándékú valaki, és ismeri
evangéliumi tanításomat, azt nagyon fel tudom használni arra, hogy a
szellemvilággal olyan kapcsolatba kerüljön, mely áldása lehet az egész
világnak. Az ilyen médiumot nem fogják zavarni a kritikák, sőt hálás lesz
értük. Az igazság soha senkinek nem árthat. Bár nem megfelelő helyen és nem
megfelelő időben kimondott igazsággal lehet ártani, de ilyenkor az ártás nem az
igazság rovására, hanem a helytelenül megválasztott hely és idő kiválasztására
írandó.
Ne féljetek a
tévedéstől! A félelem rosszabb, mint a tévedés. Aki téved, azt ki tudom
javítani, ha jó szándékú. De aki fél, azzal nem tudok mit kezdeni. Ha valaki
elesik, azt fel tudom segíteni, de aki fél elindulni, nehogy elessen, azt nem
tudom célba juttatni. Erre még sokszor föl fogom hívni figyelmeteket.
Tartalmában,
gyökerében ne szakadjatok el elődeitektől. De a névváltoztatással szóba kell
állnotok, mivel az erősen pejoratív értelemben használt fogalmak elve
megnehezítik a kívülállók közeledését.
Nem kevés
azoknak a szellem-testvéreiteknek a száma, akik nagy örömmel készülnek arra,
hogy veletek kapcsolatba kerülve új hajtásként
ismertessék veletek tanításomat.
A siker
érdekében Rajtam semmi nem fog múlni. 3 ~190
********************************
Spiritiszta
összejövetel: 1 ~72, 3 ~190.