Kérdező: 1. Jézus Péter
apostolt tette földi helytartójává?
HANG: 1. Helytartója annak van, aki nincs jelen ott, ahol időnként
szükség volna jelenlétére. Mivel Én Lelkem által mindenütt jelen vagyok, ezért
nagyon csínján kellene bánnotok e kijelentéssel: „Jézus földi helytartója”.
Annyi magyarázatot kellene tenni hozzá, hogy jobb e kijelentést nem használni.
Ezzel is úgy vagytok, mint a pápai tévedhetetlenséggel. Ahhoz, hogy ne lehessen
félreérteni, szinte külön tanulmányt kell mellékelni hozzá magyarázatként.
E szavak
„helytartó”, „tévedhetetlen”, jól jönnek egy olyan hatalmi struktúrában, ahol
valaki egyeduralomra törekszik. A lényegen nem változtat az, hogy ezt valaki
csúnyán vagy szépen teszi. E szavak nehezen találnak kapcsolatot azzal a szolgáló
szeretet-állapottal, amelyet Én Egyházamtól elvárok. Én Pétert is bárányként
küldtem a farkasok közé (Mt 10,16), és neki is szólt az, hogy ti
mindannyian egymásnak testvérei vagytok (Mt 23,8-11),
tehát ne legyen úgy, mint a világi jogrendben, amely alá-fölérendelésen
alapul. Köztetek ne így legyen Mk 10,43* - (Lk 22,26)!
Amikor Pétert
arra kértem, hogy legeltesse juhaimat, akkor arra kértem, hogy legyen ő a
főkolompos a juhok között. Pásztornak egyedül magamat mondottam (Jn 10,14-16)!
Pétert pedig azonnal lesátánoztam, amikor nem úgy gondolkodott, ahogyan Én Mt 16,23*
- (Mk
8,33). Ma sincs ez másképpen. Egyházamba a hatalmi struktúrával maga
a Sátán épült be! Én a szeretetszolgálat RENDJÉT tudom csak Magaménak vallani
az Egyházban! Az egy akol és egy pásztor nem annyit jelent, hogy egykor
mindenkinek a pápa lesz a pásztora, és egyháza az lesz, akit ő elfogad
bárányának. Akkor lesz egy akol és egy pásztor, ha Én leszek az Egyetlen
pásztora mindazoknak, akik különböző formákban, de Engem tekintenek az egyetlen
Pásztoruknak (Jn 10,16). Ehhez a pápáknak fel kell adniuk
minden hatalmi rangkórságukat, s a szolgáló szeretet szellemében azt kell
vállalniuk, hogy éppen a mindenkire kiterjedő szolgáló szeretet alapján ők
legyenek olyan egységesítő elv, melyet minden részegyházam képes elfogadni.
De ez csak
akkor következhet be, ha minden részegyház meggyőződhet arról, hogy senki nem
akar uralkodni rajtuk, Rajtam! 11/959
Kérdező: GAZDAGSÁG,
SZEGÉNYSÉG
A gazdag rokon
kapzsi. Az igazi örökös szegény.
HANG: A legmesszebbre menőkig megértem problémádat. Erős benned az
igazságérzet, és nagyon bánt, amikor azt tapasztalod, ahogy ezt az
igazságérzetet, amit joggal elvárnál, hogy figyelembe vegyék, nem veszik
figyelembe! Igen, mert a jogi igazság ezt jelenti: mindenkinek megadni azt, ami
neki jár. Aki azt éli meg, hogy ez sérül benne, az ettől nagyon szenved. Hidd
el, Nekem, Jézusnak, egyik legnagyobb fájdalmam az volt, hogy egyszerűen
képtelenek vagytok a jogi igazságnak megfelelni!
Kérdéseidre és
kérésedre adhatnék pontos és kimerítő választ, de Nekem, Jézusnak, meg kell
fontolnom, hogy kiben és mennyiben segítené elő válaszom azt a
szeretet-növekedést, amelyet lehoztam nektek a Földre, és amellyel
azonosítottam Magamat, amikor ezt mondtam: „Én vagyok az IGAZSÁG Jn 14
- 6!”
Tudnod kell,
hogy Én, Jézus, az erkölcsi IGAZSÁGGAL azonosítottam Magamat, és nem a jogi igazsággal!
A kettő nagyon nem ugyanaz. Az erkölcsi igazság az, hogy szeretnetek kell
egymást úgy, amiként Én szerettelek benneteket!
Kétezer évvel
ezelőtt valaki hasonló problémával jött Hozzám. Vele szemben nagyon kemény
voltam (Lk
12,14). Veled szemben szeretném szeretetemet éreztetni, mert az
elmúlt kétezer év nem könnyítette, nem csökkentette, hanem nehezítette és
növelte gondjaitokat.
A földi élet
poklában legtöbb ember azáltal gazdag, mert zsugori. Nem mind, de legtöbb igen.
Azok a zsugori gazdagok, akik életében nem az erkölcsi értékek a mérvadók,
hanem az anyagi, mulandó értékek növekedése. Az ilyen embereknek igazi istenük
az anyagi növekedés. Én, Jézus, is csak, mint pótcselekvés jöhetek számításba.
Ezeket az
embereket szavakkal nem lehet meggyőzni. Nem, mert mindenhez úgy állnak hozzá,
hogy az milyen hasznot jelent számukra, és nem úgy, hogy az mennyire hozza
közelebb őket Hozzám, Jézushoz.
Ezeknek a
lelkében összekavarodott a cél és az eszköz helyes értékelése.
Szellemi lény kívülről nem javítható meg, csak belülről! Ezért mindaddig, amíg valaki
képes alattvalókat biztosítani magának, nem ébredhet rá belülről, hogy tévúton
jár. Csak akkor, ha valaki ráébred arra, hogy nincs alá-fölé
rendelés, csak mellérendelés ember és ember között, van reménye, hogy megtérjen,
és a jogi igazságot is tudomásul vegye.
Ez tehát azt
jelenti, hogy Én, Jézus, hiába mondanék bármilyen okos jogi igazságokat is, a
másik megtérése nélkül csak olajat öntenék a pokol tüzére. Hát ezért nem
szolgáltathatok ki senkit senkinek. Sem másokat neked, sem téged másoknak!
Egy biztos!
Én, Jézus, nagyon szeretlek, és mindig veled vagyok minden olyan döntésedben,
amely az örökkévalóságot tartja élete döntő értelmének, céljának. 28/2816
************************************************
Alá és fölérendeltség világi jogrendben: 11 ~959,
28 /2816.