Kérdező: Uram, Jézus! Adj eligazítást a HANG-INFO újraindításával
kapcsolatban.
HANG: „Testvéreim! Egy jó kezdetet egy jobb
folytatásnak kell követni. A kezdet jó volt, leszámítva azokat az indulásban
előforduló kisebb hibákat, amelyekből nyilván megtanultátok, hogy ez a
folyóirat tartalmában, hangulatában a HANG-könyvek szellemét, lelkületét kell
hogy hordozza, az Én, a ti Jézusotok szándéka szerint.
A jövőben is fogadjatok el minden termékeny kritikát
munkátokkal kapcsolatban, hogy áldásom erejével egyre szélesebb körben nyerjen
teret az a gondolkodás-átalakításra szólító felhívásom, amelyet a HANG-könyvek
annyira hangsúlyoznak. Az önzésnek és a felelősség áthárításának eredendő bűnét
másképpen magatokról le nem oldhatjátok.
Én, Jézus, megköszönöm Trencsényi
Lídiának az eddig megjelent HANG-INFO számaiban végzett áldozatos
munkáját. Ő is tudja, és mindannyiotoknak tudnotok kell, hogy Engem, Jézust,
nem lehet nagylelkűségben felülmúlni.
Szándékotokat helyezzétek égi Édesanyátok
szerető szívére, aki Lourdes-ban (reggel), Fatimában (délben) és Medjugorjében
(este), mint az EREDENDŐ BŰN NÉLKÜLI BÉKE KIRÁLYNÉJA mutatkozott be a világnak.
A HANG-könyvek e címszó alatt hangzanak el
Dombi Ferenc médiumom ajkáról: ÉGI BÉKE A FÖLDÖN. Mondanom sem kell,
hogy a BÉKE KIRÁLYNÉJA és az ÉGI BÉKE A FÖLDÖN ugyanaz, különböző változatban. Ezek egymást
hitelesítik! Mindkettő Isten legnagyobb áldásai közé tartozik ma a Földön élők
számára!
Hálás alázattal és gyermeki bizalommal
higgyetek abban, hogy azok, akik e folyóiratot írják, szerkesztik, olvassák, az
Én, a ti Jézusotok szerető szíve békéjének hordozóivá, apostolaivá válnak!
Hálás alázattal és gyermeki bizalommal
higgyetek abban, hogy Az, aki ezt az apostoli munkát elkezdte bennetek, be is
fejezi, gyümölcsöt termővé is tudja fordítani bennetek, veletek és általatok (Filippibeliekhez
írt levél 1,6)!
Megáldalak benneteket Lelkem fényével,
melegével, bölcsességével, hogy e folyóirat által elvetett igazságok mindig
szeretetben, e folyóirat által elvetett szeretet-magocskák mindig igazságban
hozzanak bő termést azok életében, akik ezeket befogadták!
Hő vágyam, hogy a Földön elérhető legnagyobb
boldogság - az Általam nektek átadott égi béke - égi Édesanyátoknak, a béke
Királynéjának hatékony közbenjárására is egyre jobban megtapasztalható valóság
legyen szívetekben és környezetetekben egyaránt! 37/3918
*******************************
Trencsényi Lídia:
37 ~3919