43 ~4761
Kérdező: 2. Vassula a Te
kiválasztottad? Hol van ő most?
HANG: 2. Médiumi feladatot csak olyan
gyermekeimre bízhatok, akik az idő tengelyén már tanúságot tettek arról, hogy
átlagon felüli módon képesek a lelkükkel, értelmükkel Rám hangolódni. Sajnos
sok médiumomnál a lelki ráhangolódás olyan vak hitbe megy át, amelyen keresztül
az értelmi Rám-hangolódás csorbát szenved, sőt alkalmanként be is zárul. Ezért
aztán könnyen előfordul az, hogy hiába nyitja ki a lelkét valaki Irányomban, ha
értelmét nem pallérozza az Én tanításom által, olyan közléseket fog közöni, melyekkel
Én, Jézus, csak részben vagy egyáltalán nem értek egyet. Akit az Isten tanítói
karizmával áld meg, az nem taníthat értelmetlen dolgokat. Nem, mert csak az
értelmetekkel jónak látott ismereteket vagytok képesek a szívetekben
szándékszinten megmotiválni. Ezért mérhetetlenül fontos az, hogy az Abszolút
Jóról minden Rám figyelő közvetítő lélek azonosan gondolkozzon! E feladatra
kizárólag „öreg”, kipróbált lelkek alkalmasak. Vassula is ilyen gyermekem,
akiben meg tudok nyilvánulni, de ő sem tartja maradéktalanul szem előtt azt az
örök igazságot, hogy a gondolkodás-átalakítás alól a médium sem kivétel! Nem,
mert a prófétaság lelke minden esetben engedelmeskedik a prófétának 1Korintusi
levél 14,32!
***************
Vassula: 43 ~4761