29 ~3003
Kérdező: HOGYAN KELL JÓL
IMÁDKOZNI?
1. Lehet
imádkozni szent Antal vagy Kaszap István imái szerint?
2. Milyen
imaformában hallgat meg engem az Isten?
HANG: 1. Az imádkozik, aki lelkét az
Istenhez emeli úgy, hogy ezzel pozitív módon fejezi ki meggyőződését Istennel
való kapcsolatáról.
Teljesen
mindegy, hogy milyen szavakkal fordulsz Istenhez! A fontos az, hogy szavaidat a
szeretet, a hála, a dicsőítés, a kérés vagy egyéb olyan szándék irányítsa,
amelyben elismered, kifejezed Isten iránti elkötelezettségedet.
Azok az imák
is, amelyek másokban törtek fel Isten felé, nagyon alkalmasak arra, hogy a te
szívedet, a te lelkedet is Istenhez emeljék. De fontosnak érzem, mégpedig saját
lelki fejlődésed érdekében érzem fontosnak azt, hogy saját szavaiddal is
fordulj Istenhez vagy Hozzám, Jézushoz, mert az ilyen ima tudja a
legszemélyesebb, legbensőségesebb kapcsolatot létrehozni és ápolni benned Isten
iránt.
2. Nincs meg
nem hallgatott ima! Csupán arról lehet szó, hogy aki súlyos szeretetlenségeket
cipel a lelkén, annak elsősorban e szeretetlenségek megszüntetéséért kell
imádkoznia, hogy meghallgatásra találjon. A másik figyelemre méltó szempont
pedig az, hogy a kérő imának teljesítése Isten részéről csak akkor valósulhat
meg, ha e kérő ima az imádkozó lelki fejlődését előmozdítja. Mind az anyagi
javakban való gazdagodást, mind a testi egészség helyreállítását Isten csak
abban az esetben teljesíti, ha ezek nemcsak a földi, de az örök értékek
elérését is elősegítik.
***********************************
Kaszap István, szent Antal: 29 ~3003